Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-17
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.17 . 14 elnökségben, s visszakérdeztünk: mi az, hogy nem értünk el semmit ezen kívül? Én azt mondom, ha semmi mást nem érnénk el, csak azt, hogy végre megi nt érdemes magyarnak lenni, mert senki nem bánt érte, már sok at elértünk. Erre azonban csak kormányszinten van lehetőségünk. A kabinetben vissza kell állítanunk a törvényeket legalább arra a szintre, amin korábban voltak és meg kell születniük olyan intézkedéseknek, amelyek révén növelhetjük az itteni magyarok ident itástudatát. Ugyanakkor ha a következő népszámláláskor kiderül, hogy tovább csökkent a magyarok száma, akkor az azt igazolja: itt egyszínű pártban gondolkodni veszélyes. Ha a választók látják azt, érdemes dolgozni az együttműködésért, s végre el akarják kü ldeni azokat a politikusokat, akik ez ellen tettek, akkor már elértük azt, amit szerettünk volna. Mert amíg nem érjük el ezt a szintet, a kisebbségi téma bármikor veszélyes fegyver lehet. vissza MerkelOrbán találkozó lesz B erlinben – Jövő hét szerdán Angela Merkel fogadja Orbán Viktort a Kancellári Hivatalban. Népszava • 20100717 A Népszava Online információja szerint a két kormányfő találkozóján várhatóan a magyarországi reformok, a két ország politikai és gazdasági kap csolatai, valamint a 2011 első félévében esedékes magyar EUelnökség áll majd előtérben. Megbeszélésüket sajtótájékoztató követi. A magyar miniszterelnök aznap délután "Hogyan tovább Magyarországon?" címmel tart előadást a Német Külpolitikai Társaság meghí vására. Orbán Viktor ismételten járt már a német fővárosban. Utolsó hivatalos látogatása emlékezetes, hiszen történetesen 2001 szeptember 11én volt. Kormányfőként a Magyar Nagykövetség Unter den Lindeni új székházának avatóünnepségére érkezett. Röviddel az ünnepség után a New Yorkot ért terrortámadás miatt a magyar küldöttségnek azonnal haza kellett térnie, a tartományokban tervezett látogatásokat lemondták. vissza Életbe lépett a szlovák állampolgársági törvény MTI • 2010 . július 17. 09:49 Életbe lépett szombaton a módosított szlovák állampolgársági törvény, amely szerint egy másik ország állampolgárságának önkéntes felvétele – kivételes esetektől eltekintve – automatikusan a szlovák elvesztéséhez vezet. Az Új Szó című szlovákiai magyar lap szombati kiadásában emlékeztet, hogy a jogszabályt még Robert Fico kormányának javaslatára változtatta meg a parlament, közvetlen azután, hogy Magyarország jóváhagyta a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Iveta Radičová kabinetje ki akarja húzni a jog szabályból azt a paragrafust, amely a szlovák állampolgárság automatikus elvesztéséről szól. Nem sokkal a pozsonyi módosítás elfogadása után ugyanis tiltakozni kezdtek a külföldön élő szlovákok amiatt, hogy választaniuk kell a szlovák és az illető ország á llampolgársága között. Fico akkor azt ígérte, Magyarországot kivéve más államokkal kapcsolatban lesznek kivételek, ezekről kétoldalú tárgyalásokat folytatnak majd. Peter Stano, a külügyminisztérium szóvivője szerint eddig csak Csehországgal egyeztettek. „Konkrét egyezség viszont nem született. Mikulás Dzurinda külügyminiszter ugyanakkor Prágában a héten kijelentette, eltörlik a jogszabály értelmetlen paragrafusait” – mondta Stano. A belügyminisztérium állásfoglalásából is arra lehet következtetni, hogy bár a szlovák jogszabály szombaton lép hatályba, a hatóságok nem fogják figyelni betartását. „Az új kormány programnyilatkozata a szombaton hatályba lépő törvény módosításával számol úgy, hogy kiküszöbölje a magyarországi törvény hatályosságát, és egyben n e károsítsa azokat a szlovák állampolgárokat, akik hosszú távon külföldön élnek vagy dolgoznak” – közölte az Új Szóval a belügyminisztérium sajtóosztálya. A magyar állampolgárságról szóló törvény módosítása augusztus 20án lép hatályba, de rendelkezéseit csak 2011. január 1jétől tervezik alkalmazni. A jogszabály szerint kedvezményesen honosíthatóak a magyar felmenőkkel rendelkező és magyarul tudó nem magyar állampolgárok. vissza