Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. február - Civitas Europica Centralis

2014-02-07

➲ ➲S oha nem zárult le ifj. Michal Kováč elhurcolásának ügye, hiába derült ki, hogy a SIS benne volt – Az interneten a 2000-es vádemelés, mely szerint az elhurcolásban egyértelműen részt vett a SIS (Paraméter.sk) ➲ ➲L elkes Edit: „intézményünk a nemzeti hovatartozás bástyája” – Lelkes Edit iskolaigazgató az alábbi ünnepi beszédet mondta a nagyszarvai iskola intézménymentő jótékonysági koncertjén, február 5-én (Felvidék.ma) ➲ ➲B GA: A pályázatok beadása internetes rendszeren keresztül történik – Árendás Tamás, a BGA komáromi irodájának a vezetője az új pályázatokkal kapcsolatban néhány fontos információt osztott meg, melyet alább teszünk közzé. A pályázatok benyújtási határideje a központi pályázatra február 17., a regionálisra február 19. (Felvidék.ma) ➲ ➲E xtrémizmus Szlovákiában: Csökkenő tendencia? – Mást mond a rendőrség, mást gondolnak erről az emberi jogi aktivisták. A nyitrai bőrfejűek támadásai és a korábbi Kotleba­féle megyei térnyerés, az időnként menetelgető, Hlinka Gárdára hajazó pártjának erősödése látszólag mind arra engednek következtetni, hogy Szlovákiában előretört az extrémizmus. A rendőrség, saját statisztikáira hivatkozva állítja, koránt sincs ez így (Felvidék.ma) Ukrajna Ukrajna ➲ ➲J anukovics: "híve vagyok az alkotmány mihamarabbi reformjának" – Viktor Janukovics ukrán elnök közölte, hogy támogatja a mielőbbi alkotmányreformot. Hozzátette ugyanakkor, hogy be kell tartani az alaptörvény-módosítás előkészítéséhez szükséges minden eljárást (MTI) ➲ ➲O rosz lapok: Kelet-Ukrajna a Majdan ellen szervezkedik – „A kijevi kormányellenes tüntetők ellen szervezkednek Kelet-Ukrajnában” - erről számolt be csütörtökön a   Rosszijszkaja Gazeta című orosz lap. Az   Izvesztyijában megjelent cikk szerzője pedig azt feltételezi, hogy a Fekete-tengerre érkezett amerikai hadihajóknak az ukrajnai válságban szántak szerepet (MTI) ➲ ➲P okolgép robbant a kijevi tüntetők főhadiszállásán (Nszv) ➲ ➲P atthelyzet a parlamentben – Továbbra sem körvonalazódik a súlyos belpolitikai válságból kivezető út. Patthelyzet kezd kialakulni, miután a parlament jobbára csak erőlködik, de érdemi döntések nem születnek. Az ellenzék makacsul tartja magát követeléseihez, az államfőt támogató többség viszont éppen hogy a konstruktivitást, a kompromisszumkeresést hiányolja a másik oldaltól. A nagy semmittevésben viszont elszabadult a dollár és az euró árfolyama, ami már rövid távon drágulásokat hozhat. Legelőbb az üzemanyag ára lódulhat meg (KISZO) ➲ ➲H at évtizede a közművelődésért – Az Ungvári Művészeti és Közművelődési Koledzsből, fennállásának hatvanhat éve alatt közel kilencezer ismert és elismert művelődési szakember került ki. Az intézményen belül immáron huszonhárom éve folyik magyar nyelvű oktatás. A magyar tagozaton jelenleg hatvan diák tanul. A művészeti pályára is felkészítő oktatási intézményben minden körülmény adott a tehetségek fejlesztésére (KISZO) ➲ ➲G ajdos István lépett előre legtöbbet a FESZT-rangsorban – „Vaszil Ilnickij, a   FESZT c. lap főszerkesztője és Szerhij Fedaka politológus és történész mutatta be Ungváron azt a kiadványt, amelyben Kárpátalja legbefolyásosabb személyiségei kaptak helyet” — közölte a   Nove Zakarpattya hírportál (TiszaNews) ➲ ➲Š tefan Füle: A Jevromajdannak el kell határolódnia a szélsőségesektől – „Štefan Füle szerint a Jevromajdannak és az ellenzéki vezetőknek el kell határolódniuk a szélsőséges elemektől. Erről Strasbourgban, az Ukrajna kapcsán az Európai Parlamentben folytatott vita során beszélt az Európai Bizottság bővítési és európai szomszédságpolitikai biztosa” — közölte az   Interfax-Ukrajina Hírügynökségre hivatkozva az   Ukrajinszka Pravda. „Minden felet be kell vonni annak érdekében, hogy meg lehessen találni a kiutat a mostani politikai válságból. KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. •  +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net  2014-02-07. 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom