Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. július - Civitas Europica Centralis
2012-07-18
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20718 . 12 inkább jelen van Magyarországon. Az izraeli kormányfő Áder Jánosnak elmondta, Izraelt aggasztják az atomfegyver kifejlesztésére irányuló iráni törekvések, s ezek meghiúsításához kért segítséget Hillary Clinton amerikai külügyminisztertől. Kérdésre válaszolva Áder János elmondta, hogy az izraeli kormányfővel folytatott megb eszélésen téma volt az antiszemitizmus erősödése Európában, de kényes ügyek, Elie Wiesel kitüntetése vagy a Nyírőújratemetés, " fél mondat erejéig " sem kerültek szóba (Nszv) Áder: 'az állam nem védte meg a zsidókat ' – A magyar köztársasági elnök úgy fogalmazott: a holokauszt idején a magyar állam tétlenül nézte a zsidó k deportálását és elpusztítását (NOL) Levélben magyarázkodik Barrosónak a román kormányfő – „ Megkapta Victor Ponta román miniszterelnök levelét José Manuel Barroso , az Európai Bizottság elnöke ” - jelentette be az európai uniós végrehajtó testület szóvivője kedden , Brüsszelben. Megerősítette a zt is, hogy a két politikus - miután a múlt héten személyesen is találkoztak Brüsszelben - telefonbeszélgetést is folytatott a témában. „ A bizottság elemzi a levél tar talmát, és arra már szerdán választ ad, amikor közzéteszi jelentését a romániai (és bulgáriai) igazságügyi és korrupcióellenes reformok eredményeiről ” - mondta Frédéric Vincent EBszóvivő. Brüsszeli közlések szerint a levél valamennyi problémára válaszolni igyekszik, amelyeket az Európai Bizottság megfogalmazott a román helyzettel kapcsolatban. Ponta korábban azt jelezte, hogy mind a 11 kérdést megválaszolta (HVG) Az Amerikai Magyar Szövetség is aggódik a Székely Mikó Kollégiumért – Mély aggodalmának adott hangot a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium restitúciója ügyében folytatott eljárás miatt az Amerikai Magyar Szövetség (AMSZ ). A július 12i keltezésű dokumentumban a szervezet " alaptalannak " és " otrombának " minősítette a Markó Attila volt államtitkár, valamint a Silviu Vlim és a Marosán Tamás elleni eljárást, amelynek célja az AMSZ megítélése szerint az, hogy tovább akadályozz a és visszafordítsa az egyházi ingatlanok törvényes visszaszolgáltatásának folyamatát. Az AMSZ reményét fejezte ki, hogy a bukaresti amerikai nagykövetség megfigyelő szerepe és az aggodalom nyilvános kifejezése üdvös hatással lesz és előmozdítja majd a tis ztességes és gyors restitúciót, azt, hogy Románia betartsa az erre vonatkozó törvényeket, s egyúttal azt is, hogy az alpereseknek a bírósági eljárások előírásainak tiszteletben tartá sával szolgáltassanak igazságot (Manna.ro) Egy hónap múlva parafálhatják a szabadkereskedelmi zónáról szóló megállapodást – „ Ukrajna és az Európai Unió befejezték a társulási egyezmény szövege végel egesítésének technikai folyamatát mely a szabadkereskedelmi zóna létrehozásának alapját képezi ” – jelentette ki John Clancy , az EU kereskedelmi szóvivője (KárpátInfo) Alexander Rarh: az ukrajnai ellenzék kapcsán nem tiszta minde n – Alexander Rahr szerint az európai, ezen belül a német közvélemény belefáradt az Ebről, Janukovicsról , illetve Timosenkóról szóló hírekbe. Elmondása szerint ősszel, az ukrajnai parlamenti választások közeledtével élénkül majd meg újra az érdeklődés a z ország iránt. Erről az UNN Hírügynökségnek adott interjújában beszélt a német politológus ( www.umdsz.uz.ua /2012.07.17. ) V V é é l l e e m m é é n n y y , , p p u u b b l l i i c c i i s s z z t t i i k k a a , , i i n n t t e e r r j j ú ú Török Gábor: Orbán nem szépen játszott, hanem ügyesen – „ Az Orbánkormány az elmúlt félévben elkerülte a rossz és a még rosszabb lehetőségek közötti választást ” - állítja Török Gábor , aki szerint az IMFtárgyalások megk ezdésének pillanatában a kabinet jobban áll, mint azt tavaly év végén bárki sejthette volna. A politikai elemző úgy véli, Orbánék valójában nem akarnak paktumot: úgy szeretnék megúszni a megállapodást, hogy közben annak hiánya ne