Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-23
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.23 . 5 V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ Újabb monoki példa – „ Talán az összes határon túli magyart befogadná Koss uth Lajos monoki szülőházába a helyi képviselőtestület, de külhoni honfitársaink közül egyelőre csak azoknak ígér az egykori uradalmi tiszti lakban állandó lakcímet, akik a jövő januártól életbe lépő új szabályok szerint kérvényezik majd a magyar állampolgár ságot ” Lencsés Károly cikke (Nsz) Őrtüzek – „ Úgy alakult, hogy augusztus huszadikát az idén Erdélyben, azon belül pedig Kézdiszentléleken töltöttem. A település egy éve arról is nevezetes, hogy itt van Háromszék egyetlen Szent Istvánszobra, de van egy ennél sokkal híresebb jellemzője, éspedig az államalapító királyunk napján évente megrendezett búcsúja ” Lukács Csaba cikke (MN) Ilyenkor jó – „ Az amerikai elnök külügyminisztere közvetítésével köszöntötte a magyar népet nemzeti ünnepén, a Szent Istváni államalapítás évfordulóján. Mint ahogyan tette azt március tizenötödikén, a tizenkilencedik századi nagy magyar szabadságharc évfordulójának, valamint októb er huszonharmadikán, a huszadik századi nagy magyar forradalom évfordulójának ünnepi alkalmából. A mostani nyilatkozat is említést tesz a másfél millió amerikai magyarról, aki „régóta hozzájárul az Amerikai Egyesült Államok fejlődéséhez”. Köztük ismert nevek, Joseph Pulitzertől Neumann Jánosig és a „marslakó” fizikusokig, Korda Sándortól Robert Capáig vagy Soros Györgyig ” Ágoston Hugó cikke (ÚMSZ) A romák és a decentralizáció – A kérdés központi kezelésére tett kísérlethez kiválóan alkalmazkodtak a roma érdekvéde lmi egyesületek is – „ Franciaország vitatható – a nemzetközi sajtó és emberjogi szervezetek által vitatott – módon megkezdte a romániai és bulgáriai romák kitoloncolását. Korábban (és újabban) hasonló eljárást fontolgat(ott) Olaszország is, ahol a románia i romák ügye mindinkább belpolitikai kérdéssé vált, amivel választásokat lehetett nyerni, illetve veszíteni. Az intézkedések emberjogi szempontból aggályos voltának bizonygatására, azt hiszem, fölösleges lenne nagyobb energiát szentelni. Az etnikai elvű, k ollektív kitoloncolás még csak köszönőviszonyban sincs a mozgási szabadsággal, amely az EU létének egyik alapelve ” Székely Ervin írása (ÚMSZ) Magyar napok, de miért most? – „Augusztus 18án megkezdődött az első Kolozsvári Magyar Napok rendezvénysorozat. Sokan érdeklődve várták. S mint mondják, jó időpont az idegenforgalomnak, a hazalátogatóknak. De egyesek úgy vélik, elsősorban a tanulók és az egyetemisták számára alkalmasabb lenne az ősz. Ez azt jelenti, hogy akik így vélekednek, nem tudják, miért került sor erre az eseményre a meghirdetett időben ” Asztalos Lajos cikke (Szabadság) A Prágai Magyar Kulturális Közp ont mindig rendelkezésére állt a magyaroknak – „ Érdeklődéssel és őszinte örömmel olvastam a 2010. augusztus 22i, a csehországi magyar szervezetek közös, Szent István napi ünnepségéről szóló tudósításukat, amelyhez néhány pontosítómagyarázó kiegészítést szeretnék tenni …” Varga György 2 írása (Felvidék.ma) 2 a Prágai Magyar Kulturális Központ volt igazgatója