Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. július - Civitas Europica Centralis
2013-07-23
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 90 4 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130723 . 7 U U k k r r a a j j n n a a ? ? Beregszászi „ hangolás ” – Közel másfél hónapja foglalta el Beregszász polgármesteri székét Babják Zoltán . Mint mondja, az az első, hogy az önkormányzat munka társaival megszokják egymást. Szerinte egyelőre még a hangolási időszak közepén járnak. Fontosnak tartja, hogy megszűnjenek a fizetéshátralékok, illetve az elvégzett mun kák után idejében elszámoljanak (KISZO) ? ? Az idén elmaradt az útlevélmizéria – Egyes ukrajnai hírportálokon megjelent információ szerint a Legfelső Közigazgatási Bíróság törvénytelennek minősítette az útlevél árához csatolt járulékos díjtételeket. A hivatalos állásfoglal ás szerint az okmány ára nem lehet magasabb 170 hrivnyánál. Valóban így van? (KISZO) ? ? Tettek és tervek – Beregszászban július 19én megnyílt a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesül etének (KMNE) irodája. Feladatai közé tartozik, hogy szervezze az egyesület programjait, segítse a hozzánk fordulókat, információkat, felajánlásokat továbbítson a tagság felé, jogsegélyszolgálatot nyújtson a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett család oknak, teleházszolgáltatá st biztosítson tagjaink számára (KISZO) A A r r é é g g i i ó ó h h í í r r e e i i V V i i l l á á g g t t ü ü k k ö ö r r ? ? Ki mentheti meg a demokráciát Magyarországon? – „ Magyarország egykor mintaá llam volt, ma viszont a demokrácia erózióját éli át ” – állítják amerikai elemzők. Szerintük az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak is feladata, hogy fellépjenek a tekintélyelvre épülő magyar modellel szemben. Az Európai Unió igyekszik biztosítani, ho gy a csatlakozni kívánó államok demokratikus gyakorlata megfeleljen bizonyos kritériumoknak, de mi történik, ha felvesznek egy olyan államot, amely teljesíti ezeket a feltételeket, de később visszafejlődik? – teszik fel a kérdést az amerikai Külpolitikai K utatóintézet honlapján megjelent elemzésben Alexandra Wiktorek Sarlo és Maia Otarashvili , a Pennsylvaniai Egyetem politikatudományi doktori programjának résztvevői. Az írás magyarul a Galamus.hun jelent meg hétfőn. Az elemzők szerint ez a dilemma merül fel Magyarország esetében, amely valaha élenjáró volt a demokráciában a posztkommunista államok között, míg ma a demokrácia erózióját éli át. A magyar eset kérdéseket vet fel az EU jelenlegi irányítási mechanizmusát és az Egyesült Államok szerepét illetően is. Magyarország különös mértékben tesztje annak – állítják az elemzők – , hogy „ mennyire képes az unió megelőzni a demokrácia erózióját, és Európa eddig teljesítménye felveti a kérdést, hogy vajon bölcs dologe az Európai Unió további bővítése ” (Nsz) ? ? Kiadta az ukázt a lengyel mini szter: Védjék meg a magyar partnereket – A lengyel külügyminiszter egyebek között azt kérte diplomatáitól, hogy „ védjék meg a magyar partnereket az igazságtalan támadásoktól ”. Radoslaw Sikorski erről hétfőn beszélt Varsóban, a lengyel nagykövetek éves ért ekezletén. Jaroslaw Kaczynski vezette lengyel ellenzéki, jobboldali Jog és Igazságosság (PiS) párt, kiáll az Orbánkormány mellett a Tavaresjelentéssel szemben, ezért határozattervezetet nyújtott be a varsói szejmben. A ? ? Rzeczpospolita című konzervatív na pilap hétvégi számában megjelentek szerint a PiS határozattervezet benyújtásá val támogatja a magyar kormányt (MNO)