Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-05
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.05 . 8 együttműködésben, annak mozdonyaként a többieket vagonként maguk mögé sorakoztatva növelik a súlyukat, és így jobban meg tudják valósítani saját fő céljaikat. Ezek a célok azonban nem mindig voltak összeegyeztethet ők ” Morvay Péter cikke (ÉS) Ungvári magyar lap az anyaországi támogatások változásáról – Az ungvári Kárpáti Igaz Szó című lap arról írt: nincs semmi indoklás vagy magyarázat arra vonatkozóan, hogy a Szülőföld Alap Szerbiában eg y alapítvány, míg Ukrajnában egy politikai szervezet kezébe adta a magyarmagyar kapcsolattartási támogatási program lebonyolítását. Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetséghez (UMDSZ) közel álló újság főszerkesztője, Kőszeghy Elemér írásában a többi között nehezményezi, hogy míg Szerbiában a Szekeres László Alapítványt bízták meg az anyaországi támogatások elosztásával, addig Ukrajnában épp egy jótékonysági alapítványt fosztottak meg ettől, és ruházták fel a joggal a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) (MTI) Nehéz, kettős feladat vár a Hídra a kisebbségpolitikában – „ Kettős feladatot ró a kormánypárttá vált Hídra a következő években a magyar szavazóik képviselete: ahhoz ugyanis, hogy a párt által szorgalmazott, a kise bbségek jogi és társadalmi terét bővítő intézkedéseket meg lehessen valósítani, először romeltakarításra, azaz a ( Robert ) Ficokormány (és közvetve a magyarországi nemzetpolitika) által megbontott status quo visszaállítására van szükség ” - írta Ravasz Ábel , a Publicus Slovensko elemző intézet vezető kutatója az Új Szóban szerdán közölt el emzésében (Kitekintő) Cikkek: A szakértők szerint kemény választási kampány várható www.umdsz.uz.ua /InterfaxUkrajina/2010.08. 02. A szakértők előrejelzései alapján kemény választási kampány várható ősszel Ukrajnában a helyhatósági választásokról szóló törvényben eszközölt módosítások miatt. „A választások eléggé élesek lesznek és nagy versenyt hoznak” — adott hangot véleményéne k „A helyhatósági választásokról szóló törvény aláírásra került. Milyen hatalmat választanak az ukrajnaiak?” témakörben tartott kerekasztalmegbeszélésen Igor Popov, a Penta Közvéleménykutató Központ politikai programjainak igazgatója. A szakértő elmondás a szerint a helyhatósági választásokról szóló új törvény igen összetett, számos újítást tartalmaz. Ugyanakkor néhány veszélyt is magában rejt. Egyes helyeken zavart kelthetnek a választásokon — mint ahogy az történt 2006ban — , ami a választások megismétlé sét vonhatja maga után jövő év elején. Volodimir Cibuljko politológus véleménye szerint az új törvény teljes káoszt okozhat a választási folyamat alatt. „Én ezt a törvényt a választási káosz törvényének nevezném” — mondta, magyarázatként azt is hozzátéve: nagy a valószínűsége annak, hogy az egyik politikai erő, amely elégedetlen lesz a választások eredményeivel, könnyen meghiúsíthatja a választásokat. vissza Janukovics: Ukrajna valamennyi nemzetisége képviseltetheti magát a hatalomban www.umdsz.uz.ua /tsn.ua/2010.08.04. A hatalmi szervek tevékenységéből Ukrajna minden olyan nemzetiségének képviselői kivehetik a részüket, amelyek támogatják annak a politikai erőnek a politikáját, amelyne k bizalmat szavazott az ukrán nép — jelentette ki a krími tatárok képviselőivel való találkozója keretében Viktor Janukovics államfő. Ahogy arról Ukrajna elnökének sajtószolgálata beszámolt, a találkozó során szóba került a krími tatárok képviselői jelenlé tének kérdése a hatalmi szervekben. Az államfő kihangsúlyozta, az ország egyetlen egy régiójában sincs akadálya annak, hogy részt vegyenek a hatalom tevékenységében azok az emberek, akik készek magukra vállalni a felelősséget, „együtt dolgozni a hatalommal , támogatni az általa hozott döntéseket”.