Kisebbségi Sajtófókusz, 2013. január - Civitas Europica Centralis
2013-01-19
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 30119 . 6 le a bevonuló szerb partizáncsapatok a Vajdaságban, a halottak pedig a mai napig jelöletlen sírokban fekszenek. A szerb kormány egyelőre nem ismerte el, hogy népirtás történt. A D élvidéki Kutató Központ vezetője úgy fogalmazott: azon dolgoznak, hogy mindkét nemzet megismerhesse a valós történelmi eseményeket. Zakar Péter a ? ? Kossuth Rádióban azt mondta: a szerb és magyar tudományos közéletnek együtt kel l számot vetnie ezzel a múltta l (mr1) ? ? A források feltárásának segítségével kell szembenézni a múlt eseményeivel – Ülésezett a magyar – szerb akadémiai ve gyes bizottság – „ A magyar és szerb szakemberek között elfogadottá vált, hogy a történelmi források feltárásának segítségével kell szembenézni az 1944/45ös délvidéki tömegmészárlás eseményeivel, s ahogyan az Szegeden elhangzott, a felek az emóció után a tényekre próbálnak koncentrálni – ezt célozzák meg a Délvidék Kutató Központ és a magyar – szerb akadémiai vegyes bizottság kutatásai is ” – derült ki a péntek i SZABszékházbeli konferencián (Vajdaságma.info) ? ? NikolićVujanović: Új fázisába lép Szerbia és Montenegró kapcsolata – A két állam kapcsolatának a lehető legmagasabb szinten kell állnia, állapodott meg pénteki találkozóján Tomislav Nikolić szerb és Filip Vujanović montenegrói elnök, akik bejelentették, a két " egymáshoz közeli nemzet " intenzívebb együttműködését is, jelentették szerb hírügynökségek. A hivatalos látogatáson első ízben Montenegróban tartózkodó szerb elnök elismerte, az előző időszakban " felesleges megtorpanás " volt tapasztalható a két orszá g kapcsolatában, s bejelentette, az elkövetkezőkben a kapcsolatok felél énkítésén fognak munkálkodni (Vajdaságma.info) ? ? Erőt merítsünk a fiatal tehetségek sikereiből, az elszánt közösségszervezők, tanárok kitartásából! – Zentán tartották a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségét – A magyar kultúra napja alkalmából ma este a zentai Művelődés i Házban megtartott délvidéki központi ünnepségen adták át a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa díjait, aranyplakettjét és plakettjeit, valamint a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2012 pályázat díjait. Dudás Károly , a Vajdasági Magyar Művelődés i Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte, az értéktelenségek eluralkodása idején keressük az értékeket, az átmeneti korban az állandóságot. Ahogyan fogalmazott, mindkettőt nemzeti kultúránkban találjuk meg, amely felvértezett, felvértez bennünket minden s zörnyűség, minden balszerencse ellen, szárnyalni, alkotni, reménykedni tanít bennünket, ha a történelem, a politika beletipor a porba, a sárba (Vajdaságma.info) ? ? A kollektív bűnösség eltörlése várható – Glatz Ferenc: Közös érdek a szerbmagyar megbékélés – A szerb parlament még tavasszal eltörölheti azt a törvényt, amely korábban kollektív háborús bűnössé nyilvánította három délvidéki település lakosságát. A döntésre csaknem hét évtizede várnak az ott élő magyar családok. 1944 telén és 1945 tavaszán becslések szerint több tízezer ártatlan magyart mészároltak le a bevonuló szerb partizáncsapatok a Vajdaságban, a halottak pedig a mai napig jelöletlen sírokban fekszenek. A szerb kormány egyelőre nem is merte el, hogy népirtás történt (Vajdaságma.info) ? ? Az együttműködésről állapodott meg a Hét Nap és a Mária Rádió – Az ez év január 16án aláírt együttműködési megállapodás értelmében a Hét Nap Lapkiadó Kft. és a szerbiai Mária Rádió ezentúl mint Médiapartnerek működnek közre. Az együttműködés lehetőségeiről a két intézmény igazgatója, László Edit a Hét Nap és ft. Palatinus István a Mária Rádió részéről, tárgyalt (Vajdaságma.info) ? ? Szerbia újabb nemzetközi találkozóról marad távol Koszovó miatt – Szerbia nem vesz részt a mezőgazdasági miniszterek találkozóján, amelyet a 78. berlini nemzetközi Zöld hét elnevezésű kiállítás keretében rendeznek meg, mert Koszovó is bejelentette részvételét. " Miután