Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-30
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.30 . 23 előadásra lehet számítani – hallottuk a főszervezőtől, aki elmondta: a gazdasági munkacsoport megszervezése sosem kérdés, hiszen sok közgazdász, menedzser végzettségű fiatal van Vajdaságban, akik szeretnék képezni magukat, hiszen a versenyképes tudás elengedhetetlen, a közéleti és média munkacsoportot pedig amiatt tartják fontosnak megszervezni, mert a társadalomtudományokkal, közélettel foglalkoz ó fiatal értelmiségiből is szerencsére elég sok van. – Sok jó beszélgetésre, és remélhetőleg elénk vitákra számíthatunk. Ami a témákat illeti, igyekeztünk az oktatással, a tudástranszferrel, ezek kihívásaival foglalkozni. Szó lesz az élethosszig tartó tan ulásról, a munkaerőpiaci helyzetről. S ha már a kihívásoknál tartunk: lesz ökológiával, környezettudatossággal foglalkozó előadás is. Az állampolgári jogokról, a hallgatói jogokról is hallhatunk, és fontos arról is beszélni, hogy hol tart a vajdasági auto nómia és milyen eredményei vannak ezidáig a magyarországi választásoknak. Igyekszünk az aktuális témák köré építeni az előadásokat, ugyanakkor vannak olyan előadók, akikre felfigyelünk, jónak tartunk, és ő hoz egy témát, tehát két irányban működik a szerve zés – mondta Varga Diósi Viola. Az előadók között üdvözölhetjük majd Radovan Jelašić leköszönő bankkormányzót, Görög Ibolya protokollszakértőt, Horváth Szabolcsot, az OTP Bank szerbiai igazgatóbizottságának elnökét, Horvát György közgazdászt, aki a szerbi ai gazdasági válság utáni pénzügyi- és tőkepiaci mozgásokról szól majd, érdekes beszélgetésre számíthatunk Pálffy Istvánnal, aki sokáig az MTV szerkesztőműsorvezetője volt, de Veiszer Alinda műsorvezetővel is a médiában megvalósítható értékteremtésről. Ho rvátországból érkezik Szenn Péter református lelkész, aki a horvátországi háború után visszaköltözött egy teljesen elnéptelenedett magyar faluba, Harasztiba, ahol templomot építettek, létrejött a helyi művelődési egyesület is. Meglepetésvendégként itt lesz Rókusfalvy Pál, a Danubius rádió volt műsorvezetője is, akitől a borban és a nemzetben való összefogásról és lélekerősítésről hallhatunk. vissza Újságírók az újságírásról – Csókán találkoznak a Kárpátmedencei magyar sajtó képviselői Magyar Szó fi 2010. június 30., A csütörtökön este kezdődő és vasárnapig tartó újságírótalálkozón nem a kívülállókat, a sajtó örökös vagy alkalmi bírálóit hallgatják meg az újságírók, hanem maguk igyekeznek választ adni a Kárpátmedencei magyar médiumokat érintő és foglalkoztató kérdésekre. Hivatalos nevén: a Külhoni Magyar Újságíróegyesületek Konvenciójának vajdasági találkozóját tartják meg Csókán a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének a szervezésében. (A társszervezők pedig a csóka i Művelődési és Oktatási Központ, valamint a Móra Ferenc Művelődési Egyesület. A rendezvényt támogatja a Szekeres László Alapítvány és a Tartományi Jogalkotási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségekért Felelős Titkárság.) A pénteki tanácskozást 10 órakor ny itja meg Tóth Lívia, a VMÚE elnöke a Móra Ferenc Művelődési Egyesület székházában, majd a részvevők a küldöttségek vezetőinek beszámolóját hallgatják meg arról, hogy meddig jutottak a lendvai találkozó óta az ott elfogadott feladatok teljesítése terén. Kó kai Péter 11 órakor a vajdasági magyar médiastratégiát, vagyis a Magyar Nemzeti Tanács által elkészített okmányt ismerteti. Délután 3 órakor Ambrus Attila (Brassó) arról szól, hogy milyen az Európai Unióban a közérdekű újságírás, majd fél 4től Csermák Zol tán (Budapest) Közösségi értékek a számok tükrében címmel tart előadást. Klemm József a kisebbségi újságírás buktatóiról beszél 5 órakor kezdődő előadásában. Szombaton délelőtt fél 10kor a külhoni magyar médiastratégia elemeiről tárgyalnak és folytatnak vitát a részvevők, valamint megfogalmazzák a találkozó zárónyilatkozatát. Az újságírók vidékünkkel is ismerkednek, rendezvényeken vesznek részt, valamint találkoznak Egeresi Sándorral, a vajdasági parlament elnökével. vissza