Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-17
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.17 . 20 terület teljes reprezentációjától még távol vagyunk. Szeretnénk ezt elérni, és ebbe a feladatba miné l több érdeklődőt, rátermett, hozzáértő, felkészült fiatalt bevonni. Ön mint a vajdasági magyar közösség tagja hogyan tudja szolgálni a közösséget? – Folyamatban van a kisebbségi jogosultságok helyzetének kutatása, az európai uniós jogszabályok fényében, amely nemcsak a jogra, hanem a kultúrára, az oktatásra és minden más kisebbségi helyzetre és jogosultságra is vonatkozik. Ebből én kiveszem a részemet. Mit tud tenni a vajdasági magyarságért? – Az én szerepem talán annyi volt, hogy a szakmámban kellett teljesítenem, a tudományban. A polgárjog általános területén voltam tevékeny, valamint a kötelmi jogban. A hazai és a külföldi folyóiratokban jelentettem meg erre vonatkozólag német, magyar, horvát és angol nyelvű tanulmányokat, több könyvet adtam ki Magya rországon az elmúlt öt évben, sőt Ausztriában és Németországban is, neves kiadóknál. Talán kisebbségi közösségünk előtt nem áll a középpontban, s nem annyira ismert. Ha felmerül a kérdés, hogy mit is tudok tenni, úgy gondolom, fontos, hogy mi, akik a tudom ányos kutatás nehéz feladatát vállaltuk magunkra, beteljesítsük azt. Ezt először is a tudomány iránti alázat, a pontosság és a kutatás nevében tegyük. Viszont az életben eddig abba a helyzetbe kerültem, hogy segítő célzattal a kisebbségi jogokról is írtam. Ez mindenképpen kisebbségi közösségünk javát szolgálta. Nemcsak az oktatás, a kultúra, a nyelvhasználat és egyéb kisebbségi kérdések területén, hanem öthat évvel ezelőtt behatóan foglalkoztam a kettős állampolgárság kérdésével is. Tudjuk, hogy mi történt az anyaországban a kettős állampolgárság ügyében, nem nagyon kecsegtettek bennünket azzal, hogy megkaphatjuk, de mi a Vajdasági Magyar Tudományos Társaságban egy kicsit önszorgalomból és megbízásos alapon is felvállaltuk ennek a kérdésnek a boncolgatását. Elvégeztem a kettős állampolgárság nemzetközi és európai összehasonlítását. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy megbíztak a szakmai tárgyalás vezetésével, az anyaországi bizottsággal, s az általam megírt, már említett könyv a felkészülés volt e rre a tárgyalásra. Aki nem politikus, hanem kutató, az mindenre fel akar készülni. Amikor a tárgyalás folyt, Magyarország még nem volt az Európai Unió tagja, tárgyalófelem Horváthné Fekszi Márta volt, aki úgy gondolta, veszélybe kerülhetünk, ha kettős álla mpolgárságot kapunk. Azt is felvetette, hogy hogyan lehetne megvédeni bennünket, ha veszélybe sodródunk. Azt feleltem neki, hogy ha a magyarországi állampolgár külföldre kerül, s netalán veszélybe sodródik, azt miként hárítja el? Kihez fog fordulni? Az úrh ölgy azt válaszolta, hogy bizonyára a nagykövetséghez, tehát nemzetközi úton próbálnak segíteni rajta. Mire én felvetettem neki, hogy esetleg a vajdasági magyar állampolgárokkal is így lehetne tenni: ha már Magyarország nem tud effektív védelmet nyújtani, akkor a nagykövetséghez fordulhatnának. Ezt a beszélgetést anekdotaként idézem a könyvemben. Majd indokként felhozta azt is, hogy ha megadnák a vajdasági magyaroknak a kettős állampolgárságot, akkor az talán Magyarország uniós belépését veszélyeztetné. Sőt , elmondta, hogy az állampolgársági törvényt már egyeztették, és nem lehet többé bántani. Én viszont utaltam az európai állampolgársági egyezményre, mondván: az belső ügy, hogy egy adott ország annak adja meg az állampolgárságot a határán belül, akinek a f eltételrendszere szerint megadhatja, mondjuk hovatartozás alapján is. Ezt a nemzeti dolgot az Európai Unió nem fogja felróni, még Magyarországnak sem. Egyébként az egyéni és a csoportos kutatással igyekeztem segíteni a kisebbségi közösség helyzetének feltá rását, amit ezentúl a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia berkein belül is folytatni kívánok. Meggyőződésem, hogy a vajdasági tudományos kapacitás már megmutatkozott, hiszen igenis vannak kiemelkedő tudósai. Mert ez a térség tudásban, kutatásban, ny elvben kultúrában, irodalomban nagyon gazdag. Ezt hivatott az akadémia a tudomány által bemutatni. vissza Vona: a nemzet érdekeinek védelme a célunk – Magyarországi politikusok az EMItáborban Szabadság • 2010. augusztus 17. SÁNDOR BOGLÁRKA ÁGNES Pótszékeket kellett bevinni a zsúfolásig megtelt előadói sátorba szombaton délben, amikor is Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke tartott előadást a gyergyószentmiklósi EMItáborban. A pártelnök ezúttal is a Jobbik ra jellemző közvetlen politikai stílust alkalmazta: mindenkit meghallgatott, minden kérdést megválaszolt, mindenkivel szóba állt nem csak az előadást, hanem az azt követő sajtótájékoztatók és a tábori