Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-15
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101115 . 16 Kett ő s állampolgárság: cél vagy eszköz? Szabadság • 2010. november 15. MÁTÉ ANDRÁS, a szerző parlamenti képviselő Nagyjából lecsengett a ke ttős állampolgárság odaítélését törvényre emelő, szimbolikusnak kikiáltott augusztus 20. körüli eufória. A magyar politika kétségbevonhatatlan adóssága a környező országokban élő magyarság helyzetének rendezését illetően, törlesztődni látszik. Még akkor is, ha 2004. december 5nek sok helyütt igen valósan megnyilvánuló traumája nem heverhető ki egyszerűen. Trianon lelki szégyene – ahogy a jogszabály kezdeményezői nevezték – azért lehet jogos megközelítése annak a napnak, mert akkor a kettős állampolgárság népszavazás útján történő jóváhagyása sokkal erőteljesebb szimbolikus jelentőséggel bírt volna, mint utólagos odaítélésének mai, pragmatikus értelmezése. Nem véletlenül. A fekete gyertya, amelyet ama december után, a csíksomlyói zarándoklat alkalmával az erdélyiek a magyar parlamentbe küldtek, korántsem a harag, de sokkal inkább a fájdalom jelképe volt. Bárhogyan is fújnának a szelek ebben a nem ritkán huzatos Kárpátmedencében, dícséretesnek tartom, hogy a kettős állampolgárság ügyében a magyarországi p ártok konszenzusra jutottak. Ez mára olyan irányba módosult, hogy nemrégiben nyilatkozatok szintjén kiderült: választójogot is kaphatnak a határon túli magyarok. Hiszem, hogy felelős erdélyi politikusként az – ehhez elkerülhetetlenül szükséges – alkotmány módosításon túlmutató „miértek” megválaszolása sokkal fontosabb. Nem vonom kétségbe, hogy a választójog lakhelyhez kötésének eltörlését elsősorban a jóhiszeműség vezérli. Bevallom, az akkori álláspont kissé beárnyékolja felhőtlen és őszinte örömömet azzal kapcsolatban, hogy a magyarországi kormányzó párt választójogot szándékozik adni a határon túl élő magyarságnak. Anélkül, hogy az anyaországi állampolgárok ezzel kapcsolatos viszonyulását elemezni akarnám – bár meggyőződésem, hogy nem övezi osztatlan lel kesedés ezt a szándékot sem – , felmerül bennem a kérdés: a magyar állampolgárság odaítélése mögött valóban egy szimbolikus igazságtételt célzó gesztus húzódik, vagy sokkal inkább egy politikai alakulat perspektívikus, stratégiai tervezése? Céle vagy eszkö z az anyaországi politikai elit számára a határon túli közösség? Köztudott, hogy Európa több országában is szavazhatnak anyaországuk parlamentjére a kisebbségben élők. Jogosnak érzem ama kérdést, hogy az elvi jóhiszeműség szintjén a kettős állampolgárságg al járó szavazati jog valójában milyen célt szolgál? A határon túli magyarok számára ugyanis mindig létkérdés volt, hogy saját képviselőiket juttathassák a román parlamentbe. Tágabb értelemben, az elmúlt évek keleteurópai, kiemelten romániai politizálásán ak tanulsága pedig egyértelműen az, hogy mindez csak szervezett formában lehetséges, és nem érdemes kimaradni a döntésből, különben Bukarest dönti el, hogy mi jó a sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti magyarnak. Következésképpen kérdésként fogal mazom meg az általam képviselt közösség felé: mi lenne számára, számunkra a kettős állampolgárságszavazati jog konstrukció törvény általi szavatolásának tényleges, pragmatikus leképződése? Az eufórián innen és túl, minden potenciális kettős állampolgártól kérdezem: létezike megnyugtató válasz „A kettős állampolgárság – cél vagy eszköz” kérdésre? A sepsiszentgyörgyi, aradi vagy máramarosszigeti szavazatokkal Budapest dönthete négy, nyolc, avagy húsz évre ezeknek a közösségeknek az életéről? A szavazati jo gnak vajon nem éppen azt kellene szavatolnia, hogy a határon túli magyarok saját képviselőiket juttathatják a magyar parlamentbe? v v i i s s s s z z a a
