Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 42 Épp mint a cseh David Černy brüsszeli installációja, az Entropa. Ő a Szlovákiát jelképező téli szalámit a zsigeri mumust szimbolizáló mag yar trikolórral kötötte gúzsba. (Sidó Árpád) vissza Tessék csak minket széjjeltépni! Paraméter 2010, március 16 - 08:48 Futaki Pál Sólyom és Fico urak megint nem mulasztottak el kihasználni egy magyar nemzeti ünnepet arra , hogy saját személyes játszmájuk túszaivá tegyenek engemet, meg még párszázezer szlovákiai magyart. Közben pedig egyre csak úgy tűnik, mi vagyunk számukra a legkevésbé fontosak. Hasonlóképpen semmibe vesznek ugyanakkor mindenféle reális tényezőt, azok ug yanis – mondjuk így, kissé fellengzősen: a huszonyegyedik századi Európa életfeltételei – újításokat sürgetnek. A nyelvtanulásban, meg az együttélésben egyaránt. Ezek az újítások azonban aligha történhetnek meg, míg a demokrácia alapvető értékei kívül mara dnak vezetőink látókörén. Amíg tehát elfuserált hercegecskéket játszanak, akik kényükkedvük szerint ráncigálhatják alattvalóikat, mint afféle szerencsétlen tulkok gyülekezetét. Jelen pillanatban ugyanis minden jel arra mutat, Sólyom és Fico urak, ha másba n nem is, abban tökéletesen egyetértenek, senki más, csak az ő magasztos személyük hivatott megszabni, milyen útra kell térnie a szlovákiai magyarság új generációinak. Fico és Sólyom urak a jelek szerint pontosan tudják, milyen érzés kisebbségben élni. Ren dben van, mondjuk, hogy konzultáltak valakikkel, akik tényleg a saját bőrükön tapasztalják ezt nap mint nap, de hogy ezek után mégis miért kenik fel saját magukat a mi messiásunk szerepére, ettől még nem világos. Mikor túlnyomó többségünk egyikükre sem sza vazott! Egyetlen dolgot tehetnének: csendben maradnának, s közösen rábíznák a dolgot olyan szakértőkre, akik szociológiai, lingvisztikai, pedagógiai stb. szaktudás birtokában valóban használható válaszokat tudnának adni a szlovákiai magyarok nyelvi képzé sét érintő, kétségkívül égető kérdésekre. De ahhoz, hogy ilyesmit tegyenek, államférfiaknak kellene lenniük, s nem a választóikon élősködő, vagy éppen saját pátoszukban fuldokló percemberkéknek. Ez a faramuci helyzet persze azt is mutatja, nincs jelenleg Szlovákiában olyan magyar szervezet, csoport vagy akár kellő közéleti súllyal bíró személyiség, aki elég hangos lenne ahhoz, hogy elnyomja a mindkét oldalon tomboló, önös érdekeket követő nacionalista zsivajt. Vagy legalábbis: ha lenne is ilyen (mert lenn e), nem kaphat teret. Azt ugyanis kisajátítják maguknak a csatlósok meg a kifulladt, hitelüket vesztett paprikajancsik, akik alaposan befészkelődtek már a sajátos szlovákiai demokráciába, a maguk meleg kis zugába, ahonnan néhanéha kikukorékolnak, de senki nem figyel rájuk. S így aztán jöhetnek a nagy odamondogatások Fico és Sólyom urak részéről. Hiszen nincs értelmes hang, amely válaszolna rájuk. vissza Dedósok vagy partnerek? Paraméter 2010, március 15 - 08:26 Barak László Rövidesen, de legkésőbb a parlamenti választások napját követően kiderül, mit tudtak kezdeni a Magyar Koalíció Pártja és a Híd politikusai, és kampányszakembereik annak a Focus végezte közvéleménykutatásnak az eredményeivel, amely többek között az egye s parlamenti bejutásra esélyes pártok lehetséges választóinak politikai, gazdasági értékrendjét firtatta. A felmérés egyébként semmilyen meglepetéssel nem szolgált. Legalábbis azok számára, akik vagy hivatásszerűen, vagy akár laikusként, de folyamatosan o dafigyelnek a szlovákiai politikai szintér történéseire, szereplőinek alakításaira. Egyértelmű volt, a szóban forgó felmérésből ki is kiderült, hogy a Magyar Koalíció Pártja és a Híd párt szimpatizánsai, esetleges választóik a szlovákiai magyarok közül k erülnek ki. Ez így van és így lesz, ha az előbbi, vagyis a Csáky Pál fémjelezte MKPvezetés mégoly vehemenciával hirdeti is, hogy az újdonsült riválisnak, vagyis az MKPból kivált Bugár Béláék által alapított Híd pártnak semmi köze nincsen a szlovákiai mag yarokhoz. Sőt, hogy a Híd egy szlovák párt! Meg nem más, mint a Ficóféle Smer párt ötödik hadoszlopa. Mi több – minő bájos képzavar – , a Híd voltaképpen egy Ficói faló, amit a trójaihoz hasonlatosan rontó szándékkal csempésztek be a