Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. június - Civitas Europica Centralis
2012-06-22
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cec id.net 201 20622 . 12 már gyakran nem panaszkodik a beavatkozás miatt; egy beavatkozás sikertelensége viszont gyakorlatilag komolytalanná teszi a beavatk ozási kísérlet ellen esetlegesen emelt panaszokat. Földrajzi régiónk esetében még bonyolultabb a kérdés, hiszen míg a Kárpátmedencében a hazai politikum és a közvélemény részt akar venni az emberöltőkkel ezelőtt, jórészt politikai motivációkkal meghúzott, mesterséges államhatárokon túl rekedt magyarság ügyeiben, addig az adott területen szuverenitást gyakorló államokon belül óhatatlanul aggodalmakat keltenek az ilyen irányú törekvések. Emiatt logikusak például jelen helyzetben azok a román politikai reakci ók, amelyek a magyar politikusok helyi kampányolásával szemben emelnek kifogásokat …” ? ? Lattmann Tamás (ÉS) Éljen Hitler Adolf – „ Ezekben a napokban a szellemi Európa születi k újjá. Boldog vagyok és boldog a magyar irodalom, hogy ebben a szellemi felépítésben szintén részt vehet. Szép képet láttam éppen az előbb a templomban, amint Luther rámutat a bibliának arra a mondására, hogy a vér megtisztít minket. A vér megtisztítja Eu rópát. Európa népei a békének, a léleknek és az új szellemiségnek a jegyében összefognak, és egymásra találnak. Teljes szívvel, teljes lélekkel akarjuk ezt a munkaközösséget vállalni. Éljen Hitler Adolf ! Éljen Németország! Éljen a német írótársadalom!” Ez az idézet Radnóti Miklós naplójában található, az 1941. november 3i keltezés alatt, és Nyírő József weimari szerepléséről szól, amikor az író Magyarországot képviselve a fentieket nyilatkozta a német írónapon, mégpedig szó szerint, legalábbis Radnóti újs ágcikkből másolta naplójába a citált sorokat… Azon most átugornék, hogy Kövér László ezt a Nyírő Józsefet akarja erőszakkal ünnepeltetni itthon is meg Erdélyben is, a házelnökről egyébként is egyre inkább az az érzése az embernek, hogy a NagyRománia Párt titkos ügynöke, mert ahová magyarlakta vidéken csak beteszi a lábát, ott nem nő többé fű. A kövéri logika szerint Hitler Adolf éltetése is nyilván csak kegyeleti kérdés. Mint ahogyan Szőcs Géza exállamtitkár is képes volt leírni, hogy Nyírőnél nem talált „ egyetlen embertelen, emberellenes, uszító, gyűlölködő mondatot” sem, a kérdés csak az, hogy az efféle hitleréljenzések az írói munkásság részének tekinthetőke, mert az nem járja, hogy az egyik írónál a náci nézet kifejtése az írói munkásság része, a másik nál meg nem… Amúgy Elie Wiesel Nobelbékedíjas író a napokban Kövér László erdélyi szereplése okán visszaküldte a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Gondolom, Deutsch képviselő Brüsszelben már meg is fogalmazta pártja álláspontját: „Ki a f… az a z Elie Wiesel ? ” ? ? Megyesi Gusztáv (ÉS) „ A kormány tulajdonképpen azt csinál, amit akar ” – B eszélgetés Kim Lane Scheppelevel, a Princeton Egyetem professzorával (ÉS) Globális mozgalom a változásért – „ A napokban a világ vezetői fontos eseményre gyűltek össze: az ENSZ Rio de Janeiróban megkezdődött Fenntartható Fejlődés Konferenciájára. Va jon sikeres lesz? Szerintem igen. Hogy biztosra menjünk, az egyeztetések már régóta folynak. A záródokumentum részleteit illetően még most is több dologban nincs egyetértés, mint amennyiben van. Mégis, nem ez lesz a meghatározó. Sokkal fontosabb az, amit a riói konferencia már elért. Ez pedig az, hogy globális mozgalom született a változásért …” ? ? Ban Ki Mun (Nsz) Plágiumbotrány – „ Plágiummal vádolták meg Victor Ponta kormányfőt, ami, ha bebizon yosodik, akár miniszterelnökségébe, politikai karrierjébe, az új kormány hitelvesztésbe is kerülhet, s még az őszi parlamenti választások eredményét is befolyásolhatja. A ? ? Nature, tekintélyes brit tudománynépszerűsítő lap dobta be e bombát ismeretlen forrá sokra hivatkozva, majd az ugyancsak tekintélyes ? ? Frankfurter Allgemeine Zeitung is hozzájárult robbanásához, a miniszterelnök, persze, mint ilyenkor szokás védi magát, mesének, politikai manipulációnak és támadásnak tartja a kínos ügyet …” ? ? Kilin Sándor (Ny ugati Jelen)