Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. május - Civitas Europica Centralis
2013-05-28
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 20130528 . 3 ? ? Verespatak: fű alatt kap engedélyt a bánya? – Parlamenti politikai nyilatkozatban hívta fel Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter a közvélemény figyelmét arra, hogy a kormány gyakorlatilag már meghozta döntését a ciános technológiát használó verespataki aranybánya megnyitására. A politikus információját megerősítették zöld szervezetek is, ám a bejelentése még várat magára. Cseke Péter Tamás összefoglalója (Erdély i Riport) ? ? Tét nélkül, de érdemben – Tizenegyedik kongresszusát tartotta Csíkszeredában az RMDSZ, s a közel nyolcszáz küldöttet ezúttal ne m a tét nyomasztotta, hiszen sem kampány közepén, sem tisztújítás előtt nem álltak, inkább csak a helyzet, az ellenzéki szereppel járó politikai eszközszegénység, s a szűnni nem akaró válság hatásai. A sportcsarnok küzdőterén történteket Szűcs László fogla lta össze (Erdélyi Riport) ? ? Napok kérdése a Bechtellel való szerződésbontás – Napokon belül felbontja a Bechtellel kötött autópályaépítési szerződést a kormány . Az amerikai sztrádaépítő vállalat és a kormány közötti szerződés részleteit ugyanakkor a miniszterelnök ellenőrző testü lete is részletesen átvizsgálja (Krónika) ? ? Bíznak a templ ommentésben – „ Egy minden fél számára elfogadható megoldásra vár az Erdélyi Református Egyházkerület a Kétágúként emlegetett Kolozsvár alsóvárosi református templom ügyében ” – jelentette ki a vasárnapi tiltakozó megmozdulást követően a Krónika kérdésére K ató Béla (Krónika) ? ? A kongresszusi bakikról kérdeztük Kovács Pétert – Szervezési és tartalmi szempontból is sikeresnek minősítette hétfőn a maszol .ro kérdésére Kovács Péter főtitkár az RMDSZ szom bati csíkszeredai kongresszusát (Maszol.ro) ? ? Milyen alkotmányt akarnak a szociálliberálisok? – „ Né gy éves államfői mandátum, konstruktív bizalmatlansági indítvány, kizárólag bírákból álló Legfőbb Bírói Tanács, leszűkített jogkörű prefektusok ” – többek között ezek a javaslatok szerepelnek a SzociálLiberális Szövetség alkotmánymódosító tervezetében, mel yről hétfő est e született egyezség az USLben (Maszol.ro) ? ? Meggyalázták a maroshévízi Magyar Katonai temetőt – írja az erdely.ma. Május utols ó vasárnapja a Hősök Napja, így aznap megemlékezést tartottak a temetőben. Ám az ünneplők azt tapasztalták, a létező 145 keresztből 65 darabot vittek el, utólag ezek közül 6 kereszt a közeli szemétdombról előkerült (Maszol.ro) ? ? Újabb üres ígéretek az autópályáról – Üres ígérgetésnek bizonyult Dan Şovának , a nagy infrastrukturális beruházásokért felelő s tárca nélküli miniszternek a múlt héten tett nyilatkozata, miszerint hétfőn bejelentik a Bechtellel kötött szerződés felbontását. A felek még tárgyalnak a feltételekről (Szabadság) ? ? Kovács Péter: dolgos, tettre kész kongresszus – „ A szövetség történetében ez volt az eddigi legnagyobb és leglátványosabb kongresszus: több mint hétszáz küldött, 169 sajtóképviselő és 128 meghívott volt jelen a szo mbati rendezvényen, amely majd, ezer fő résztvevőt jelent ” – összegezte Kovács Péter , az RMDSZ főtitkára, kongresszusi biztos tegnapi kolozsvári nyilatkozatában. „ Hozzávetően száz munkatárs, önkéntes, technikai szakember vett részt a szervezésben, a helysz ínen és az eseményt megelőző hetekben is. Munkájuk eredményességét abban lehet mérni, hogy a 11. RMDSZ Kongresszus különösebb problémák és bonyodalmak nélkül, sikeresen zajlott le .” (Szabadság) ? ? Folytatódnak a kizárások a PNLben – Folytatódtak tegnap a kizárások a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), miután öt nappal korábban 12 személy tagságát szüntették meg a bukaresti I.