Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-12
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.12 . 3 médiumnak adott interjújában megismételte, fontosn ak tartja az anyanyelv védelmét (Pannon RTV) R OMÁNIA Új romániai magyar párt létrehozását tervezi egy csíkszeredai jogász – Erdély valamennyi nemzetiségét megszólítani kívánó új romániai magyar párt alapítását tervezi egy csíkszeredai jogász, aki már elkezdte interneten a tagtoborzást. A Kr ónika című kolozsvári napilap szerdai tudósítása szerint a kezdeményezők élén Éltes Zoltán csíkszeredai jogász áll. Névsorukat még nem közölte, viszont jövő hétre meghirdette a párt alakuló ülését. Az erdélyi magyar politikai paletta jelenlegi szereplői ko molytalan és amatőr kezdeményezésnek tartják a pártalapítási próbálkozást. Az Erdélyi Erő honlapja szerint az új párt azt a célt tűzte ki, hogy 2012ben a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel (RMDSZ) koalícióban bekerüljön a parlamentbe és a román kormán yba (MTI) Romániában indul a politikai visszaszámlálás – Találgatják Bukarestben, meg vannake számlálva Emil Bocnak és kabinetjének a hatalmi napjai – vagy pedig a román miniszterelnök ezúttal is egérutat nyer, és az 1989 után i időszak egyik legsikeresebb túlélőjeként folytatja tevékenységét (Nsz) Kárpátmedencei Nyári Egyetem: igény és lehetőség – Felvidéki, kárpátaljai, magyarországi, vajdasági, szlovéniai és erdélyi egyetemi hallgatók részvételév el kedden hivatalosan is kezdetét vette a 9. Kárpátmedencei Nyári Egyetem. A rendezvényről minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy az idők során túlnőtte önmagát. Évrőlévre egyre több fiatal érkezik ebből az alkalomból Nagyváradra, a Partiumi Keresztény Egyetemre, mely öt napra a Kárpátmedencei egyetemisták találkozóhelyévé válik. Sokan közülük először járnak nem csak Nagyváradon, hanem Erdélyben is. De vannak olyan egyetemisták is, akik számára évről évre a nyár kihagyhatatlan része a nagyváradi látogat ás (Erdon.ro) Erdélyi Erő — új magyar párt? – Új politikai párt a láthatáron: Erdélyi Erő néven kívánja létrehozni egy csíkszeredai kezdeményező csoport, amelynek élén Éltes Zoltán , a hajdani Romániai Magyar Kisgazdapárt főtitkár a áll. Az alakuló ülést augusztus 17 — 19re hívták össze (Háromszék) Elbocsátó üzenet a megyei tanácstól – Rábólintottak az önkormányzati képviselők Kovászna Megye Tanácsának tegnapi, bodzafordulói ülésén a testület alárendeltsé gébe tartozó intézmények átszervezésére, az alkalmazottak számának csökkentésére. Az MPP frakciója azonban jelezte: az alakulat a Né p Ügyvédjéhez fordult az ügyben (Háromszék) Határon túl terjeszkedne a nagyváradi közlekedési vállalat – „ A megyeközpont környékén és Magyarországon terjeszkedne a Nagyváradi Közlekedési Vállalat ” – közölte Csuzi István igazgató. A helyi tanács legutóbbi ülésén ugyanis jóváhagyta a közhasznú vállalat rész vénytársasággá való alakulását, hogy ezáltal a cé g uniós forrásokra pályázhasson (Krónika) Csökkenőben a lakosság száma – „ Csökkent Románia lakossága a nyár elejére, júniusban közel 1900 fővel kevesebb lett a lakosság száma, mint egy hónappal korábban ” – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) adataiból – A kolozsvári