Reggeli Sajtófigyelő, 2010. december - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-12-04
K ISEBB SÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo @eokik.hu 20101204 . 12 Heltai Péter 1987től az MTA Szociológia Intézete munkatársaként, majd 1990től 2000ig a Magyar Televízió vezető beosztásaiban dolgozott. Később alapítója volt az I nfoRádiónak. 2000 júniusától az EuroAtlantic Kft.ben - Fellegi Tamás, mai fejlesztési miniszter cégében - volt vezető tanácsadó. 2000 szeptemberében az Info Rádió alapítója, résztulajdonosa. 20002001ben a Budapesti Kommunikációs Főiskola egyik alapítója , a BKF Rt. igazgatóságának elnöke. Később a Duna Televízió kreatív menedzsereként dolgozott, 1996ban Pro Minoritate Díjat kapott. Részt vesz a hazai újságíróképzésben is. A hatályos cégjegyzék szerint ma is igazgatósági tagja az Advenio Zrt.nek, amely a Class FM rádió frekvenciáját elnyerte az ominózus pályázaton. v v i i s s s s z z a a Jelent ő s román támogatás a magyar nyelv ű kulturális folyóiratoknak MTI • 2010. december 03. 16:53 Jelentős támogatást ítélt meg a bukaresti kormány a Rom ániában megjelenő legismertebb magyar nyelvű kulturális folyóiratoknak, amelyek így összesen 455 ezer lejt (mintegy 108 ezer eurót) kaptak - közölte pénteken a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A román kormány a Kelemen Hunor vezette kulturális minisztérium költségvetéskiigazításáról döntött legutóbbi ülésén, s úgy határozott, hogy összesen 2,5 millió lejjel (592 ezer euróval) támogatja a legismertebb romániai kulturális folyóiratokat. Ennek az összegnek körülbelül a 18 százaléka jutott a románi ai magyar folyóiratoknak, így 130 ezer lej (30 800 euró) a Kolozsváron megjelenő Helikon című irodalmi folyóiratnak, 120120 ezer lej (28 400 euró) a szintén kolozsvári Korunk és a marosvásárhelyi Látó című folyóiratnak, valamint 85 ezer lej (20 100 euró) a Székelyföld című havilapnak. A támogatott intézményeknek az év végéig kell elkölteniük a most megítélt támogatást. Az RMDSZnek az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közleménye szerint Kelemen Hunor kijelentette: a következő évre a kulturális folyóir atoknak szánt összeg megkétszerezését tervezik, hiszen - mint mondta - fontos, hogy a gazdasági válság ne befolyásolja értékteremtő munkájukat, és kiszámítható keretből gazdálkodhassanak. v v i i s s s s z z a a TestvérHálót sz ő nek a szórván yban él ő magyar közösségek Erdély.ma • [ 2010. december 04., 09:50 ] [241] Támogatja a magyar kormány a külhoni szórványmagyarok egymás között kiépülő kapcsolatait erősítő, TestvérHáló elnevezésű kezdeményezést – közölte a nemzetpolitikai államtitkárs ág annak kapcsán, hogy a program első rendezvényeként pénteken a romániai Vajdahunyadon egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet létesített egymással testvérkapcsolatot. Az államtitkárság pénteki közleménye szerint a kezdeményezésről Rép ás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Vajdahunyadon, a Hunyadi Református Egyházmegye újraalakulásának huszadik évfordulója alkalmából szervezett ünnepi megemlékezésen beszélt. A tájékoz tatás szerint a helyettes államtitkár kiemelte: az alulról jövő kezdeményezés célja, hogy a külhoni magyarság szórványban élő közösségeit arra ösztönözze, ismerjék meg egymást, vegyék fel a kapcsolatot egymással, ezzel is erősítve magyar identitásukat. Enn ek példája a vajdahunyadi találkozó, ahol egy erdélyi és egy vajdasági református szórványgyülekezet épített ki testvérkapcsolatokat – hívta fel a figyelmet. A helyettes államtitkár beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar kormány nem tesz különbséget magya r és magyar ember között, hiszen mindenki egyformán fontos Magyarország számára. Elmondta továbbá, hogy „valamennyiünk kötelessége és öröme is egyben", hogy felvállaljuk minden egyes magyar ember, magyar közösség együvé tartozását és boldogulását. Répás Zsuzsanna külön örömét fejezte ki, hogy a régióban elindult egy kezdeményezés, amely céljául tűzte ki, hogy szórványban élő közösségek kapcsolatra lépjenek egymással, fogjanak össze és hozzanak létre élő és