Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.02 . 21 is tagja volt az RMDSZfrakció, szokatlanul hamar, mindössze pár óra alatt leszereltette. Amellett érveltek, hogy az RMD SZ saját szegénységi bizonyítványát állította ki, hiszen ugyanolyan magánakciót kezdeményezett, mint ők. A nagyváradi magyar közösséget arra biztatják, hogy mindkét típusú táblát tegye ki, hiszen az elfogadhatónak továbbra is a történelmi megnevezést tarta lmazó utcanévtáblát tartják, amelyeket pedig természetszerűleg az önkormányzatnak kellene kihelyeztetnie. A történeti megnevezést tartalmazó táblákat továbbra is lehet tőlük igényelni, mégpedig ingyen adják oda azoknak, akik az Illyés Gyula Református Köny vesboltban található formanyomtatványon kérik. vissza M. T. R. Szórványösszefogás Oláhszentmiklóson Reggeli Újság 20100402 Az elmúlt években – főleg a megyeszékhelyről odatelepülőknek köszönhetően – örvendetesen gyarapo dott Oláhszentmiklós község magyar lakossága. Ez tette szükségessé egy helyi RMDSZszervezet megalakítását, amelyre múlt vasárnap került sor. A Nagyváradtól 30 kilométerre, a magyar határ közelében fekvő községközpont a református egyház szórványközpontja, ezt Farkas Zsolt lelkipásztor irányítja, aki a zsúfolásig megtelt gyülekezeti teremben hirdetett igét virágvasárnapon. A prédikáció után köszöntötte az RMDSZ megyei ügyvezető elnökét, Szabó Ödönt, Grim Andrást, a szórványért felelős megyei ügyvezető aleln ököt és Rézik Lászlót, a szomszédos Körösgyéres alpolgármesterét. Megköszönte továbbá, hogy a szövetség segítségével a megyei önkormányzat tízezer lejjel támogatta az építendő köröstarjáni református templomot. Szabó Ödön hangsúlyozta, hogy szórványban egy ütt kell építkezni a történelmi magyar egyházakkal, segíteni egymás törekvéseit, hisz szétforgácsolva semmit sem érünk. Az összejövetelen megválasztották az olászentmiklósi RMDSZkörzet vezetőségét: egyhangúlag elnöknek választották Malita Ibolyát. A válas ztmány tagjai: Fazekas Levente, Leucse Irén, Borsi István, Szabó György, Horváth László. Az etikai és ellenőrző bizottság tagjai: Kovács Csaba, Szim Edit, Kristó János. Az alakuló ülés szeretetvendégséggel zárult. vissza Mar kó: az erdélyi magyarságot nem lehet ideoda taszítani a magyarországi pártkapcsolatokban Garzó Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Bukarest, 2010. április 2., péntek (MTI) - Az erdélyi magyarságot nem lehet ideológiai alapon ide vagy oda taszítani a ma gyarországi pártkapcsolatokban - mondta a bukaresti Új Magyar Szónak (ÚMSZ) adott interjújában Markó Béla. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke kijelentette: a szövetségnek változatlanul az az elve, hogy a mindenkori magyar kormánnyal a lehető legjobb viszonyt alakítsa ki az erdélyi magyar közösség érdekében. Az erdélyi Krónika pénteki számában megállapítja: a nemzetpolitikai törekvések hatékony képviseletét, az intézményes magyar – magyar kapcsolatok fellendítését, kiszámítható partne ri viszonyt remélnek az erdélyi magyar politikaiközéleti szervezetek a magyar országgyűlési választásoktól. A külhoni magyarság egy erős, jövőképét világosan meghatározó magyarországi politikai életben és olyan kormányban érdekelt, amely kiszámítható, megbízható körülmények között képes működtetni a partneri kapcsolatokat a határon túli magyar szervezetekkel – mondta a lapnak Takács Csaba, az RMDSZ megbízott ügyvezető elnöke. A politikus kifejezte reményét, hogy stabilizálódik az anyaország gazdasági h elyzete, és újra kialakulhatnak a magyar – magyar kapcsolatok, amelyek keretében a külhoni szervezetek tervezhetnek és megvalósíthatják programjukat. "Mindig jó kapcsolatokra törekedtünk a mindenkori magyar kormánnyal – annak politikai beágyazottságától függetlenül – , hogy hasznosítani tudjuk a kormányzati eszközöket az erdélyi magyarság érdekében" – jelentette ki a politikus. Emlékeztetett: a határon túli szervezetek nemrég szükségesnek és fontosnak nevezték a magyar – magyar csúcs, a Magyar Állandó Érteke zlet (Máért) működtetését. Takács Csaba úgy látja: a Vajdaságban, a Felvidéken és Erdélyben élő nemzeti közösségek képviselői fontosnak tartják, hogy stabilak és jók legyenek az állam- és kormányközi kapcsolatok, hiszen ezek hozzájárulnak célkitűzéseik eléréséhez. "Amikor Magyarország és Románia között feszült, kiegyensúlyozatlan a viszony, akkor nemzetpolitikai, parlamenti, kormányzati és önkormányzati szinten sem tudunk könnyen előrelépni" – állapította meg Takács. Hozzátette: az RMDSZ politikai erőfo rrásai hatékonyabban érvényesülhetnek, amikor ezekhez társul a Fidesz és a román DemokrataLiberális Párt (PDL) közötti jó kapcsolat, akárcsak az ugyanazon politikai családba – Európai Néppártba – való tartozás.