Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-09
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.09 . 13 Elutasította az MKPs szórólapok terjesztését a Szlovák Posta Bumm.sk 2010. 06. 08 Az MKP egyik képviselőjelöltje a Szlovák Posta segítségével szerette volna terjeszteni kizárólag magyar nyelvű választási szórólapjait a Dunaszerdahelyi járásban. A posta azonban ezt elutasította. Hodosy Szabolcs, az MKP választási listájának 17. helyezettje fizetett szolgáltatást szeretett volna rendelni a Szlovák Postánál, azonban az állami cég válaszlevelében azzal utasította el a kér ést, hogy a megrendelés nincs összhangban üzleti érdekeikkel, illetve belső szabályzatuk rendelkezéseivel. Ezen kívül a nyelvtörvény egyes rendelkezéseire is hivatkoztak, miszerint a szlovák nyelv, mint államnyelv elsőbbrendűséget élvez. Hodosy érthetetle nnek találta a választ. A tartalomért a hirdető felelős, és a nyelvtörvény sem szabályozza az ilyen jellegű szóróanyagokat - jelentette ki. Az újságírók olyan információkkal fordultak a jelölthöz, hogy a posta már megkezdte a szórólap terítését, és állító lagosan a felelős személy elbocsátását is fontolgatják. Az MKP politikusa erre reagálva elmondta, hogy itt nem csak egy személy felelősségéről van szó, mivel a Szlovák Posta hivatalos levélben értesítette őt erről, ezért is tartja diszkriminatívnak és ta rthatatlannak ezt a jelenséget. Hodosy ezt a jelenséget a nyelvtörvény rossz melléktermékének tekinti. Azóta, hogy a nyelvtörvény újra napirendtre került, valami pszichikailag is változott – tette hozzá. Bár a nyelvtörvény nem szabályozza az ilyen megjele nési formákat, mégis arra ösztönöz, hogy megtörténhessen ilyesmi - mondta. Hodosy Szabolcs az elutasított kampányanyagait a párt aktivistáival készül terjeszteni. A posta szerint a nyelvtörvény nem egyértelmű A posta kedden közleményben reagált az ügyre, azt állítva, semmilyen választási röplapot nem utasítanak el politikai okok miatt. Leszögezik, azért nem kezdték meg azonnal Hodosy szórólapjainak terjesztését, m ert a posta jogi részlegének álláspontját várták azzal kapcsolatban, hogy a csak magyar nyelvű röplapok kézbesítése nem sértie a nyelvtörvényt. A posta szerint a nyelvtörvény nem egyértelmű, többféleképpen lehet értelmezni, ezért úgy döntöttek, hogy ha n em érkezik egyértelmű tiltás a kulturális minisztériumtól, terjeszteni fogják a szórólapokat. A cég közölte: készen állnak arra, hogy kézbesítsék mind a 40 ezer darab röplapot. A Szlovák Posta egyúttal elnézést kért Hodosytól az egynapos késésért. vissza Nyíltan Bugárt támogatják a restartosok – Híd: örülünk a bizalomnak Bumm.sk 2010. 06. 08 A RESTART civil kezdeményezés egy hónappal ezelőtt hallatott magáról először. Akkor hangsúlyozták, nem kötődnek politikai pártokhoz . Most bejelentették, hogy a Híd pártot támogatják. A RESTART civiljei május elején kezdték meg kampányukat, mely elsősorban a jelenlegi állapotokat, a kormánypártokat bírálta. Az elmúlt hetekben számos kormánypárti politikust bíráló videót készítettek, gyakran foglalkoztak a szlovákmagyar feszültség elítélésével. Ezen kívül számos felújításra váró romos épületre, összefirkált buszmegállóra, uszító poltikai hirdetésre került fel a szervezet narancssárgafekete, RESTART feliratú szalagja. A szervezet ke dden sajtóhírt juttatott el a Bummhoz, melyben azt írják, fevették a kapcsolatot a Bugár Béla vezette párttal, mivel céljaik megegyeznek. „A rendkívüli népszerűségnek örvendő videóink is ugyanazokat a célokat