Kisebbségi Sajtófókusz, 2014. január - Civitas Europica Centralis
2014-01-17
➲ ➲B árdos 5% feletti eredményt vár (+ video) – Nincs olyan jobboldali elnökjelölt, akinek 2. fordulóbeli támogatását Bárdos Gyula kizártnak tartaná. Az MKP államfőjelöltje 5% alatti eredménnyel csalódott lenne. Bárdos Gyula tegnap az Új Szó Stúdió vendége volt. A magyar elnökjelölt korábban nem kívánt számokat mondani, ám tegnap kijelentette: 5 százalék feletti eredményt vár. „Az 5 százalék alatti eredményt nem tartanám sikernek. Ez nem nagyképűség részemről. Az eddigi visszajelzések eredménye, illetve az ebből fakadó optimizmusom azt mutatja, hogy ha a részvétel szép lesz, akkor van esély arra, hogy 5 százalék feletti eredményt érjünk el” – mondta Bárdos, aki szerint ez merész elképzelés, mivel ebben a megmérettetésben nem 20 százalékos lesz a részvétel (Új Szó/TiszaNews) ➲ ➲M agyar jelölt az SaS EP-választási listáján! – Ján Oravec közgazdász, valamint Lucia Nicholsonová és Richard Sulík parlamenti képviselők vezetik a liberális SaS EP-választási listáját - derült ki a párt csütörtöki sajtótájékoztatóján. Szlovákia történetében Sulík az első politikus, aki pártelnökként az Európai Parlament képviselője szeretne lenni. Az SaS célja, hogy legalább egy EP-mandátumot szerezzen a május 24-i EP-választáson. A liberálisok listájának negyedik helyezettje Martin Poliačik parlamenti képviselő, az ötödik helyet pedig egy magyar jelölt, Petőcz Kálmán foglalja el, aki a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke (Paraméter.sk/TiszaNews) Ukrajna Ukrajna ➲ ➲A z ellenzéki blokád ellenére elfogadta a költségvetést az ukrán parlament – A parlamenti ülésterem ellenzéki blokádja ellenére az ukrán kormányoldalnak mégis sikerült elfogadnia első olvasásban az ország idei költségvetését csütörtökön (MTI) ➲ ➲B otrányos ülés az ukrán parlamentben - az ellenzék szerint államcsínyt hajtott végre a kormányoldal – Az ukrán ellenzék szerint megsértette az ország alkotmányos rendjét ás államcsínyt követett el a kormányoldal a csütörtöki parlamenti ülésen, amelyen számos olyan törvényjavaslatot fogadtak el - javarészt kézfelemeléssel -, amely az EU-párti és hatalomellenes tüntetések részvevői ellen irányulnak (MTI) ➲ ➲A z ukrán házelnök a társulási megállapodás aláírásának feltételeiről – „Volodimir Ribak bízik benne, hogy Ukrajna aláírja a társulási megállapodást az Európai Unióval, ám ehhez teljesülniük kell bizonyos gazdasági előfeltételeknek. Erről mai sajtótájékoztatóján beszélt a Legfelsőbb Tanács elnöke” — közölte az Ukrinform Hírügynökség (TiszaNews) ➲ ➲G ajdos István: Gazdasági instabilitást provokál Ukrajnában az ellenzék a 2014-es büdzsé elfogadásának akadályozásával – Az ellenzéknek az idei állami költségvetés elfogadása megakadályozásával kapcsolatos tervei arról tanúskodnak, hogy nem az állam fejlődését, hanem gazdasági instabilitást szeretnének képviselői. Egyebek mellett erről beszélt Gajdos István, a Legfelsőbb Tanács képviselője azon a kijevi nagygyűlésen, amelyen a 2014-es büdzsé mielőbbi elfogadását szorgalmazták a résztvevők (TiszaNews) ➲ ➲K aliňákék az MKP-val véleményeztetik magyar nyelvű anyagaikat? – A belügyminisztérium levéllel fordult a Magyar Közösség Pártjához, kérve, hogy véleményezze az idei választásokra vonatkozó tájékoztató és útmutató magyar nyelvű fordítását (Új Szó) ➲ ➲S imon lehet a Híd listavezetője az EP-választáson? – „Állítólag Simon Zsolt lehet a Híd listavezetője a májusi európai parlamenti választásokon” – írja a TASR hírügynökség (Új Szó) ➲ ➲T ízből hét fiatal venné a sátorfáját – „A szlovákiai fiatalok több mint 70 százaléka más országban élne” – derül az oktatásügyi minisztérium által előterjesztett dokumentumból, amely ifjúságpolitikai stratégiát fogalmaz meg a 2014 és 2020 közti időszakra (Új Szó) KISEBBSÉGI SAJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H-1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • +3630 904 6164, http://www. cecid.net/ admin@cecid.net 2014-01-17. 6