Reggeli Sajtófigyelő, 2010. április - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-04-14
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 04.14 . 38 A parlamenti küszöb öt százalékról tíz százalékra történő megemelése kiszorítaná a kis pártokat, köztük az RMDSZt a törvényhozói testületből. A szövetség a választásokon rendszerint 67 százalék közötti eredményeket ér el. Az államfői elképzeléseket eddig csupán a Szociáldemokrata Párt (PSD) karolta fel. Az alakulat szóvivője, Radu Moldov an tegnap azt mondta, a PSD támogatja a parlamenti küszöb emelését, annál is inkább, mert nincs féltenivalója. „Reméljük azonban, hogy az államfő komolyan gondolta javaslatát, s néhány hónap múlva nem feledkezik meg róla. Tavaly ugyanis még a parlamenti kü szöb csökkentéséről beszélt, amikor a Magyar Polgári Párt került szóba” – jelentette ki a szóvivő. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai elfogadhatatlannak tartják a küszöbemelést. „Az ezzel kapcsolatos államfői kijelentéseknek elsősorban a kisebbik kormánypártot kellene elgondolkoztatniuk. Lehet, hogy az RMDSZben elégedetlenséget váltott ki a koalíció működése, s nyilatkozatait Băsescu fenyegetésnek szánta” – mondta tegnap a B1 TVben Varujan Vosganian, a PNL alelnöke. Gabriel Berca PDLs szenátor szerint a parlamentnek kell döntenie a küszöb kérdésében. „Nem tudom, mennyire lenne hasznos egy ilyen módosítás. Ennek eldöntésében nem az államfőre, hanem a parlamentre hárul a fő szerep” – vélekedett a politikus, aki elismerte, a módosítással elsősorba n az RMDSZ járna rosszul. A küszöbemeléssel kapcsolatos kijelentések mellett nagy visszhangra találtak az államfőnek azok a kedd esti nyilatkozatai, amelyekben egykori alakulatát, a Demokrata – Liberális Pártot, illetve a kormányt bírálta. Traian Băsescu a PDL „bolsevizálódásának” nevezte azt az eljárást, ahogyan a párt nyári kongresszusán új vezetőséget választanak a küldöttek. Azt kifogásolta, hogy az alakulat alapszabálya értelmében a négy elnökhelyettes személyére az elnök tesz javaslatokat, a posztok ért nem kell egyénileg megméretkezniük a jelölteknek. „Ez azt jelenti, hogy a pártelnök maga mellé veszi klikkjét. Ilyen először fordul elő a PDL történelmében” – mondta az elnök. A PDL több politikusa – köztük Cristian Preda és Theodor Stolojan EPképv iselők – egyetértettek tegnap Băsescu bírálataival. Mások – mint például Cezar Preda alelnök és Mircea Toader frakcióvezető – pedig arra hivatkoztak, hogy a tisztújításnál alkalmazott eljárásról a párt bővített vezetősége, egy hétszáz tagú testület döntött , ám ez szerintük még módosítható a kongresszuson. vissza Egyenjogúsított kisebbségi oktatás ÚMSZ, Bogdán Tibor | 20100414 00:53:49nyomtat | elküld Emil Boc miniszterelnök szerint a nemzeti oktatási stratégia elvein alapu l az új oktatási törvénytervezet, amelynek szövegét hétfőn fogadta el a kormány rendkívüli ülésén. Markó Béla oktatásért is felelős miniszterelnök, az RMDSZ elnöke a dokumentumot a jelenlegi időszak legnagyszabásúbb, legátfogóbb projektjének nevezte, amely lehetővé teszi az oktatási rendszer valós reformját. A dokumentumot a kabinet megszavazása előtt három hetes nyilvános vitára bocsátotta, ahol az érdekelt felek kifejthették véleményüket, módosítási és kiegészítési javaslataikat. A kormány általi megszav azását követően a jogszabályjavaslat a parlamenthez került, a képviselőház vezető testületének határozata szerint pedig az alsóházban sürgősségi eljárással vitatják majd meg, ennélfogva elfogadásához szűk határidőt szabtak. A parlamenti szakbizottságok á prilis 19ig nyújthatják be kiegészítő és módosító javaslataikat, a képviselőház plénumának pedig április 25ig kell voksolnia a tervezetről. A döntő szót kimondó ház azonban a szenátus lesz. Gimnáziumi portfolió Az új törvényjavaslat szerint az iskolás ok ismereteit második osztálytól kezdve kétévenként tesztelik és ezek az osztályzatok is beleszámítanak a X. osztályba történő felvételibe.