Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. november - Civitas Europica Centralis
2013-11-22
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www. cecid .net/ admin @cecid.net 20131122 . 11 mélységben fúrta be magát a román belpolitikába, és azzal kinek mennyit ártott. A kinti magyaroknak például rengeteget, így T ő késnek is. Kitüntetésének visszavonása mindazonáltal virtigli nacionalista bunkóság. T ő kés László ugyanis a rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009ben a Románia Csillaga érdem rend lovagi fokozatát. Márpedig tény, hogy az ő 1989ben elrendelt er ő szakos kilakoltatása ellenében a védelmére kelt hívek - és a hozzájuk csatlakozó temesváriak - megmozdulása vezetett el a romániai forradalomig. Most akkor mindez már nem igaz? Bukarestb en is retusálják a múltat? …” Veress Jenő (Nszv) ? ? Álgondok álcázásra – „ Ugyanazon a napon, amikor egy zömmel szociáldemokrata politikusok által uralt testület pártelnökük és kormányf ő j ük egyenes utasítására úgy döntött, hogy T ő kés Lászlónak a diktatúra megbuktatásában játszott szerepéért odaítélt állami kitüntetést vissza kell vonni – és nem azért, mert kétségek merültek fel akkori tetteit illet ő en, hanem egy vitafórumon megfogalmazott vélemény miatt, amely az 1989 decemberében kivívott szólásszabadság 24. évében hangzott el; tehát ugyanebben az id ő ben egy másik, szintén szociáldemokrata honatya irányítása alatt álló csoport a besszarábiai románok státusára vonatkozó törvénytervezetet ny újtott be a képvisel ő házban …” Demeter J. Ildikó (Háromszék) ? ? Földtörvénykering ő – „ Tulajdonképpen elkeserít ő , ami földtörvény címszóval zajlott az elmúlt hónapok Romániájában …” Csinta Sam u (Krónika) ? ? Erdély már majdnem a mienk – „ Kedves olvasóink, szomorúan kell közölnünk, hogy az Erdély visszafoglalására sz ő tt legújabb magyar tervek leleplez ő dtek …” Balogh Levente (Krónika) ? ? PSDs öngól – „ Bármilyen furcsán hangozzék is, akár még jó szolgálatot is tehet a romániai magyar jogkövetelések ügyének az, hogy a Románia Csillaga érdemrend becsületbírósága T ő kés Lás zló kitüntetésének visszavonását javasolta az államf ő nek. Az érdemrend visszavonását kezdeményez ő nagyobbik kormánypárt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) – amely, el ő re bebiztosítandó a végeredményt, saját politikusaival töltötte fel a testületet – a mosdóvíz zel együtt a gyereket is kiöntötte, amikor úgy akart Traian B ă sescu államf ő n ütni egyet, hogy közben a magyar jogkövetelések egyik f ő szószólójának számító T ő kést is pellengérre állította. Ezáltal ugyanis magas labdát adott fel mindazoknak, akik szerint a kormány er ő b ő l, megfélemlítéssel próbálja meg elfojtani a magyar önrendelkezési törekvéseket, és azáltal, hogy mindent megtesz a T ő kés által a diktatúra megdöntésében játszott szerepéért kapott érdemrend elvételéért, közvetlen örökösévé vált a Ceauşescuko rszak széls ő séges, soviniszta politikájának. A B ă sescu- és T ő késellenes gy ű lölet a jelek szerint annyira elvakította a kommunista párt jogutódjának számító PSDt, hogy még az ország imázsát is hajlandóak kompromittálni. Egyértelm ű , hogy els ő sorban azért m entek neki T ő késnek , mert a forradalomban játszott szerepéért B ă sescu ítélte oda neki a kitüntetést. Ha tehát az önrendelkezésért küzd ő T ő késre mindenféle koholt vádakkal rásütik a hazaárulás bélyegét (arra számítva, hogy ezzel az autonómiát is sikerül kri minalizálni), azzal az elnököt is megbélyegzik …” Balogh Levente (Krónika) ? ? Békés, tudományos h ő stettek – „ A Magyar Tudományos Akadémia 1997 óta minden november 3án megemlékezik arról az addig példátlan, úttör ő , békés h ő stettr ő l, amelynek révén 1825ben gróf Széchenyi István birtokainak egy évi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Országgy ű lési határozattal 2003 óta ez a nap hivatalos ünnep. A nagy el ő d gesztusa úttör ő nek bizonyult: hasonlóképpen alakulhatott meg az Erdélyi MúzeumEgyesület 1859. november 23 – 26án, amikor az Erdély Széchenyijének nevezett gróf Mikó Imre kolozsvári kertjét és kerti házát bocsátotta a k özös ügy rendelkezésére. Az akkor elfogadott