Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-08
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.08 . 24 Megpróbálnak minél több helybélit bevonni az ifjúsági szervezetek munkájába, hogy színesebbé, lendületesebbé tegyék a falvak életét. „Kovászna megyében mint egy ötven aktív ifjúsági szervezetet tartanak számon, de ezek tevékenysége gyakran nagyon esetleges, hiszen sokszor csak egy személytől vagy egy kisebb csapattól függ a sikeressége. Ha a vezéregyéniségek elmennek egyetemre, vagy máshol találnak állást, a s zervezet aktivitása is megszűnik. A HÁRIT célja, hogy segítsék a civil szervezeteket, bátorítsák a sikereseket, mozgósítsák a tétleneket, és tanáccsal lássák el az akadozókat – mondta Tischler Ferenc, az ifjúsági igazgatóság vezetője. – Négyöt évvel ezelő tt az országos hálózatok még fekete pontként látták a háromszéki ifjúsági szervezeti életet, azóta tudatosan lefektették az alapokat, a jövőben erre kell tovább építkezni. Erőszakkal nem lehet civil szférát mozgósítani, de kitartással igen.” Tischler elég edetten nyugtázta, hogy a háromszéki ifjúsági szervezetek egyre többet pályáznak. Sok még a formailag hibás pályázat, a tévedéseket elmagyarázzák, hogy jövőre már ne ismételjék meg, de az igazgató szerint a legfontosabb, hogy ezen a téren is megtört a jég. vissza Szerző(k): Bíró Blanka Szórványbiztosok kellenek Krónika 2010. június 08. A szórványbiztosi intézmény létrehozását szorgalmazta a hét végén Déván és Vajdahunyadon zajlott háromnapos konferencián Szabó Csaba, a közszolgálati televízió (TVR) kolozsvári munkatársa. A Hétköznapok a szórványban című rendezvényen újságírók, lelkészek, önkormányzati vezetők és politikusok találkoztak, megoldást keresve az asszimiláció megfékezésére. Szabó Csaba, aki egyben a Szórván ytengely alapítója, a szórványfelelősök kinevezésében látja a kérdés nyitját. Az intézmény nem új keletű; hatvan évvel ezelőtt hasonló megbízást kapott a magyar államtól Kövesdi Kiss Ferenc is, akit hosszú és kitartó munkájának köszönhetően sokan a Mezősé g apostolaként emlegettek. A jelenlegi elképzelés szerint a szórványbiztos több lenne a falufelelősnél: a tisztség viselőjére a kisebb vagy nagyobb, elszórványosodott régióban élő magyarság gondjainak megoldása hárulna. Fizetett szórványfelelősök Az ötlet a rendezvény házigazdájának, Winkler Gyula EPképviselőnek is tetszett. Az RMDSZ vajdahunyadi politikusa belátta, hogy az elvándorlás és a beolvadás nemcsak mennyiségi, hanem minőségi romlást is okoz az adott közösségben. Ez annak tudható be, hogy általáb an az értelmiségiek hagyják el a kilátástalanságra ítélt településeket, régiókat. „Egy fizetett alkalmazottról lenne szó, aki a környék valamennyi magyarjának az ügyétbaját intézné. Nem muszáj ennek feltétlenül az idős RMDSZelnöknek vagy hozzátartozóján ak lennie, lehet akár egy talpraesett, jóérzésű román ember is” – vázolta elképzeléseit Szabó Csaba. Megítélésében azonban nagyon fontos lenne, hogy a kiválasztott személy ne önkéntes alapon végezze munkáját, így tevékenységéért elszámoltathatóvá válna. A tévés szakember szerint az erdélyi magyarság sokat tanulhatna az itt maradt szászoktól. Míg Szeben megyében már csak feleannyi német él, mint magyar, a szász közösség csendes, de kitartó munkájának köszönhetően 76 óvodai csoportot indított be. Ezzel szemb en a magyar csoportok száma mindössze nyolcra tehető. A szórványban is vannak sikertörténetek A háromnapos rendezvényen kiderült: a szórványban is vannak sikertörténetek. Egyike ezeknek a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport létrehozása és működtetése. Ezt a környék magyarsága a semmiből álmodta meg és hozta létre, a román és a magyar állam mindössze a végső fázisban segédkezett. A tanintézetben ma már több mint 600 helyi és környékbeli diák tanul – óvodától érettségiig. A szűkölködő szülők gyerekein pedig a s zintén dévai székhelyű Szent Ferenc Alapítvány segít, melynek munkáját messze földön értékelik és támogatják.