Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. július - Civitas Europica Centralis
2012-07-25
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20725 . 2 hiszen jelezte is, hogy a f iatal rendőrségi pszichológus halála felkorbácsolta az indulatokat. „ Mégis üzent a gyűlölködőknek, amivel tovább szította a tüzet ” - fogalmazott. Szerinte egyértelműen burkolt uszításról van szó, ami üzenet a szélsőjobbos szavazóknak (Nszv) Tagadta az egyetem az ok nélküli elbocsátást – Cáfolta lapunknak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), hogy minden érdemi indok nélkül mondtak volna fel július elsejével a Rendőrtiszti Főiskola (R TF) docensének, Krémer Ferencnek . Mint Bíbokné Répási Gabriella , az intézmény kommunikációs vezetője fogalmazott, visszautasítják a feltételezést, hogy " bármelyik munkatársuktól " így szabadultak volna meg. Lapunk nemrég arról számolt be, hogy értesüléseink szerint az egyetem politikai okokból szabadulhatott meg több munkatárstól is, mégpedig vélhetően egy, a 168 órában márciusban megjelent, a kormánnyal szemben kritikus interjú miatt. (Ezt az egyetem nem kommentálta.) Az interjúban Krémer Ferenc szociológus egyebek között arról beszélt, hogy a Fidesz nem tekinthető politikai pártnak, sokkal inkább " középkori uradalom ", ami elsősorban Orbán Viktor " magánbirtoka ", hiszen egyedül dönthet a tagságról, az irányelvekről, és olyan függőségi rendszert épített ki, ho gy lényegében leválthatatlan a szervezet éléről. Az interjú lavinát indított el, a dékán az NKE áprilisi értekezletén elhatárolódott Krémertől , majd lemondott, mert megengedhetetlennek tartotta, hogy közalkamazott ilyen politikai véleményt fogalmazzon meg. Írtunk arról is, hogy más munkatársakat is felmentettek, igaz, vagy nyugdíja zás vagy lejárt szerződés miatt (Nszv) Becsey után Selmeczi Gabriella mehet – Folytatódik az " elvándorlás " Orbán Viktor környezetében: azonnal hatállyal menesztették a miniszterelnök külgazdasági megbízottját, Becsey Zsoltot . A Becsey távozásáról beszámoló ? ? Magyar Hírlap szerint az Audi és az Opel beruházásait is levezénylő államtitkár mellett három kollégájá nak a munkaviszonya is megszűnt (Nszv) Nyári beszélgetés Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárral – Idén nyáron örvendetesen gyakoriak a kárpátmedencei találkozók, melyeken Répás Zsuzsanna , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára is részt vesz. Az aktuális témákról nyilatkozott a Felvidék.ma hírportálnak – „… Nagyon örülök ann ak, hogy most már elterjedt, hogy különféle táborokban, rendezvényeken tudunk találkozni a kárpátmedencei fiatalsággal. Ezek a táborok nemcsak azért fontosak, mert ott nagyon jó, színvonalas előadások vannak a politika, közélet, tudományok területéről, ha nem alapvetően ezek találkozási pontot jelentenek a fiataloknak, ahol egymással megismerkedhetnek, barátságok szövődhetnek. Gyakorlatilag így szövődik az a háló is, amit mi nemzeti összetartozásnak, nemzeti egységnek nevezünk … A kormányzati szerkezetben te ljesen új helyre került a nemzetpolitika, olyan rangra emelkedett, mint bármelyik más kormányzati terület. A legfontosabb törvényekkel, amelyeket azóta hoztunk, mind szimbolikusan, mint gyakorlati életben is kifejezzük, hogy teljesen új alapokra helyeztük a nemzetpolitikát. S az azóta megszületett alaptörvény is bizonyítja a kormánynak az eltökéltségét, a felelősségviselését a külhoni magyar közösségek iránt. Én azt tudom mondani, hogy nem csökkent a támogatási összeg. Ha a költségvetésben kisebb számot lát , akkor az azért van, mert minden támogatás azon a szinten maradt, amennyi volt. A mostani gazdasági helyzet nem teszi azt lehetővé, hogy növelni tudjuk a támogatási összegeket. Ugyanannyi támogatás áll rendelkezésre határon túli célra, mint korábban, s me gpróbáltuk strukturáltabbá tenni a támogatásokat. Ezt a kérdést megbeszéltük a tavaly novemberben a Máért ülésén, hogy az ilyen eseti jellegű támogatási típusokról áthelyezzük a hangsúlyt a kiszámítható, hosszabb távra nyújtott olyan jellegű támogatásokra, amely lehetővé teszi az intézményeknek a megbízható hosszútávú működését. Ezt nagyon fontosnak tartom, mert a külhoni magyar közösségek megmaradása szempontjából fontos, hogy legyenek olyan