Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-07
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.07 . 5 környezetvédelemmel. A Híd jelöltje korábban annál a Transpetrolnál dolgozott, amelyik kőolajvezetéket húzott volna a Csallóköz alá. A természetvédők elégedetlenek (Bumm.sk) Aláírták a pozsonyi szerződést – Öten írták alá tegnap a pozsonyi Prímási palota dísztermében a négy szlovákiai jobbközép párt koalíciós szerződését. A Szlovák Kereszténydemokrata Unió (SDKÚ) nevében ugy anis Iveta Radicová miniszterelnökjelölt és Mikulás Dzurinda pártelnök is ellátta kézjegyével a dokumentumot. Rajtuk kívül Richard Sulík , a Szabadság és Szolidaritás (SaS), Ján Fígel , a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és Bugár Béla , a HídMost e lnöke s zignálta a megállapodást (Nsz) Parlamenti alelnöknek jelölik Bugárt – „ Rudolf Chmel , Csehszlovákia utolsó magyarországi nagykövete lesz az új szlovák emberi jogi és kisebbségügyi miniszterelnökhelyettes ” – határozta el a magyarszlovák Híd párt országos tanácsa tegnap Somorján. A Híd a kormányalak ításra készülő négy szlovákiai párt szombati egyeztetése értelmében még két tárcát birtokol majd az új kormányban (Nsz) Bauer Edit: Az MKPnak továbbra is van parlamenti képvis e lete – Nem változtatná meg a párt nevét – Bauer Edi t Európa parlamenti képviselőnek nincsenek kétségei az MKP jövőjét illetően. Meglátása szerint a radikális változás a párt vezetésében nem volna jó megoldás. A fokozatos személycserét támogatja, a névváltoztatás ellen v an (Bumm.sk) Bauer Edit: Szükség van a kontinuitásra – Bauer Edit , az MKP európai parlamenti képviselője bizakodással tekint pártja jövőjére. „ Noha az MKP kimaradt a szlovák törvényhozásból, az Európai Parlamentben jelen van, és ez legalább olyan fontos, mint a szl ovák parlamenti részvétel ” - mondta a TASR hírüg ynökségnek nyilatkozva (Felvidék.ma) Megkezdődött a XV. Örökség Népfőiskolai Tábor Udvardon – A Palóc Társas ág rendezésében ma elkezdődött a XV. Örökség Népfőiskolai Tábor. Udvardon a program délután három órakor indult, amikor is ünnepi köszöntővel üdvözölte a jelenlévőket Z. Urbán Aladár , a Palóc Társaság elnöke (Felvidék.ma) Kecskér e káposztát? A környezetvédők nem értik a Híd döntését – „ Értetlenül állnak a környezetvédők a Híd párt döntése felett, hogy olyan személyre bízzák a környezetvédelmi minisztérium feltámasztását, aki egy kőolajfinomító cégnél futott be szép karriert az el múlt években, ráadásul egy gyógyszeripari egyesület elnökségi tagja is – írja mai számában a Sme napilap (Paraméter.sk) Szinte kizárt, hogy új ember vezesse az MKPt – Három nappal az MKP rendkívüli tisztújító kongresszusa előtt a párt egyetlen képviselője sem hajlandó nyíltan vállalni, hogy indul az elnöki posztért. Bár érdeklődésünkre egyikük sem akarta alátámasztani, értesüléseink szerint a pártelnöki tisztséget Berényi József és Kvarda József pályázza meg (Új Szó) U KRAJNA Ukrajnában marad a 11 osztályos oktatási rendszer – Az ukrán parlament kedden megszavazta az oktatási törvény módosítását, amely szerint továbbra is 11 osztályos lesz