Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. március - Civitas Europica Centralis

2014-03-18

➲ ➲E rdélyi látogatásra érkezett Áder János köztársasági elnök – Háromnapos nem hivatalos erdélyi látogatásra érkezett hétfőn Áder János, Magyarország köztársasági elnöke. Altorjai Anita, az elnöki hivatal kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta: Áder János és felesége, Herczeg Anita hétfőn délután repülőgéppel érkezett Nagyszebenbe, ahonnan azonnal a székelyföldi Sepsiszentgyörgyre utazott (MTI) ➲ ➲K ilenc államtitkárjelöltet nevezett meg az RMDSZ – „Kilenc államtitkár- és államtitkárhelyettes-jelöltet nevezett meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), akiket várhatóan a jövő héten neveznek ki a román kormányba” - közölte hétfőn az MTI-vel Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára. Hétfőn ülésezett Bukarestben az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa, amely döntött a jelöltekről. A tanácskozást követően a politikus elmondta, hogy a jövő héten a szövetség újabb államtitkár-helyettesi rangú intézményvezetőket nevez meg. A koalíciós egyeztetések még folyamatban vannak, akárcsak a prefektusi tisztségekről folytatott tárgyalások (MTI) ➲ ➲A Jobbik két országgyűlési képviselője a kitiltottak listáján - FRISSÍTETT (új: Ponta nyilatkozata) – „Négy magyar állampolgár, köztük a Jobbik két országgyűlési képviselője, Szávay István és Zagyva György Gyula egy évig nem léphet be Romániába” - jelentette be hétfőn Monica Dajbog, a román belügyminisztérium szóvivője. Az ügyben a román miniszterelnök és az államfő is egyeztetett (MTI) ➲ ➲A román elnök szerint Putyin a Szovjetunió határait akarja helyreállítani – „Vlagyimir Putyin orosz elnök célja az, hogy helyreállítsa az egykori Szovjetunió határait: ahol sikerül szép szóval, ahol nem, ott tankokkal” - jelentette ki Traian Basescu román államfő hétfőn az   Adevarul hírportálnak adott interjújában (MTI) ➲ ➲B üntetés a székely zászló kitűzéséért: 30 ezer lej. Bírság magyarságellenes román tévéműsorért: 20 ezer lej. A nemzetet szolgálni mindenek dacára: felbecsülhetetlen – Portik Vilmos Maros megyei EMNP-elnök március 15-ei beszéde. Elhangzott a marosvásárhelyi Petőfi-szobornál (Mediatica.ro) ➲ ➲B asescu elvárja a román jelképek tiszteletét a magyaroktól (Nsz) ➲ ➲ N AGYVÁROSBAN, ELSZÓRTAN – Mennyire fenyegeti a monostori magyarokat a Petrovics-szindróma? – „Egy célzott szórványpolitika hiányában nagy eséllyel belesodródik a többségbe a nagyvárosokban lakó, az identitás peremén levő magyarság” - véli Vetési László szórványkutató – Van-e megoldás a létszám szempontjából ugyan kritikus tömeget alkotó, viszont a nagyvárosokban elszórtan élő, ezért a szórványosodásának fokozottan kitett magyarság lemorzsolódásának megállítására vagy visszaszorítására? Interjú a református egyház szórványprogramjával foglalkozó Vetési László egyházi íróval, szórványkutatóval, szociográfussal – „…A szórványkutatói szakmában a szórvány kifejezést támadják, mert negatív kicsengésű, a leépülés, a depriváció jelentését hordozza magában, és ez nem egészen igaz. De a mi környezetünkben, a mi stratégiai problémakezelésünkben ez a leghasználhatóbb fogalom. A kérdésnek van egy másik vetülete, éspedig az, hogy a fogalom-meghatározások helyett tematikus szórványfogalmakat szoktunk használni. Pontosabban arról van szó, hogy beszélünk oktatási, művelődési, nyelvi, egyházi, vallási, hitéleti szórványközösségről. Ilyen formában már kezelhető a fogalom, hiszen például az oktatási szórvány világosan átlátható. Persze, a fogalmak között létezik átfedés, de a lényeg ugyanaz, hogy egy átlátható fogalom, és egy átlátható csoport kerül a kezünkbe, amellyel már lehet dolgozni…” (Transindex) ➲ ➲B ukarest nem megoldás, hanem maga a probléma – Az üzenet így hangzott: „Ez a nap a magyarok napja. A magyar nemzet 1848. március 15-én kinyilvánította összetartozását …” (Erdon.ro) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www.cecid.net/ admin@cecid.net  2014. MÁRCIUS 18. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom