Reggeli Sajtófigyelő, 2010. június - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-06-04
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 06.04 . 18 A székelyföldi Boglárka először a családjában hallott Trianonról. – A múltban történt nagy tragédiaként élt a fejemben. Úgy éreztem, Trianon az oka, hogy románul kell tanulni, és annak is , hogy „szegénységben” élünk, miközben Magyarország tejbenvajban fürdő, elérhetetlen ígéretföldje volt. Később, mikor már jártam Magyarországon, megváltozott ez a kép. De a valahova tartozás gondolata tovább él bennem. Ott van az emberben, mármár genetik ailag kódolva a keserűség. Van azonban jó oldala is Trianonnak: szerencsésnek tartom magam, hogy erdélyiként egy kulturálisan sokkal ingergazdagabb környezetben nőhettem fel, és székelyként – magyarságom mellett – van egy pluszidentitásom, ami attól értékes ebb, hogy küzdenünk kell a megőrzéséért. Ajánlott cikkek A palackból kieresztett szellemek csatája Hasonlóan vélekedik Zsuzsa is: – Trianon számomra egyrészt szakadást jelent az anyaországtól, a teljes jogú magyar identitástól és talán egy élhetőbb jövőtől is. De egyben lehetőség is, amelyet ha megtanulunk a hasznunkra fordítani, akár jó dolgok is kisülhetnek belőle. Mert Trianon által egy nyelvvel és egy kultúrával lettem gazdagabb, tudom, mit jelent az, ha valakit származása miatt néznek le, és me gtanultam jobban küzdeni, hogy bebizonyítsam: igenis képes vagyok rá. Úgy érzem, tágabb a látóköröm, és nyitottabb vagyok a világ fele. A középerdélyi Noémi azt mondja: – Számomra Trianon ugyanúgy a történelem sötét, de feldolgozható, túlléphető pillanat a,mint például a boszorkányüldözés. Készen kapott, megváltoztathatatlan örökségem. De túlzásnak tartom, hogy nemzeti tragédiaként fogják fel. Amikor a Föld bármelyik pontja néhány órás repülőúttal elérhető, vagy amikor egy alkalmazott akár több földrésszel arrébb bejegyzett cégnek is dolgozhat, azon morfondírozni, hogy ha a történelem másképp alakul, ma esetleg egy országhatárral odébb élhetnénk, számomra egyszerűen idejétmúltnak tűnik. Másokat azonbanmélyebben érint a trianoni trauma. – Számtalanszor elgo ndoltam már, hogy milyen lehetett „a magyarvilág”. Amikor magyarul szólhatunk az üzletekben a kiszolgálólányokhoz, amikor ügyeink elintézésekor bátran használjuk anyanyelvünket. Amikor nem mi vagyunk a kisebbség, nem minket próbálnak felőrölni, hanem a mi kultúránkhoz igazodnak a társaságunkban élő népek. Trianon hallatán aztán mindig felébredek ebből az álmomból – mondja a Székelyföldről származó Zsolt. Még radikálisabban vélekedik a sóvidéki Imre. Szerinte Trianon a XX. század Mohácsa, hatalmas csapás, am elyből, századok kellenek, amíg magunkhoz térünk. – Olyan, mintha a kezünkbe nyomtak volna egy kötelet és szabadon engedtek volna egy végtelen erdőben: élj meg valahogy! A partiumi Noémi a nemzet szétszakítását emlegeti: Vagyunk mi, erdélyi magyarok – és a magyarországi magyarok. Legalábbis az anyaországiak szemében. Ők a 2004es népszavazáson például megtagadták, hogy a kisebbségben élő magyarok megkaphassák a magyar állampolgárságot is. Így a románok szemében hazátlanok vagyunk, a magyarországiak szemében pedig románok. A legkeserűbben Henrietta nyilatkozik. – Trianonról márpedig beszélni kell! De nem nekünk, magyaroknak kellene lehajtott fővel járni. A máig elodázott bocsánatkérés Európa szégyene. De nem is lehet megbocsátani érte: hogyan juthatott egyet len tollvonással 2 millió magyar Romániának, 1 millió Csehszlovákiának, félmillió Jugoszláviának? Nem lehet soha megmagyarázni, hogyan lesz egyik napról a másikra minden harmadik magyar idegen állam polgára, hogyan vágják át egy ország gazdasági ütőerét. E gy aljas és ostoba béke, amit hiába ismagyaráznál egy amerikainak vagy japánnak, úgysem érti. És az is Trianon, amikor magyarigazolvány szükséges ahhoz, hogy magyarnak ismerjenek el. Trianon még ma is tart. Az igazán megmagyarázhatatlan tragédia nem az, am i 90 éve történt, hanem ami azóta. Ne csak azt tudjuk, hogy volt egy március 15. és egy augusztus 20., emlékezzünk június 4re is, ami keserves hétköznapja ennek a történelemnek. A székelyföldi Zsolt inkább megvonja a vállát. Ha a Trianon szó egy asztaltá rsaságnál elhangzik, engem mindig kiver a víz. Ezt a témát mindenki a saját javára próbálja fordítani. Hallottam, hogy június 4ét emléknappá nyilvánították. Az ilyen populista húzások miatt megy el a kedvem attól, hogy az évfordulóra emlékezzem. Pedig eml ékeznem, gondolkoznom kellene azon, hogy milyen is lenne az életünk, ha akkor nem a nagyhatalmak döntik el a sorsunkat. Trianon nem magyar bánat. Az első világháború utáni imperialista béke nemcsak birodalmakat darabolt szét és országokat alkotott, de az egész kontinensen hasonló módon szabdalt szét nemzeteket. Így Trianon, vagy a többi
