Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-05
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130705 . 5 felsőo ktatási dolgozókból és újságírókból álló népes delegációt hívott meg Sátoraljaújhelyre, hogy az ukrajnai vendégek megismerhessék a magyar nyelvművelés fellegvárának számító zempléni várost. Az utazást szervező Szalipszki Endre ungvári magyar konzul elmondt a, hogy a zempléni régió értékeinek és nevezetességének bemutatása mellett a konzulátus nem titkolt célja, hogy az ukránok megtapasztalhassák Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumában, hogy anyanyelvet ápolni lehet anélkül is, hogy ezzel másoknak sérelmet okoz nánk, vagy másokban rossz érzést váltanánk ki. A konzulátus azt szeretné elérni, hogy az ukránok ne legyenek féltékenyek a magyar nyelvre, hanem amennyire lehet, próbálják ők is segíteni az uk rán nyelvtörvény érvényesítését (Kárpátalja) ? ? A Magyar Páneurópa Unió közleménye – „ A Magyar Páneurópa Unió elutasítja az Európai Parlamentnek a Tavares jelentésre vonatkozó határozatát. A Magyar Páneurópa Unió - alapítója, gr. Richard Cou denhove Kalergi és örökös tiszteletbeli elnöke, HabsburgLotharingiai Ottó , valamint az európai közösség szellemi atyjai: Alcide de Gasperi , Konrad Adenauer és Maurice Schumann munkássága nyomán - visszautasítja az ún. "Tavares jelentésnek" az Európai Parl ament baloldali és zöld frakciói által kierőszakolt elfogadását. A döntés szembe megy a Nemzetközi Páneurópa Unió alapelvével: a nemzetek határok nélküli Európájával, s ugyanúgy a tételes EUjoggal és a lisszaboni szerződéssel is …” (MTI – OS) R R o o m m á á n n i i a a ? ? Az SZNT is mozgósítja híveit a július 20i tüntetésre – A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is mozgósítja híveit arra a demonstrációra, amelyet az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) július 20ra hird etett állást foglalni a romániai régióátalakítási tervek ellen, az autonómia mellett. Az MTIhez eljuttatott csütörtöki közleményben az SZNT ismételten hangsúlyozta: Románia közigazgatási átszervezésekor figyelembe kell venni, hogy " Székelyföld fel nem osz tható, és be nem olvasztható ". A régió " csakis természetes, történelmileg kialakult határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként " képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejl esztési régiónak is kell lenn ie – Kovács Péter , a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára szerint az EMNP különutas politikát folytat az autonómia és a regionális átszervezési terv ügyében. A főtitkár az RMDSZszel együttműködő ifjúsági szervezetek által szervezett maros fői EUtáborban fejtette ki csütörtökön az álláspontját a július 20ra meghirdetett tüntetéssel kapcsolatban. Kovács Péter utalt arra, hogy az RMDSZ jó ideje tárgyalásokat folytat az SZNTvel egy őszi nagyszabású demonstrációró l (MTI) ? ? Ponta szerint megvolt az ötven százalék az államfő leváltásról rendezett népszavazáson – Victor Ponta román miniszterelnök szerint a 2011es népszámlálás végleges eredménye igazolta, hogy va lójában meghaladta az ötven százalékot a részvétel az államfő leváltásáról rendezett tavalyi népszavazáson. Ponta a csütörtöki kormányülés elején a sajtó jelenlétében kommentálta a népszámlálási adatokat, amelyek szerint Románia felnőtt lakossága 16 millió 270 ezer fő. 2012. július 29én Románia 18,3 millió választópolgára közül csaknem 8 és fél millió polgár vett részt az államfő leváltásáról rendezett népszavazáson, amelyet az alkotmánybíróság érvénytelenített, mivel a részvétel nem haladta meg az 50 száz alékos érvényességi küszöböt. Ponta megjegyzése arra utalt, hogy a referendumon többen voltak jelen, mint az orsz ágban élő felnőtt lakosság fele (MTI)