Reggeli Sajtófigyelő, 2010. július - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-07-06
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 07.06 . 8 nyilvánosak, így a bennük foglalt teljesítés menete ellenőrizhető - olvasható a televízió múlt szerdán kelt közleményében. Az ügyben a múlt heti kuratór iumi ülés után Halák László, a testület MSZP által delegált tagja is megszólalt. Az MTInek azt mondta: Szabó László vádjai megütik a rágalmazás szintjét. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány ellenőrző testülete a múlt héten azonba n azt írta a kuratóriumnak, hogy különösen nagy értékre elkövetett hűtlen vagy hanyag kezelés alapos gyanúja merül fel két műsorkészítésre kötött szerződés esetében. Az MTI információi szerint a Duna Televíziót felügyelő közalapítvány hétfői ülésén is szó ba kerülnek a műsorgyártással és a filmbeszerzéssel kapcsolatos szerződések. vissza Négynapos tiszai evezős túra a határon átnyúló fejlesztésekért Budapest, 2010. július 5., hétfő (MTI) - Négynapos tiszai evezős túrát sz erveznek július 13tól egy európai uniós, Magyarország, Szlovákia, Románia és Ukrajna közötti, határon átnyúló együttműködési program népszerűsítéséért. A 2007 és 2013 közötti program (ENPI) keretében 68,6 millió euró (19,6 milliárd forint) közösségi f orrás áll rendelkezésre határon átnyúló projektek megvalósítására; a beruházásokat az unió akár 90 százalékban is társfinanszírozza. A program Közös Technikai Titkárságának közlése szerint a második pályázati szakasz kiírása június 24én jelent meg összese n 14 millió euró (4 milliárd forint) igényelhető támogatási kerettel. A programban résztvevő négy országot összekötő, Tiszán megrendezett túrán a szervezők meg szeretnék ismertetni a helyi sajtó képviselőivel és a térség lakosságával az ENPI közösségi forrás nyújtotta fejlesztési lehetőségeket, és egyúttal felhívni a figyelmet az aktuális, június végén közzétett második pályázati felhívásra. A programot képviselő nemzetközi csapat július 13án száll vízre, hogy négy nap alatt a romániai Máramarossz igettől a Tisza ukrajnai és magyarországi szakaszán keresztül közösen leevezzenek a szlovákiai Nagytárkányig. A vízre szállások előtt sajtótájékoztatóval egybekötött promóciós rendezvényeket tartanak Máramarosszigeten, az ukrajnai Huszton, a magyarországi Tiszabecsen, végül Nagytárkányban. A rendezvényeken köszöntőket mondanak a megyei elnökök és a helyi polgármesterek, egyes felkért nyertes pályázók pedig bemutatják sikeres projektjeiket. Az evezős túrát a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezi a tech nikai titkársággal közösen. A MagyarországSzlovákiaRomániaUkrajna ENPI Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében alapvetően a jogosult programterületen bejegyzett nonprofit szervezetek által alkotott partnerségek nyújthatnak be közös pályáza tot. A potenciális pályázók köre kiterjed többek között a programterületen található helyi- és megyei önkormányzatokra, az állami- és önkormányzati intézményekre, nonprofit szervezetekre, kistérségi társulásokra, fejlesztési ügynökségekre, környezetvédelm i és vízügyi igazgatóságokra, nemzeti parkokra, egyetemekre, kamarákra, turisztikai szervezetekre és munkaügyi központokra. Magyarországon támogatásra jogosult SzabolcsSzatmárBereg és BorsodAbaújZemplén megye, Szlovákiából Kassa és Eperjes megye, R omániából Szatmár, Máramaros és Szucsava megye, ukrán oldalról pedig Kárpátalja, IvanoFrankivszki és Csernovici megye. A 68,6 millió euró vissza nem térítendő támogatási keretből a turizmus és a kkvszektor fejlesztését célzó, illetve a környezet- és katasztrófavédelem terén megvalósuló közös tevékenységek, továbbá intézmények közötti vagy kisléptékű, emberek közötti ( people to people) oktatási, kulturális és innovációs együttműködések támogatására nyílik lehetőség. Az első pályázati felhívás keretében 13,3 millió euró forrásra lehetett pályázni 2009. június 16. és 2009. szeptember 22. között. A 148 benyújtott pályá zatból 47 nyert támogatást. A kedvezményezettekkel és partnerszervezeteikkel jelenleg zajlik a támogatási szerződések előkészítése; a szerződések aláírására a nyár folyamán kerül sor, ezt követően pedig elindulhat a legfeljebb kétéves projektek megvalósítá sa. vissza Körmére néznek a Mecénás Alapítványnak? Erdély.ma [ 2010. július 05., 15:41 ] [116] Úgy tűnik, nem merült feledésbe az az egykor nagy port kavart eset, amikor ezelőtt hét esztendővel a nagyváradi Mecénás Alap ítvány rátette a kezét a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által megpályázott summára, amelyből a pályázók Érmindszenten szándékoztak kialakítani egy, az Ady Endre nevét viselő és a költőóriás szellemi hagyatékát szolgáló központot.