Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-27
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.27 . 12 igazgatója. vissza Berényi együttműködne Csákyval és Durayval is Bumm.sk • 2010. 07. 27 Berényi együttműködne Csákyval és Durayval isA Magyar Koalíció Pártjának új elnöke, Berényi József nyitott az e gyüttműködésre elődjével, Csáky Pállal, valamint Duray Miklóssal, a párt volt stratégiai alelnökével. „Célom a szoros együttműködés és döntéseim megbeszélése Csáky Pállal és Duray Miklóssal“- nyilatkozta Berényi. Kiemelte, a döntéseket az elnökség hozza m eg, de intenzív párbeszédre van szükség Csákyval és Durayval is. Előfordulnak olyan esetek is, hogy fontos személyiségek háttérbe húzódtak és úgy segítették pártjukat. „Példa erre Ján Čarngurský. Durayt el tudom képzelni olyan pozícióban, mint amilyenben Čarnogurský van a Kereszténydemokrata Mozgalomban“ - mondta Berényi József. A pártelnök szerint a 65 éves Duray Miklóst mindig meg fogják hallgatni, de lehetőséget kell adni a fiataloknak is. Csáky Pállal kapcsolatban Berényi azt hangsúlyozta, elődje vezet ése alatt érte el a párt a legnagyobb kudarcát, ezért fogalmazódott meg az igény, hogy ne legyen tagja az elnökségnek. Csáky jövője a pártba azonban nyitott kérdés – jelentette ki Berényi. vissza A koalíció megegyezett a kor mányprogramról Bumm.sk • 2010. 07. 27 A koalíció megegyezett a kormányprogramrólA kormányprogram tervezetét a fellendülés, Szlovákia rehabilitációja, a beindítás, minőségi élet, fokozatos lépések, értelmes politika, az államháztartás konszolidációja és a vállalkozói közeg vonzóbbá tétele jellemzi - jelentette ki Iveta Radičová. Kedden hajnalban a koalíció pártjai megegyeztek a kormány programnyilatkozatáról, amely az elkövetkező négy évben meghatározza a kabinet prioritásait. A négy jobbközép párt – SDK ÚDS, SaS, KDH, HídMost – hétfőről keddre virradóra csaknem 8 órán át egyeztetett a kormányprogram tervezetéről, míg végül létrejött a megállapodás minden területen. Iveta Radičová kormányfő a Koalíciós Tanács ülése után közölte, a kormány szerdán szavaz a javaslatról, melynek végső változata jövő hétfőn lesz ismert. A tervezetet egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Radičová felhívta a figyelmet arra, hogy a kiszivárgott munkaverzióhoz képest több jelentős változás történt. Megjegyezte, a kormánypártok fra kcióinak még van lehetőségük javaslatokat tenni a tervezettel kapcsolatban. A kormányfő közölte, a leghosszabb vita az egészségügyről folyt, de az oktatási, a belügyi és a közlekedési fejezetekről is parázs véleménycsere alakult ki. Hosszasan időztek a ki sebbségekért felelős kormányalelnöki tisztséghez köthető kompetenciákról is. Kijelentette, a korábban megjelent információkkal ellentétben nem vezetnek be egységes áfát (hozzáadottértékadó, DPH), így a könyvek, gyógyszerek és mezőgazdasági termékek teki ntetében marad a csökkentett, 106 százalékos áfa. Ugyancsak nem nyúlnak a nyugdíjrendszer két pilléréhez, azaz nem bolygatják a két pillérbe fizetendő járulékok arányát, sőt, olyan törvényt terjesztenek be, mely stabilabbá teszi a második nyugdíjpillért. A nyugdíjkorhatárt sem emelik meg az elkövetkező 4 évben. A programtervezet szerint bevezetik az elektronikus közbeszerzéseket, az állammal kötött szerződéseket pedig az interneten hozzák nyilvánosságra. Az oktatásügyre komoly reformok várnak, mind tart almi, mind finanszírozási szempontból. Az igazságügy terén is változások lesznek.