Reggeli Sajtófigyelő, 2010. május - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-05-31
Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 05.31 . 39 De azt mi alakítottuk úgy, hosszú vitákkal, hogy a minimálnyugdíjhoz ne nyúljunk hozzá, és azt is, hogy ezek az intézkedések határidősek legyenek, tehát hogy csak december 31ig maradjanak életben. Erre nekem sokan legyintettek, hogy hát az mit számít? Nagyon sokat számít: több mint hétszázezer ember van Romániában, aki minimálnyugdíjat kap, 350 lejt. És ehhez hozzá kell adni még azokat, akiknek a levágás után 350 lej alá csökkenne a nyugdíjuk. Ez az intézkedés tehát több mint egymillió embert érint. Abba sem egyeztem bele, ho gy utazási kedvezményeket, ingyenjegyeket megszüntessünk, ragaszkodtam, hogy hogy ezekhez ne nyúljunk hozzá, és végül is nem nyúltunk. De beszélhetünk egyebekről is: decentralizációról, refomról, költségvetési intézmények átszervezéséről. Beszéljünk... – Nos, rengeteget beszélünk arról, hogy az államapparátus fel van duzzasztva, hogy túl sok az ügynökség, hatóság, dekoncentrált igazgatóság. Ennek a dolognak időről időre nekifutnak a különböző kormányok, de általában semmi nem lesz a lecsökkentésből, össze vonásból, sőt: egyegy ilyen kampány után általában arra ébredünk, hogy szinte több van belőlük, mint azelőtt. Ami az általános reformot illeti, nélkülünk néhány decentralizációs döntés nem születne meg. Bár a DemokrataLiberális Párt nyilatkozatokban, p rogramjában decentralizációpárti, nagyok a visszahúzó erők, nagyon nehéz elfogadtatni a decentralizáció gondolatát, például az egészségügyben. Polgármesterek ellenkeznek, megyei önkorámyzatok ellenkeznek, itt a kormányon belül is nagyon sokan próbálnak aka dályokat gördíteni. Nem akarom elkiabálni, de most már egyenesbe kerültünk, és bízok benne, hogy a decentralizációt végig tudjuk vinni. De nagyon nehéz volt, és nélkülünk – ezt biztosra állítom – nem történt volna meg. Csak május 6án, az államfő bejelen téséből tudtuk meg, milyen nagy a baj. Az RMDSZ gazdasági szakemberei mennyit tudtak erről, önt mennyire tájékoztatták? – Mi a kormányon belül bizonyos területeken nem vagyunk jelen a kellő súllyal. Ilyen a pénzügyminisztérium is. De szerintem magának a p énzügyminiszternek sem volt meg bizonyos ideig minden információja, el kellett telnie kéthárom hónapnak a költségvetési évből, amíg kiderült, hogyan állunk a nemzeti össztermékkel, az államkasszába mennyi pénz jön, be, és ez arányában mennyit jelent a tav alyi évhez képest. Amíg tehát a pontos diagnózist fel lehetett állítani. Persze a Nemzetközi Valutaalappal való tárgyalások is rákényszerítették a kormánybeli kollégáinkat, hogy leplezetlenül szembenézzenek a helyzettel. Nem arról van szó, hogy az IMF jo bban tudná, mi van Romániában, hanem arról, hogy ez a tárgyalás egyértelmű kényszert jelent, hogy mindenki kitegye a kártyákat az asztalra. A jelenlegi helyzet két okra vezethető vissza. Az egyik belső: jelentős reformokat nem hajtottak végre, s az infra struktúrát sem fejlesztettük. Másrészt a költségvetési apparátust indokolatlanul felduzzasztották, 2004 óta jóval több mint százezerrel gyarapodott a költségvetési intézményekben dolgozók létszáma, és a decentralizáció sem ment végbe. De csupán belső elemz éssel nem lehet pontos konklúziókra jutni, mivelhogy a válság egész Európában tartós maradt. Azóta is talány, hogy miért Traian Băsescu jelentette be a megszorító intézkedéseket, és nem a kormány? – Valóban, ő képviselte a koalíciós tárgyalásokon is a le gnagyobb vehemenciával és a legkevesebb kétellyel ezt az alternatívát. Azt hiszem, arra gondolt, hogy ő jobban el tudja fogadtatni ezeket a nehéz intézkedéseket, merthogy az ő támogatottsága, népszerűsége nagyobb. Eközben mintha kissé elsikkadna a tanügyi törvény. – Szeretném, ha a pedagógusaink, a szülők és az egész romániai magyar térsadalom átérezné a törvény rendkívüli fontosságát. És most elsősorban nem is az anyanyelvű oktatás bővítésére gondolok, hanem a decentralizációra vonatkozó részre. Húsz éve n át küzdöttünk azért, hogy a rólunk szóló döntéseket mi hozzuk meg, ne mások a fejünk felett. Ez maga az autonómia, ami megszerezhető egycsapásra – de ezt most elég nehezen tudom elképzelni – , és megszerezhető úgy, hogy a különböző területeken fokozatosan kialakítjuk a magunk autonómiáját. Ez a törvény arról rendelkezik, hogy az iskolákról a helyi közösség képviselői düntsenek. Tudom, hogy a sokféle baj, nyomorúság ezt a dolgot elfödi, de nekünk látnunk kell, hogy mi ezért küzdöttünk, és senki nem fogja
