Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis

2014-03-21

➲ ➲H ollande: elmarad a júniusi csúcstalálkozó az EU és Oroszország között – „Az Európai Unió úgy döntött, hogy lemondja a júniusra tervezett csúcstalálkozót Moszkvával az Ukrajna déli részén fekvő Krím félsziget Oroszországhoz csatolása miatt” - jelentette be csütörtökön François Hollande francia elnök Brüsszelben (MTI) ➲ ➲M artonyi: a NATO Magyarország biztonságának sarokköve – Martonyi János szerint a NATO-tagság Magyarország biztonságának sarokkövét jelenti, mindazonáltal a szervezetnek nagyobb hangsúlyt kell fektetnie a kollektív védelem elvére (MTI) ➲ ➲S chulz: Ukrajna ügyében az uniónak nem szabad "alvajáróként" belekerülnie egy továbbterjedő konfliktusba – Az Európai Parlament (EP) elnöke arra figyelmeztetett csütörtökön, hogy az uniónak az ukrajnai válság ügyében nem szabad "alvajáróként" belekerülnie egy továbbterjedő konfliktusba, miként az száz évvel ezelőtt, az első világháború kitörésekor történt Európában (MTI) ➲ ➲J acenyuk uniós gazdasági szankciókat szorgalmaz Oroszországgal szemben – „Arszenyij Jacenyuk felszólította csütörtökön az Európai Uniót, hogy rendeljen el gazdasági szankciókat Oroszországgal szemben” - közölték ukrán kormányzati források (MTI) ➲ ➲H ollande: a Krím Oroszországhoz csatolásában közreműködő személyekkel egészítették ki a feketelistát – „Olyan orosz és ukrán személyekkel egészítették ki az uniós vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtottak uniós feketelistáját, akik tevőlegesen hozzájárultak a Krím­félsziget Oroszországhoz csatolásához” - közölte François Hollande francia köztársasági elnök Brüsszelben, a csütörtök délután kezdődött EU-csúcsértekezlet éjszakába nyúlt munkavacsorája után tartott sajtótájékoztatóján (MTI) ➲ ➲T izenkét névvel bővítették az uniós szankciós listát – „Tizenkét névvel kiegészítették azt a listát, amely az ukrajnai válság miatt európai uniós vízumtilalommal és vagyonbefagyasztással sújtott személyek nevét tartalmazza” - jelentette be Brüsszelben Herman Van Rompuy, a tagországok állam- és kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke a csütörtök délután kezdődött EU-csúcsértekezlet éjszakába nyúlt munkavacsorája után (MTI) ➲ ➲S arokba szorítják Oroszországot? – Attól tart a NATO, hogy nem áll meg a moszkvai sereg a Krím bekebelezésénél (Nszv) ➲ ➲F eljövőben Tusk pártja – Kaczynskiék egyelőre vezetnek az EP-választási előrejelzés szerint (Nszv) ➲ ➲R ajonganak Putyinért – Ötéves csúcson Putyin népszerűsége Oroszországban (Nszv) ➲ ➲G yőri Enikő: az uniós megállapodás a legjobb válasz a kijevi átalakulásra – Az ipari versenyképesség, éghajlat-változási és energiapolitikai kérdések mellett Ukrajna helyzete is szerepel a csütörtök estétől zajló kétnapos uniós állam- és kormányfői csúcstalálkozó napirendjén. Győri Enikő, a Külügyminisztérium államtitkára azt mondta: nincs jobb válasz a kijevi átalakulásra annál, minthogy aláírják az uniós-ukrán társulási megállapodás politikai részét (InfoRádió) ➲ ➲O rbán-Merkel találkozót tartottak Brüsszelben – „Az Európai Tanács ülésén Brüsszelben tartózkodó Orbán Viktor miniszterelnök és Angela Merkel német kancellár csütörtök este megbeszélést folytatott” - közölte Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár az MTI­vel (InfoRádió) ➲ ➲A z Amerikai Magyar Szövetség üdvözölte a holokauszt-emlékév megrendezését – Nyilatkozatban üdvözölte a magyarországi holokauszt-emlékév megrendezését Koszorús Ferenc, az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ) elnöke, rámutatva, hogy az eseménysorozat hozzájárul a korabeli Magyarország jobb megértéséhez (InfoRádió) ➲ ➲R eding javulást lát a magyar oldalon – Nyilvánosságra hozta hétfőn az Európai Bizottság a tagállamok igazságszolgáltatási rendszereiről készült eredménytáblát, amit az Európai Szemeszternél fognak majd figyelembe venni (Kitekintő) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁRCIUS 21. 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom