Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-12
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101112 . 4 Sepsiszentgyörgy: roma kisebbségi testületet terveznek – Roma kisebbségi önkormányzat létrehozását tervezi Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester , hogy ezáltal segítse elő az együttműködést az önkormányzat és az Őrkő negyed roma lakói között. Az utóbbi időben ugyanis veszélybe került a kapcsolat, miután ve zető nélkül maradtak a cigányok (Krónika) Ismét a Tőkéskártya?! – Toró T. Tibor , az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint válságban a „ Tőkéskártya gátlástalan kijátszása révén akarják palástolni a hatalom hozzá nem értését és elvetemültségét ”. Toró T. Tibor , az EMNT ügyvezető elnöke csütörtöki sajtóközleményében állította ezt válaszként Bogdan Diaconu , a Konzervatív Párt alelnökének nyilatkozataira, melyek szerint Tőkés együtt működött volna a Szekuritátéval (Nyugati Jelen) A PNLvel is tárgyal az RMDSZ – Csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján Kelemen Hunor művelődési és műemlékvédelmi miniszter elmondta, a tanügyi törvény kapcsán az RMDSZ várja az Alkotm ánybíróság döntését, és az ehhez kapcsolódó indoklást, ennek függvényében dönti el, hogyan lép tovább. „ Amennyiben az Alkotmánybíróság indoklása lehetővé teszi a felelősségvállalást, folytatni fogjuk, amennyiben azt tapasztaljuk, hogy nem tudunk előrelépni ebben a kérdésben, akkor az egyedüli megoldást, és ezt nem zsarolásnak szánjuk, a kormánykoalícióból való kilépés jelenti ” – hangsúlyozta Kelemen (Nyugati Jelen) Băsescu: Az állami apparátus átszervezése nem áll le! – Traian Băsescu államfő csütörtökön kijelentette: év végéig 26 000 közalkalmazottnak kell távoznia a rendszerből, és 2011ben már minőségi szempontból közelítik meg az állami app arátus átszervezésének kérdését (Nyugati Jelen) Magyarország politikai súlyát veti latba a Házsongárdért – Füzes Oszk ár a temető hatékony védelmét kéri a hatóságoktól – Damoklész kardjaként függ a Házsongárd síremlékei fölött a szó legszorosabb értelmében vett megsemmisülés veszélye. Az évszázados emlékeket fenyegető pusztítási gyakorlat napról napra hangsúlyosabban kör vonalazódó valósággá vált, nem beszélve a sírokon történő szemétégetésről, a restaurált sírkövek bekormozásáról, a parcella kerítések felszámolásáról. A Kolozsvárra, és ez alkalommal a Házsongárdba is ellátogató Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet megd öbbenéssel vette tegnap tudomásul, hogy a napokban ismét összezúztak egy XVIII. századi sírkövet, amelynek már csak a Házsongárd Alapítvány igazgatója, Gergelyné Tőkés Erzsébet által összegyűjtött maradványait szemlélhette meg. A nagykövet a temető pusztul ásának mielőbbi megfékezésére, erkölcsi kötelességük betartására szólította fel a helyi hatóságokat, és biztosított arról, hogy Magyarország teljes politikai súlyával támogatja az erdélyi pantheon megóvását (Szabadság) Holnap nyitják meg az autópálya Torda és Aranyosgyéres közötti szakaszát – „ Holnap 11 órakor nyitják meg az északerdélyi autópályának Torda és Aranyosgyéres közötti 10 kilométeres szakaszát Emil Boc miniszterelnök és Anca Boagiu száll ításügyi miniszter jelenlétében ” - tudtuk meg Bogdan Sgârcitutól , az autópályát építő Bechtel válla lat kommunikációs igazgatójától (Transindex) Akár jövő év elejétől is kikerülhetnek a magyar feliratok a műemléképületekre – Év végéig dolgozná ki Kelemen Hunor a zt a minisztériumi rendeletet, amely szabályozza a