Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-31
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.31 . 3 megjegyezte, hogy a kormány külpolitikai törekvései világosak, szemben az előző kabinet időszakával, amikor több kérdésben nem volt magyar külügyi álláspont, és kormány zati iránymutatás hiányában a diplomáciában is gyakran a " belelétezés ", a " semmittevés " volt az uralkodó (Bumm.sk) R R o o m m á á n n i i a a A román külügyminiszter szerint nem megoldás a hazatelepítés – „ Nem megoldás, ha a romákat - bizonyos p énzösszeget juttatva nekik - hazatelepítik Franciaországból Romániába ” - vélekedett Teodor Baconschi román külügyminiszter egy hétfő esti tévéinterjúban, és egyúttal kétoldalú és európai párbeszédet szorgalmazott e nemzeti kisebbség társadalmi beilleszkedésének megoldása érdekében. A politikus hangsúlyozta, hogy pénzre, politikai akaratra, kétoldalú és e urópai párbeszédre, egyúttal konkrét programokra van szükség a romák helyzetének javításához (MTI) Nyomásgyakorlásra panaszkodik a romániai magyar újságírók szervezete – „ A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) szerint a romániai politikai hatalom soha nem tapasztalt nyomást gyakorol a sajtóra, és felkéri a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusait, hogy a kormányban és a parlamentben álljanak ki a sajtó védelmében ” - olvasható a szakmai szervezet nyílt leve lében. Az MTI bukaresti irodájához hétfőn eljuttatott levelet Markó Béla RMDSZelnöknek és miniszterelnökhelyettesnek, valamint Kelemen Hunor kulturális miniszternek címezték. A dokumentum szerint a nyomásgyakorlás veszélybe sodorja a demokratikus jogálla m egyik alappillérét, az állampolgárok hiteles, pártatlan tájékoztatáshoz való jogá t, általában a sajtószabadságot (MTI) Bukarest szívja el a külföldi pénzek kétharmadát – A végeláthatatlannak tűnő gazdasági válság közepette öröm teli hír, hogy 2010 első felében valamelyest nőtt a külföldi befektetések mértéke Romániában. Minden három euróból kettő viszont Bukarestbe kerül, ahol mind en tizedik romániai lakos lakik (Impulzus.ro) Munkanélkülivé váló közalkal mazottak – „ Még nem összesítették a háromszéki önkormányzatoktól és az alárendelt intézményektől elbocsátandó alkalmazottak számát, előreláthatólag azonban 200 és 220 közötti személy marad munkahely nélkül ” — közölte tegnapi sajtótájékoztatóján György Erv in prefektus (Háromszék) Kétszáz diák sorsa bizonytalan – Legalább tizenöt háromszéki induló kilencedik osztályban nincs meg a húszas ta nulólétszám, mely a fejkvótaalapú finanszírozás szerint szükséges ahhoz, hogy a tanáro k megkapják teljes fizetésüket. A nyolcadikosok augusztus végi pótvizsgája után megtartják a felvételi harmadik szakaszát, azt ellenben egyelőre nem lehet tudni, mi lesz azokkal a tanulókkal, akiket a sok hiányzás miatt nem tudtak lezárni (Háromszék) Thália templomait is sújtja a válság – Szerényebb költségvetéssel kezdik az új évadot a magyar színházak, a társulatvezetők azonban bizakodnak, igyekeznek a maximumot kihozni a csökkentet t költségvetésből. „ Abból főzünk, amink van ” – fogalmazott Balázs Attila , a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója a társulat tegnapi évadnyitó ülésén, utalva a nehéz anyagi helyzetre. K orábban a közalkalmazottak számát