Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-13
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.13 . 18 Vagy vegyük SzentIványi István korábbi SZDSZes politikust, akit ljubljanai na gykövetnek neveztek ki. Ő a Hornkormány idején három évig volt a külügyminisztérium (kétségtelenül: politikai) államtitkára, majd pedig egy teljes cikluson át európai parlamenti képviselő. Ez utóbbi minőségében többször is előfordult, hogy bírálta a budap esti kormány diplomáciai lépéseit. Róla sem mondható el, hogy nem értene a külpolitikához. A fideszes ellenszenv néha olyan személyek ellen irányul, akiknek szakmai hozzáértését ugyan nem lehet kétségbe vonni, ám akik valamely tisztségük révén egy időn át Orbánék valamelyik politikai ellenfeléhez kötődtek. Ilyen például Banai Károly, aki Gyurcsány Ferenc kül- és biztonságpolitikai tanácsadója volt, és aki tavaly a bécsi ENSZközpont magyar küldöttségvezetője lett. Ő korábban Brüsszelben diplomataként uniós poszton dolgozott, még korábban pedig ugyanott az állandó magyar NATOképviselet helyettes vezetője volt. Hasonló a helyzet Kovács István tavaly kinevezett brüsszeli NATOnagykövettel, akinek legfőbb "bűne" a jelek szerint az, hogy Göncz Kinga volt külüg yminiszter kabinetfőnöke volt. Vagy Iván Gáborral, aki korábban a külügyminisztérium európai uniós ügyekkel foglalkozó szakállamtitkári tisztségét látta el, és aki idén januártól - igazán nem meglepő módon - Magyarország európai uniós nagykövete Brüsszelbe n. Nem is beszélve Bogyai Katalinról, az ismert kulturális diplomatáról. Végül is - mint Balázs Péter külügyminiszter nemrég nyilatkozta - 18 diplomáciai delegációvezetői poszt a közeljövőben amúgy is megürül, hiszen az azokat betöltő nagykövetek kiküldet ési ciklusa lejár. Ezekre a helyekre a Fidesz azután - némi túlzással - azt küld ki, akit akar. Kérdés még, hogy mi lesz a 2011es magyar EUelnökség stábjával, amelyet legnagyobbrészt már feltöltöttek és amelynek képzése, felkészítése javában tart. A híre k szerint a Fidesz is képez ki embereket erre a feladatra. Ami felveti a kérdést: jut majd hely mindenkinek a stábban? Kiknek a posztját fenyegeti a kormányváltás? A sajtóban terjengő hírek szerint Stumpf István, Orbán Viktor régi bizalmi embere Washingt onba készül nagykövetnek. A tisztséget azonban tavaly november óta Szombati Béla tölti be. Rockenbauer Zoltán, az első Orbánkormány kultuszminisztere állítólag Párizsba menne, oda, ahol jelenleg Nikicser László a nagykövet. A Fideszesek a hírek szerint vi sszahívnák posztjáról az egyértelműen politikai kinevezetteknek tekintett Vastagh Pál ottawai és Bársony András kijevi nagykövetet. Hogy azután a legutóbb fontos külföldi posztra került külügyi vezetők közül kit tekintenek még politikai kinevezettnek, azt csak a jövő dönti el. Hogyan lesz valakiből küldöttségvezető? Ahhoz, hogy valakiből küldöttségvezető vagy nagykövet legyen, a külügyminisztériumnak javasolnia kell őt a posztra. A javaslattal természetesen egyet kell értenie a miniszterelnöknek is. A jel öltet meghallgatja az Országgyűlés külügyi bizottsága, ám csak véleményezési joggal. Vagyis elvileg azt is kinevezhetnek valahová nagykövetnek, akit a bizottság alkalmatlannak talál. (Volt már példa ilyen esetre.) Ha a jelölt vette mindezeket az akadályoka t, akkor az államelnöktől kapja meg kinevezését. De még ekkor sem tekintheti magát szászázalékos biztonsággal nagykövetnek. Ehhez ugyanis el kell nyernie a fogadó ország beleegyezését, diplomácia szakkifejezéssel az agrémentt. Ezt követően - miután átadta megbízólevelét a fogadó ország államfőjének, tekintheti magát nagykövetnek. Kepecs Ferenc Fontos posztra újonnan kinevezett küldöttségvezetők a mostani kormányváltást megelőző egy évben • Horváthné Fekszi Márta - New York, ENSZ - 2009.december • Kovács Ist ván - Brüsszel, NATO - 2009. április • Akóts Klára - Genf, ENSZ - 2009.június • Bogyai Katalin - Párizs, UNESCO - 2009.szeptember • Banai Károly - Bécs, ENSZ - 2009. szeptember • Varga Imre - Belgrád - 2009. szeptember • Szombati Béla - Washington - 2009. november • I ván Gábor - Brüsszel, EU - 2010. január vissza