Reggeli Sajtófigyelő, 2010. augusztus - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-08-09
Kárpátmedencei Sajtófókusz 20 10 . 08.0 9 . 35 egymást támogassák. Magyarszlovák relációban ez ma bizony temé rdek feladatot jelent: a két kormány jó szándéka azonban akkor eredményezhet fordulatot, ha sikerül tudatosítani és fokozatosan felszámolni a mai ellentétek okait, s megegyezni a kapcsolatok rendezésének és fejlesztésének reális menetrendjében. A magyar k ormány új alapokra kívánja helyezni térségpolitikáját, a szlovák politikai elit azonban Budapest minden lépését fenntartásokkal fogadja, avagy elutasítja. Bizalmi tőke híján vannake olyan rendezési megoldások, amelyek alapján egyik fél sem lenne vesztes, illetve nyertes? – A pragmatikus együttműködésen alapuló jószomszédi viszony feltételeit a magyar kormányoknak a hét szomszéd állam közül öt országgal – Romániával, Szerbiával, Horvátországgal, Szlovéniával és Ausztriával – , Szlovákiának pedig – Magyarorsz ágon kívül – minden szomszédjával sikerült megteremtenie. Ezek részletesebb elemzése alapján jól látható, hogy a korábbi konfliktusforrások kiiktatása mellett mire van elsősorban és elengedhetetlenül szükség a kedvező irányú elmozduláshoz a magyar szomszéd ságpolitikában. Elsősorban a magyar kisebbségi közösségekkel kapcsolatos – fokozatosan javuló, a közösségi jogok szintjén is megfogható – pozitív magatartás különböztette meg kezdettől fogva a magyarhorvát és magyarszlovén viszonyt. S ezt tudta kiemelni a rossz irányú fejlődésből a magyar – román, magyarszerb relációt. A magyarosztrák kapcsolatrendszerben érezhetően nagyobb szerepet játszanak az 1989 előtt kialakult különleges kapcsolatok és a határ menti együttműködés lehetőségei. A magyarszlovák kapcso latokban mindezeken a területeken szükség lenne a két fél intenzív eszmecseréjére. Annak ellenére, hogy a magyarországi szlovákság és a szlovákiai magyarság egymástól sok mindenben különböző, két egymástól eltérő kisebbségtípushoz tartozik, mindkét közössé gnek elementáris szükséglete a tartósan jó államközi viszony, az anyanyelvi kultúra egészéhez való szabad és akadálytalan hozzáférés, az anyaországokkal való intenzív és intézményes kapcsolattartás. Hasonlóképpen a határtérségekben – mint a kétoldalú együt tműködés megkülönböztetetten fontos célterületén – mielőbb érzékelhetővé és megfoghatóvá kellene tenni, hogy a két ország fel kívánja számolni a ma még szinte egész megyékre kiterjedő perifériajelleget. Az elhúzódó infrastrukturális beruházások mellett pl. a nógrádi, gömöri, zempléni régiókban közös fejlesztési terveket is meg kellene tudni fogalmazni és valósítani. A politika, láthatóan, egy helyben jár, ezért az elmúlt években szociológusok, kisebbségi szakértők, történészek – köztük ön is – , tevőlegesen is felléptek a szlovákmagyar viszony javítása érdekében. Az értelmiségieknek sikerült már közelebb kerülniük a közös érdekek megfogalmazásához? Van erre igény? – Az értelmiségi és szakértői együttműködés eredményeit jobban meg kellene tudnunk becsülni. T ény, hogy az elmúlt négy év sűrű konfliktushelyzetei miatt jórészt a szimbolikus közös tiltakozások, a párbeszéd fontosságát hangsúlyozó fórumok voltak a jellemzők, de akadtak olyan szakértői elemzések is szép számmal, amelyek a konfliktusokhoz vezető maga tartások, események mélyebb okait, megoldásuk lehetőségeit vizsgálták. A külügyi intézetek, az akadémiai értelmiségi körök, a Fórum Intézet vagy éppen a Szlovákiai Magyar Értelmiségi Kerekasztal, illetve a szabad értelmiségi társulások ismétlődő kezdeménye zései például meglehetősen egyértelművé tették, hogy a kisebbségi nyelvi jogok korlátozása vagy éppen a kisebbségi közösségekkel kapcsolatos bármilyen diszkrimináció milyen nagy mértékben hozzájárulhat az államközi konfliktusok elmélyüléséhez, kapcsolatok megromlásához. A mindkét oldalon megfogalmazott külpolitikai stratégiai célok közt, a nemzeti érdekek közt ma már alig jelennek meg egymással szöges ellentétben álló kitételek. Ugyanakkor a gyakorlatban például a kisebbségek közösségi – kollektív – jogaina k éles szlovák elutasítása, a magyar állam saját területén túlmutató – extraterritoriális – kulturális, állampolgársági ambíciói jól jelzik a két ország közti különbségek szélső pólusait. De még ezek esetében sem kellene lemondani a közeledés lehetőségeirő l, hiszen a szlovákiai kisebbségi jogalkotásban, jogfejlődésben időről időre áttörés értékű fejlemények figyelhetőek meg, az állampolgársági kérdésekben pedig valójában minden országnak pro és kontra joga van saját állampolgárságának szabályozására, azaz v itás esetekben a kölcsönös megegyezés elengedhetetlen. Általában az értelmiségi elemzések az uniós jogközösség és gyakorlat jótékony hatásait tartják szem előtt és azok primátusát hangsúlyozzák. A feldolgozatlan történelem csak részben terheli a kapcsolat okat, ennél a kisebbségi kérdés meghatározóbb. – A történelem lehet a megértés, a közös kulturális, erkölcsi értékek és a kölcsönös tisztelet hordozója, biztos háttere és lehet a nehezen feloldható történeti szembenállások, előítéletek hivatkozási mezője. Sajnos, magyarszlovák vonatkozásban ma a sok száz éves közös államiságok – a Magyar Királyság, a Habsburg Monarchia – vagy éppen a szovjet korszak közös történelmi tapasztalatanyaga inkább ez utóbbi funkciót erősíti fel. Ebben mindkét oldal közvéleményfo rmálói, oktatás- és történelempolitikája sokat hibázott. A nemzetállami igények szerint kialakított 20. századi nemzeti történelem nem igazán tudott mit kezdeni a soknemzetiségű királyságok, birodalmak múltjával. Így tűntek el évszázadokon át meghatározó j elentőségű közösségek nyomai KözépEurópa
