Kisebbségi Sajtófókusz, 2012. január - Civitas Europica Centralis
2012-01-26
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ Civitas Europica Ce ntralis (CEC) • H1115 Budapest, Szentpéteri. u. 10.. • + 3630 904 6164 , http://www.ce ucent .net/ admin@cecid.net 201 20126 . 23 Hangoztatta: jelenleg is nagyon közel van a magyar kormány és a bizottság várakozása , hiszen Olli Rehn pénzügyi biztos szerint a végrehajtó testület 3,25 százalékos hiányt prognosztizál 2013 végére, a kormány pedig úgy számol, hogy a deficit a 3 százalékos küszöb alatt marad. Olli Rehn ismét kiemelte, hogy Magyarország a közelmúltban is t ett erőfeszítéseket a konszolidáció érdekében, de ezek eddig nem bizonyultak elegendőnek. Úgy ítélte meg, hogy Magyarország számára „itt az ideje a cselekvésnek”. Ez fontos annak érdekében is, hogy megkezdődjenek a közvetlen tárgyalások az EUval és a Nemz etközi Valutaalappal (IMF) – tette hozzá. Az uniós miniszterek a keddi találkozón egyetértettek a bizottságnak azzal az értékelésével is, hogy Belgium, Málta, Ciprus és Lengyelország esetében nincs szükség további lépésekre a túlzottdeficiteljárásban, de továbbra is szorosan nyomon kell követni a költségvetés alakulását. Spanyolországot viszont arra kérték, hogy tartsa magát kitűzött hiánycéljához idén. Nem számít egyébként különlegességnek az, hogy Magyarország ellen eljárás folyik az államháztartási hiá ny túlzott mérete miatt: hazánkkal együtt a 27ből összesen 23 EUtagállammal szemben folyik ilyen procedúra az unióban. v v i i s s s s z z a a Griscsenko külföldi megfigyelőket hív a választásokra www .umdsz.uz.ua /Ukrajinszka Pravda/2012.01.25. Kosztyantin Griscsenko azt ígéri, hogy Ukrajna külföldi megfigyelőket hív az idén őszre kiírt parlamenti választásokra, s segíti majd tevékenységüket. Erről a Twitteren írt az ukrán külügyminiszter. „Strasbour gban gyakran kérdeznek az itthoni választásokról. Ezért is szeretnék tisztázni egy dolgot… Ukrajna nemzetközi megfigyelőket hív meg a voksolásra, s teljes mértékben támogatja majd tevékenységüket” — hangsúlyozta az ukrán diplomácia vezetője. „Ukrajna érdek elt abban, hogy megfelelően alkalmazzák a választási jogszabályokat. Ezért is üdvözöljük a választási bizottságok tagjainak felkészítését szolgáló szakértői és a technikai segítséget” — mutatott rá Kosztyantin Griscsenko. v v i i s s s s z z a a Nehezebben juthatnak ukrán vízumhoz a külföldiek www.umdsz.uz.ua /Szegodnya/2012.01.25. Az ukrán vízumok kiadásával kapcsolatos új szabályozás miatt problémákkal találják szembe magukat azok a külföldiek, akik Ukrajnába kívánnak látogatni, illetve nehézségekbe ütköznek a külföldi partnerekkel rendelkező ukrajnai vállalatok, szervezetek és vállalkozások is — közölte Olekszandr Szusko, az Euroatlanti Együttműködés Intézetének igazgatója. „Sok szervezetnél megdöbbe nve tapasztalták, hogy manapság csak úgy lehet külföldi partnert meghívni Ukrajnába, ha egy hosszú és nehézkes procedúrát követően beszerzik a szükséges engedélyt az Állami Migrációs Szolgálatnál. Még a schengeni övezet esetében sincsenek ilyen szabályok” — közölte az elemző. Olekszandr Szusko elmondása szerint az óév utolsó hónapjaiban számos esetben nem tudtak beutazni külföldiek Ukrajnába olyan meghívólevelek alapján, amelyeket korábban elfogadtak az ország konzulátusai. Az Euroatlanti Együttműködés Inté zetének igazgatója ennek kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy „Ukrajnának egyáltalán nem kell plusz bürokratikus falakat emelnie sem a külföldi partnerekkel együttműködő ukrajnai szervezetek, sem az országba látogatni kívánó külföldiek előtt annak érdek ében, hogy komfortosabb feltételeket teremtsen a külföldre való utazáshoz saját polgárai számára”. v v i i s s s s z z a a Az RSF szerint javult a helyzet Ukrajnában a szólásszabadság terén www.umdsz.uz .ua /UKRINFORM/2012.01.25. Ukrajnában javult a helyzet a szólásszabadság terén, ennek ellenére az még továbbra is nyugtalanítja a jogvédőket — közölte Ulrike Hruska, a Riporterek Határok Nélkül (Reporters Sans Frontieres - RSF) független újságírószerve zet németországi tagozatának szóvivője, kommentálva az országok e szempont alapján összeállított rangsorát. „Ukrajna valamivel előrébb lépett a friss rangsorban, ami arról tanúskodik, hogy ha kevéssel is, de javult az ottani helyzet a szólásszabadság terén ” — közölte a független újságírószervezet németországi tagozatának szóvivője.