Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.13 . 32 Fico szerint a magyar állampolgárság azokat is meg fogja károsítani, akik azt kérni fogják. Megjegyezte: ilyen kettős állampolgárok nem dolgozhatnának például a rendőrségnél, a bíróságokon és néhány más nemzetbiztonsági szempontból érzékeny munkakörben. A kormányfő emellett "durvának és arrogánsnak" minősítette azt a módot, ahogy Budapest a tervezett lépést Pozsony tudomására hozta. "Ez egoista, arrogáns é s veszélyes eljárás a Fidesz részéről" - jelentette ki Fico. Hozzátette: beteljesültek a legsötétebb várakozások, azok a dolgok, amikre már korábban figyelmeztetett Pozsony. Szerinte a Fidesz ezzel a lépéssel szeretné teljesíteni vízióját "a 15 milliós kár pátmedencei magyarságról". A miniszterelnök ismételten hangsúlyozta, hogy Szlovákia számára rendkívül súlyos nemzetbiztonsági problémáról van szó. "Kilelt a hideg, amikor tegnap este tájékoztattak a LajcákMartonyi megbeszélés eredményéről" - jelentet te ki egyebek között Fico. vissza Az eurózónához való csatlakozás egyetlen feltételét sem teljesíti Románia Erdélyma [ 2010. május 13., 09:47 ] [9] Így az árak stabilitására, a költségvetésre, a valutaárfolyam stabilit ására, a kamatok konvergenciájára vonatkozó előírásokat sem, és törvénykezési akadályai is vannak a csatlakozásnak – közölte az Európai Bizottság. A román hatóságok 2015ben szeretnék az ország hivatalos pénznemévé nyilvánítani az eurót. Az Európai Bizotts ág idei konvergenciajelentése szerint azonban a romániai törvénykezés, főként a Román Nemzeti Bankra vonatkozó jogszabály nem kompatibilis teljes egészében az Európai Unió működését szabályozó alapszerződés vonatkozó cikkelyeivel és az KözépKelet Európai Bankrendszer statútumával. A konvergenciakritériumok tekintetében Románia a 12 havonta kiszámított referenciaérték fölött állt a 2007es uniós csatlakozás óta. Romániában átlagban 5 százalékkal nőttek az árak 12 hónap alatt, ez jóval magasabb az 1 száz alékos referenciaértéknél, és várhatóan a következő hónapokban is magas marad. Az előrejelzések szerint Romániában idén átlagban 4 egész 3 tized százalékkal nőnek az árak, jövőben pedig 3 százalékkal. Románia a költségvetésre vonatkozó előírásoknak sem fel el meg. Jelenleg túl magas a deficit, az államháztartási hiányt 2012ig kellene a GDP 3 százaléka alá csökkenteni. Kolozsvári Rádió vissza Elfogadták a kilúgozott ANItörvényt Transindex 20100513 Elfogadta szerdán a sze nátus a magas rangú állami tisztségviselők vagyonának vizsgálatára hivatott ügynökség működését szabályozó törvényt, amelynek korábbi változatát az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította. A felsőházban elsöprő többséggel született meg a dön tés: 92 támogató, egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett fogadták el a jogszabályt. Az új törvény gyengíti az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) hatáskörét: ezentúl nem számít bűncselekménynek, ha a tisztségviselők pontatlanul töltik ki vagy onnyilatkozatukat. A vagyonellenőrök ezentúl nem kérhetik a bíróságtól, hogy kobozzák el a vagyonnyilatkozattal összhangban nem lévő, úgymond igazolatlan vagyonrészt. Az ANI munkatársainak azt kell vizsgálniuk, hogy a vagyonnyilatkozatban feltüntetett java k és a tisztségviselő jövedelme között vane, vagy nincs megfelelés. Az alkotmánybíróság korábban érdemben nyirbálta meg az állami szerv működését szabályozó törvény több cikkelyét. Döntése értelmében például az ANI nem fordulhat az igazságügyi szervekhe z, ha eltéréseket észlel a vagyonnyilatkozat és a birtokolt javak mennyisége, értéke között. Az új jogszabály arról is rendelkezik, hogy a tisztségviselőknek egy titkos - csak a vagyonvizsgáló intézményhez eljuttatott - és egy nyilvános vagyonnyilatkozat ot kell kitölteniük. Ez utóbbi nem tartalmaz olyan információkat, amelyeket a törvényalkotók úgy ítéltek meg, hogy a magánszférát sértik.