Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-21
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.18 . 37 Az állampolgársági törvény egyesíti a ma gyar nemzetet Semjén Zsolt megköszönte az erdélyi magyarságnak, hogy gyűjtést indított a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére. – Az anyagiak mellett ez nagy lelki segítség a kárvallottaknak – emelte ki a politikus. A magyar állampolgárságot egyéni kérelem alapján, gyorsított eljárással megkaphatja az az igénylő, akinek ősei valamikor magyar állampolgárok voltak, és aki beszéli a magyar nyelvet, jelentette ki a magyar kormányfő helyettese. Semjén elmondta: a magyar nemzet törvény formájában is szemb enézhet a trianoni katasztrófával, fejet hajthat azok előtt az emberek előtt, akik az életüket, a szabadságukat áldozták, hogy a magyarságot megtartsák, és a határontúli területeken is megőrizzék a magyar kultúrát és a magyar történelmi sorsközösséget. A t örténelmi igazságot kimondva, Magyarország a körülötte létrejött országokkal való együttműködésre helyezi a hangsúlyt. Ehhez kapcsolódik értelemszerűen az az állampolgársági törvény, ami lehetővé teszi azt, hogy a világon bárhol, így a Kárpátmedencében él ő magyarok úgy lehessenek magyar állampolgárok, hogy ne kelljen elhagyniuk szülőföldjüket. Ezáltal a magyar nemzet, amely mindig is egy volt nyelvében, kultúrájában, történelmében, most végre közjogi értelemben is egyesülhet, az állampolgársági törvény ált al – hangsúlyozta Semjén Zsolt. Az állampolgársági törvényt a magyar országgyűlési képviselők 97,7 százaléka megszavazta, Gyurcsány Ferencet és két tettestársát leszámítva – emelte ki a politikus, hangsúlyozva, hogy ez a törvény nem tartalmaz megszorításo kat, szavazni viszont magyarországi lakcímkártya birtokosaként lehet. Magyar – magyar kapcsolatok, autonómia Semjén Zsolt arról tájékoztatott, hogy a magyar – magyar kapcsolatok felfrissítése érdekében júliusban összehívják a Magyar Állandó Értekezletet (MÁÉ RT), amelynek tevékenysége a Gyurcsánykormány idején szünetelt. Hasonló céllal ül össze a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Tanácsa is. A magyar kormányfő helyettese üdvözölte az RMDSZnek és az EMNTnek a magyar egység szellemében fogant tárgyalásait, k iemelte az erdélyi magyarság egységes politikai megjelenésének szükségességét. Elmondta: a magyar állam nem tekinti feladatának, hogy a határon túli magyar politikai vagy kulturális szervezetek belső ügyeibe beavatkozzon. A magyar államnak az a partnere, a kit az erdélyi magyar közösség bizalmával támogat, akár a parlamentben, a kormányban vagy az önkormányzatokban – jelentette ki. A küldöttség megkoszorúzta Márton Áron szobrát – Az álláspontunk mindig is az volt, hogy a minél szélesebb körű autonómiát t ámogassuk, azaz a kulturális autonómiát a szórvány, és a területi autonómiát a tömbmagyarság esetében, mindezt természetesen alkotmányos keretek között, a nemzetközi jogszabályoknak megfelelően. A leghatározottabb álláspontom az, hogy ha ilyen autonómiák m egilletnek több népcsoportot is az Európai Unióban, a magyarság sem lehet másodrangú ebben a tekintetben – jelentette ki Semjén Zsolt. Budapest támogatja Románia Schengen- tagságát Traian Băsescu államelnök pozitívan viszonyult a magyar állampolgársági t örvényhez, amely román mintára készült. Miként Románia megadta ezt a lehetőséget a moldáviai polgároknak, úgy a Magyar Köztársaság is felajánlhatja az állampolgárságot a határain kívül élő magyaroknak – jelentette ki Semjén Zsolt. Bukarestben elhangzott, h ogy a 2011es soros uniós elnöki tisztség betöltése idején Magyarország támogatni fogja Románia azon törekvését, hogy felvételt nyerhessen a Schengenállamok sorába. Turisztikai, energetikai kérdésekben is együttműködésre törekszik a két ország, hangsúlyoz ta a miniszterelnökhelyettes, aki szerint ezek a tárgyalások a bizalmi együttműködés kezdetét jelentik, amelyből kiindulva más területeken is konszenzusra lehet majd jutni. Kolozsvári látogatása záró mozzanataként Semjén Zsolt és kísérete megkoszorúzta M árton Áron püspök szobrát, majd megtekintette a Szent Mihály- plébániatemplomot.