Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-24
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.24 . 20 egészségügyi minisztérium adminisztratív szinten nem felelős a buka resti szülészeten történtekért, sokan úgy vélik, a tragikus baleset oka az egészségügy alulfinanszírozottsága és a decentralizációt jellemző szervezetlenség. Még nem ült el az egész országot megrendítő baleset miatti vita, máris új front nyílt Cseke körül . Szakmai szervezetek a napokban azért kezdték el követelni a tárcavezető távozását, mert a miniszter – a decentralizáció egyik leágazásaként – arra szólította fel az egészségügyi alkalmazottakat, döntsenek: a magán- vagy az állami szektorban kívánnake d olgozni. A miniszteri szigor mögött az egészségügyi támogatás egyik legégetőbb problémája áll: bár az állami és a privát szektor is részesül állami finanszírozásban, az előbbi egyre inkább elszegényedik, a keresztfinanszírozásnak köszönhetően az utóbbi eg yre tőkeerősebb lesz. A biztosítottak pedig az esetek többségében fizetik a biztosítást, és fizetik az állam által támogatott szolgáltatások önköltséges díját a magánszektorban is. Az orvostársadalom úgy véli, hogy a kettős munkavállalásra a megszorító in tézkedések miatt feltétlenül szükség van, az állam képviselői viszont elszántak: nem támogatható kétszer ugyanaz a tevékenység. Bár az agrárium és a belügy körül még nem robbantak ki a tanügyhöz és az egészségügyhöz hasonló konfliktusok, de a feszültség e zekben a szakágakban is nő. Ősszel országos sztrájkra készül a rendőrszakszervezet, és tüntetni fognak az elmaradt szubvenciók miatt elégedetlen gazdák is. Nem sikerág a külügy sem: egyre szélesedik a Franciaországban élő, illetve onnan hazatoloncolt romá niai romák miatti diplomáciai botrány. A Bockabinet sem szembe menni, sem elfogadni nem tudja a franciák álláspontját, nemzetközi szinten egyre elfogadottabb az a nézet, hogy Románia bukott szociális politikája miatt sokasodnak a konfliktusok. A kör majd nem bezárul a kormány körül azzal a kezdeményezéssel, amely a hazai sajtó védelmét tűzi ki célul. A felháborodást az váltotta ki, hogy a nyilvánosságot kedvelő, ám a sajtóval ellentmondásos viszonyban lévő Traian Băsescu nemrég „nemzetbiztonsági veszélyfo rrásként” határozta meg a Legfőbb Védelmi Tanács (CSAT) egyik ülésén a hazai tömegtájékoztatást. Több szocdem és liberális képviselő, ismert sajtós, televíziós személyiség, egyházi elöljáró országos kampány elindítását jelentette be a hétvégén, mert – min t fogalmaznak a tiltakozók – a jelenlegi országvezetés a demokrácia alapvető intézményeit sem tartja tiszteletben, ezért váltásra van szükség. vissza Boc: az ANItövény elfogadása Románia EUcsatlakozási vállalásainak egyike Transindex • 20100824 Az ANItörvény mai vitájával és szavazásra bocsátása apropóján Romániával való szolidaritásra szólította fel az ellenzék szenátorait Emil Boc miniszterelnök. Azzal vádolta a PSDt és a PNLt, hogy bojkottálni akarja a mai szenátus i szavazást. Hangsúlyozta, a kormánykoalícióban létezik összhang az ANItörvény támogatását illetően. „Azt szeretném, ha a politikai osztály megértené, az ANItörvény elfogadása nem pusztán egy párt érdeke, hanem Románia vállalása: ennek elfogadása szerep el a EUs csatlakozási szerződésben is. Ezért felkérem a politikusokat, legyenek felelősségük tudatában és legyenek szolidárisak Romániával, mivel itt az ország sorsáról van szó” – így Boc. (realitatea) vissza Hargita megye: 9 vidéki iskolaépületet zárnak be az új tanévben Transindex • 20100824 Kilenc iskolaépületet zárnak be a következő tanévben Hargita megyében - tudtuk meg Ferencz S. Alpár főtanfelügyelőtől. Elmondta, elsősorban gyermekhiány miatt zárják be az egyébként a faluközpontoktól távol eső épületeket, amelyek gyakran nem rendelkeztek működési engedéllyel. Ferencz hangsúlyozta, nem