Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.08 . 38 ilyen szituáció az új kormánynak sem célja, hiszen erre a támogatásra, mint ahogy az utazási kedvezményre, a magyar – magyar kapcsolattartási támogatásra, a ped agógusok és diákok számára biztosított lehetőségekre továbbra is nagy szükség van. Éppen ezért fontos, hogy a magyar állampolgársági törvény módosításával egyidőben a státustörvényen is változtassanak. vissza Tóth Viktor Köz össégmegtartó misszió a hágón túl – Ökumenikus templom a kijevi magyarság vágya KISZO • 20100508 Utoljára talán Álmos nagyfejedelem vezetésével, még az ősi szertartás szerint imádkoztak őseink a magyarok Istenéhez Kijevben. Több mint ezer évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra közös imához gyűljenek össze ott élő honfitársaink. Pocsai Vince református lelkész ma is rendszeresen felutazik az ukrán fővárosba, emellett pedig a Krímfélsziget több száz fős közösségét is felkeresi. Kijevi missziójának törté nete önmagában is megér egy "misét". – 1996. március 10én nagyon szomorú szolgálatra hívtak a fővárosba: 59 éves korában meghalt dr. Lukács Béla akadémikus. A magyar közösségnek az volt a kérése, hogy református szertartás szerint temessék el, s mivel az akadémia dísztermében ravatalozták fel, kétnyelvű legyen a gyászszertartás. Vállalkoztam a feladatra. A temetés után a Budapest Étteremben rövid baráti beszélgetésre került sor, ahol az egyik honfitársunk megjegyezte: már nem is emlékszik, mikor imádkozott utoljára magyarul. Ez nagyon megütötte a fülemet, és feltettem a kérdést: kinek kell legközelebb meghalnia azért, hogy újra imádkozzanak? Nem igaz, hogy ezt csak akkor lehet, ha valaki az életével fizet érte! A helyiek mentegetőztek, nincs, aki tanítaná ő ket, szakavatott ember kellene. Kijevben sem református, sem magyar ajkú lelkész nincs. Ha nincs Kijevben, van Beregszászban, mondtam. Miután itthon húsvét első napján elvégeztem a szolgálatot – a második napon a legátus szolgál – , újra elmentem hozzájuk. Pocsai Vincét legnagyobb meglepetésére 64en várták az istentiszteleten. Ettől kezdve elindult egy folyamat. Havi egy alkalommal utazott Kijevbe. Amikor hat évre rá, 2002. január 22én Budapesten, a Stefánia palotában a Magyar Kultúra Lovagja címet vehette át éppen e szolgálatának elismeréseként, elmondhatta: a kitüntetés mögött több mint 120 ezer kilométer van. A rendszeres istentiszteleteket a Magyar Házban tartották. Nagyon sok olyan, talán nem is református vallású magyar jött, aki magával hozta más nem zetiségű férjét vagy feleségét. S bár voltak, akik nem értették, miről szól a prédikáció, de az, hogy közösségben lehettek s családdá alakulhattak ebben a nagy szláv tengerben, nagy öröm volt mindenkinek. Egyébként nemcsak az ott élők jártak és járnak az a lkalmakra, hanem azok a kárpátaljaiak is, akik időlegesen ott találtak munkát. – A Magyar Házban kezet foghattam Puskás Ferenccel, a legendás Aranycsapat kapitányával, alkalmam volt úrvacsorát adni Farkas Bertalannak, az első magyar űrhajósnak, találkozhat tam a híres professzorral, Valasek Istvánnal, a kolozsvári egyetem tanszékvezetőjével – folytatja Pocsai Vince. – És a végtelenségig sorolhatnám azokat az elismert személyiségeket – íróinkat, költőinket, művészeinket – , akik megfordultak a Magyar Házban. O tt összegyűlhettek a hágón túl élő magyarok is. Tizennégy megyéből! Pocsai Vince keserűen jegyzi meg: 2008ban a szó legszorosabb értelmében hajléktalanná lettek. Elveszítették a Magyar Házat. Az intézmény bútorait, könyvtárát és teljes felszerelését a Kij evben élőknél helyezték el, hiszen a szívük mélyén ott a remény, hogy hátha az Isten egyszer megsegíti őket, s akkor ismét lesz mit összegyűjteni. A probléma egy része úgy oldódott meg, hogy Vass Tibor, aki a Magyarok Kijevi Egyesületének elnöke, illetve a Lavra Barlangkolostor igazgatóhelyettese, a kulturális rendezvényeknek, lehetősége szerint, megpróbál helyet biztosítani. Az istentiszteleteket egy ideig a magyar nagykövetség dísztermében tartották. 2009. szeptember 30án a kijevi német ajkú evangélikuso knak volt a közgyűlése, amire a református lelkész is elment, s azt kérte, hogy amíg valahogy megoldódik a helyzetük, engedjék meg, hogy az ő gyülekezetükben tartsák istentiszteleteiket, hiszen gyökereikben testvérek. Igent mondtak, befogadták őket. A lege gyszerűbb megoldás szerint a közösségnek 120 – 150 négyzetméter telekre volna szüksége, amelyen fel tudnának építeni egy ökumenikus és olyan univerzális templomot, aminek alagsorában különféle irodák működnének. A földszinten tanácskozások, konferenciák leve zetésére és istentiszteletre alkalmas imatermet rendeznének be egykét kisebb helyiséggel és könyvtárral. A tetőteret be lehetne építeni, s ott vendégszobákat alakítanának ki. A lelkész szerint így meg lehetne oldani ezt a kérdést. Csak egy kis lelkesedés és támogatás kellene, és elsősorban az, hogy lélekben melléjük álljanak az emberek. Meg kell szerezni a telket, az építési engedélyt, el kell készíttetni a tervrajzot, megvenni az építőanyagot, az ott dolgozó kárpátaljai építőbrigádok felajánlották, hogy d íjmentesen felépítik az épületet.