Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis

2014-03-07

➲ ➲B orbély: fontos tovább erősíteni a Keleti Partnerséghez tartozó országok közötti kapcsolatokat – A Keleti Partnerség program az elmúlt években sok előnnyel járt Ukrajna és a kárpátaljai magyarság számára, a jelenleg kialakult belpolitikai válságot (Erdély.ma) ➲ ➲I fjú farkasok és vén rókák a Ponta-kormányban – A szerda estétől hivatalába lépett harmadik Ponta-kormány 25 miniszteri posztjából 14 a Szociáldemokrata Párté, kettő az RMDSZ-é, kettő az Országos Szövetség Románia Haladásáért nevű párté, egy a Konzervatív Párté, a többi tárcavezető technokrata. A pártoknak egy-egy kormányfőhelyettesi tisztség is jár (24ora.ro) ➲ ➲H árom kormánymegbízottja lesz az RMDSZ-nek? (Krónika) ➲ ➲F elvilágosító kampány indul a nyelvi jogvédelemről – „Cikkelyenként elemzik a Nyelvi Chartát és arra törekszenek, hogy mindegyik javaslatnak legyen törvényi megfelelője” – jelentette ki csütörtökön a Mikó Imre jogvédelmi szolgálat tevékenységéről tartott sajtótájékoztatón Markó Attila (Krónika) ➲ ➲O rvoslakásokat adtak át Csíkban – A csíkszeredai sürgősségi kórház mellett megépült harmadik épületet is átadták, a szolgálati lakások kulcsát hat fiatal orvos vehette át. A Hargita Megyei Tanács építtette orvoslakásokra továbbra is túljelentkezés van (Krónika) ➲ ➲M ódosította programját az új kormány – Jóváhagyta csütörtöki ülésén a kormány az a dokumentumot, amely rögzíti, milyen prioritásokat tűzött ki maga elé a harmadik Ponta-kormány, és amelyet jóváhagyás végett továbbküldenek majd a parlamentnek (Krónika) ➲ ➲M egbuktathatja az alkotmánybíróság a Ponta-kormányt? – Nem befolyásolja már a harmadik Ponta-kormányt az alkotmánybíróság szombatra várható döntése a Demokrata Liberális Párt (PDL) óvásáról Márton Árpád jogász képviselő szerint (Maszol.ro) ➲ ➲H áborognak a román nacionalisták az RMDSZ kormányzása miatt – Az RMDSZ kormányzati szerepvállalása ellen háborog nyílt levélben több román nacionalista szervezet (Maszol.ro) ➲ ➲E P-választások: az RMDSZ az aláírások felét összegyűjtötte – „A szövetség tíz nap alatt a szükséges támogatói aláírások mintegy felét gyűjtötte össze” – jelentette be csütörtökön Kovács Péter főtitkár, az RMDSZ kampányfőnöke, hozzátéve: az európai parlamenti választásokra legkevesebb 200 ezer támogatói aláírás összegyűjtését tűzték ki célul (Maszol.ro) ➲ ➲R MDSZ-esítette programját a Ponta-kormány – „Új programot fogadott el csütörtökön az RMDSZ részvételével alakult kormány, amelyet úgynevezett felelősségvállalással, vagyis parlamenti vita lehetősége nélkül készül a törvényhozás elé terjeszteni” - közölte az   Agerpres hírügynökség (Maszol.ro) ➲ ➲B orbély: erősíteni kell a keleti partnerség tagjainak kapcsolatait – Az Európai Unió és a keleti partnerséghez tartozó országok kapcsolatáról, illetve ennek a régiónak a szomszédságpolitikai kilátásairól és kihívásairól tartott előadást Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke csütörtökön Dublinban, az Európai Néppárt (EPP) elnökválasztási kongresszusán (Maszol.ro) ➲ ➲F elelősségvállalás az új kormányprogramért – Az új kormány tegnap már a második ülését is megtartotta, és elfogadta azt a programot, amit lényegében kormányprogramként terjeszt majd a parlament elé felelősségvállalással. A kabinet szerdán este ült össze először: a tanácskozáson szó volt az új dokumentumról (Szabadság) ➲ ➲K ovács Péter: Az RMDSZ benyújtja autonómia-törvénytervezetét – „Még ebben a parlamenti ülésszakban benyújtja autonómia-törvénytervezetét az RMDSZ, ez teljesen független a szövetség kormányra lépésétől” – mondta a Szabadság kérdésére Kovács Péter (Szabadság) ➲ ➲V IDEÓINTERJÚ - Mikor avatják fel a kolozsvári Holokauszt-emlékművet? (Szabadság) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁRCIUS 7. 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom