Reggeli Sajtófigyelő, 2010. november - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-11-12
K ISEBBSÉGI S AJTÓFÓKUSZ EÖKIK • H1461 Budapest, Pf. 362. • +36 1 2167292, Fax: +36 1 2167696 • www.eokik.hu minor@eokik.hu , sajtofigyelo@eokik.hu 20101112 . 2 Erkölcsi iránytűként mutatnak utat az emlékhelyek – „ A történelmi emlékhelyek ápolása és gondozása, emlékeink megőrzé se közfeladat ” – mondta Semjén Zsolt a IX. Kegyeleti Konferencián csütörtökön Budapesten (MH) Kiemelt feladat a cigányság integrációja – Hazánk határozotta n visszautasítja az Amnesty International Erőszakos támadások a romák ellen Magyarországon című jelentésében megfogalmazott megállapítások egy részét. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Kormányzati Kommunikációért Felelős Államtitkársága legfőképp en azokat a kijelentéseket kifogásolja, amelyek szerint a magyar hatóságok képtelenek megvédeni a veszélyeztetett közösségeket. A jelentés szerint hazánkban hiányosságok fedezhetők fel a rasszista indíttatású bűncselekmények és a bűnelkövetők motivációinak kivizsgálásában, emellett az áldozatok sem kapnak megfelelő pszichológiai, szociális és jogi támogatást (MH) A jó állam nem mond le senkiről – Balog: Radikális lépéseket kell tenni a szegénység ellen – „ Húsz évvel a rendszerváltoztatás után éppen itt az ideje, hogy a szegénység ellen radikális lépéseket tegyenek ” – jelentette ki Balog Zoltán , a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium felzárkózásért felelős álla mtitkára csütörtökön Budapesten (MNO) Simort a személyes sértődöttség vezeti a kormánnyal szemben? – Szijjártó: Nem lesznek megszorítások – „ Simor András jegybankelnököt a kormánnyal szembeni komoly sértődöttség vezérli ” – így reagált Szijjártó Pé ter az MNBelnök által csütörtökön e e l l m m o o n n d d o o t t t t a a k k r r a a (MNO) A tévék, rádiók tartalmát is szabályoznák – „ Minden kábelszolgáltatónak közvetí teni kell a Bajnokok Ligája mérkőzéseket, a kereskedelmi csatornákon kevesebb, a közszolgálati médiumokban több reklámot kell adni ” - egyebek mellett ezt is tartalmazza a kormány újabb médiacsomagja. Az index.hu által megszellőztetett tervezetről még nem k ezdődött meg az egyeztetés, de az biztos, hogy a szabályok a televíziókra, a rádiókra és az internetes portálo kra egyaránt érvényesek lesznek (Nszv) Újabb részletek az egyszerűsített honosítással kapcsolatban – Telefonos előjegyzési roham az egyszerűsített honosítási kérelem leadásáért a csíkszeredai magyar főkonzulátuson: már minden bizon nyal legalább háromezren bej elentkezt ek. Más magyar külkép viseleteken is lehet már telefonon időpontot kérni. Wetzel Tamás miniszteri biztos gyakran feltett kérdésekre is válaszol honosít ási vagy állampolgársági ügyben (Erdély.ma) Ülésezett a Magyar Állandó Értekezlet – A budapesti tanácskozáson részt vettek a külhoni (nem csak a Kárpátmedencei) magyar szervezetek képviselői, a magyar kormány tagjai, miniszterek, valamint az ellenzéki pá rtok delegáltjai is. A Magyar Egyesületek Szövetségét Juhász Sándor , a HMDKt Jakab Sándor képviselte ( http://www.smumesz.hr ) Türk – Schmitt: példaértékű a viszony a két ország között – Schmitt Pál , magyar köztársasági elnök meghívására dr. Danilo Türk szlovén köztársasági elnök tegnap kétnapos hivatalos látogatásra, Budapestre utazott. Türk elnök először a magyar államfővel találkozott, majd a Parlamentben Kövér László , a magyar országgyűlés elnöke és Orbán Viktor kormányfő fogadta (MMR)