Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. május - Civitas Europica Centralis
2012-05-03
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Centralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpét eri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20503 . 13 hogy akár egyetlen pontban is megpróbálná cáfolni az amerikai szervezet állításait. Jobban is teszi, hiszen hogyan cáfolhatná, hogy az Orbánkormány összehangolt erőfeszítéseket tett a sajtó feletti jogi, szabályozási keretek kisajátítására? …” (Nsz) Áder – „ Ha eltekintünk at tól, hogy Áder János első elnöki beszédében hitet tett a Fidesz alkotmánya mellett, amikor kifejezte meggyőződését, „hogy az új alaptörvényünk minden tekintetben megfelelő irányt és kereteket jelöl ki számunkra ahhoz, hogy politikai nemzetként mindig helye s megoldásokat találjunk a XXI. század alapkérdéseire és kihívásaira” (ami nekünk korántsem meggyőződésünk, épp hogy gyökeresen másképp gondoljuk, hiszen az alaptörvényt Orbán Viktor rendszerével azonosítjuk, az ő demokráciafölfogásával, amit alapjaiban ut asítunk el, és az ő társadalomképével, amit végzetesen elhibázottnak tartunk, és magyarázatképp mi is a XXI. század alapkérdéseire és kihívásaira hagyatkozunk)... ha mindettől eltekintünk, akkor megállapítható, Áder János tisztességes elnöki beszédet mondo tt, ami a körülményekhez képest most még szolid derűre adhat okot, s ez a dolgok jelenlegi állását és a hivatkozott alaptörvényt tekintve – hogy az új államfőhöz hasonlatosan mi is József Attilát idézzük, tudják, ő az ott, a Dunánál – nem is kevés …” (Nsz) A köztársaság új elnöke – „ Senki nem tartózkodott. De az igenek száma hat és félszer több volt, mint a nemeké. Ez azért komoly eredmény. Még akkor is, ha több tucat képviselő be se m jött a parlamentbe. A távollévők talán maguk sem tudják, hogy elmaradásukkal valójában nem az új elnök, nem a kormány, hanem a parlamentarizmus ellen tüntettek. Lelkük rajta. A szavazás titkos volt, voksolhattak volna nemmel, tartózkodhattak volna. De ők inkább nem képviseltek senkit és semmit. Jelöltet állítani nem tudtak, hát így véltek revánsot venni a polgári kormányon. Ám húsz év múlva a történelemkönyvek nem azt fogják megemlíteni, hogy a köztársaságielnökválasztás idején képviseleti munkájuknak há tat fordítva hányan strandoltak a kora nyári melegben, hanem hogy Áder János az Országgyűlésben 262 szavazatot kapott mindössze 40 nem ellenében. Azt hiszem, eddig még egyetlen köztársasági elnök sem kezdte azzal, hogy döntése előtt kemény önvizsgálatot ta rtott, alkalmase a magas tisztségre, és alaposan meghánytavetette magában, mit vállal a jelöltséggel, megválasztása esetén milyen hazai és külhoni körülmények között lesz köztársasági elnök …” Körmendy Zsuzsanna (MNO) Süsü sárkány és a székely himnusz – " Sok mindenért sajnálom a székelyeket, de legjobban talán a - mostanában egyre több politikai rendezvényen is elhangzó - "székely himnuszért". Ennél biztosan jobbat érdemeltek. Minde nekelőtt: nehéz elképzelni magyartalanabb dallamot" - írta néhány éve a kitűnő zenetudós, Dobszay László a ? ? HVGben. Hozzátéve "A székelyeknek sohasem volt külön himnuszuk. Ez a "himnusz" sem Erdélyben keletkezett, hanem Budapesten. Az 1920as években kezd tek szervezni a Zugligetben "tavaszi nagyáldozatokat", a Hadúr tiszteletére gyújtott tüzekkel, lófőkkel, pohárnokokkal, rabonbánokkal, (.), és sok egyéb kellékkel. A hozzá kapcsolódó mítoszok a hun ideológiára épültek." … Hát ez költözött ma be a magyar or szággyűlésbe, a kereszténységével oly sokszor kérkedő kormánypártok jóvoltából …” Dési János (Nszv) A nagy bukta – „ A mostani nagy kormánybuktatás bejelentésekor kiderült, ho gy a volt nagyszerű kormányunk elbukását a (magyarokon kívüli) nemzeti kisebbségek képviselőinek elcsábítása okozta, mert többen közülük – szokásuktól eltérően – megszavazták a bizalmatlansági indítványt. Vezérüket megkínálták egy miniszteri bársonyszékkel , amit nem fogadott el. Végül is mi maradtunk a hatalom utolsó csatlósai. Már bélyegezték a magyarokat Hitler utolsó csatlósának is a második világháború végén, úgyhogy ez nem újdonság. A büntetés akkor sem maradt el …” Kuti János (Háromszék)