Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-16
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 200 9 . 09.18 . 2 meghívta a tanácskozásra a függetlenek parlamenti csoportját is, amely támogatja a Demokrata Liberális Párt (PDL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) alkotta kormánykoalíciót. (Nszv) Új magyar — magyar fórumot – A ha táron túli magyar és a magyarországi politikai szervezetek közötti egyeztetési mechanizmusnak az újjáalakítását tartja szükségesnek Németh Zsolt , a magyar országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának az elnöke. A politikus Kolozsváron tartott előadást az erdélyi evangélikuslutheránus püspökség és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács meghívására. (Háromszék) Aut onómiát Székelyföldnek! – Az autonómia, a szabadságkövetelés jegyében zajlott Sepsiszentgyörgy március 15i megemlékezése. A hétfő délutáni központi rendezvényeket sűrű havazás és csípős szél próbálta szétszabdalni, ám ez mintha csak lelkesítette volna a szónokokat. Igen éles, sokszor radikális követeléseket fogalmaztak meg a több ezer ünneplő előtt. Beszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar összefogást szorgalmazta. (Háromszék) Erős közösség ünnepe – Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában – mondta tegnap Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ március 15i központi ünnepségén. A politikus nem csupán az 1848as forradalomra és szabadságharc ra emlékezett beszédében, hanem a húsz évvel ezelőtti véres marosvásárhelyi eseményekre is. (ÚMSZ) Tőkés: internetre a szekusokkal – A Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását kezdeményezte Tőkés László EPképvise lő a hét végén Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatóján. A kezdeményezés célja, hogy mindazok, akik kikérték dossziéjukat a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácstól (CNSAS), tegyék közzé azt annak érdekében, hogy segítse a további vizsgálódás okat, és fény derüljön az összefüggésekre. (ÚMSZ) Gyanús március 15. – A ’48as eszméről, a nemzeti ébredésről, a márciusi ifjakról, a Nemzeti dalról, a Tizenkét pontról kellene most. Hogy miért március 15. a legszentebb ünnepe a magyarnak, akire egy egész világ felnézett 162 évvel ezelőtt, és vett példát haza- és szabadságszeretetből. (Krónika) Megzavart emlékezés Kolozsváron – Rendőri beavatkozás zavarta meg a tegnapi kolozsvári ünnepségsorozatot, a ható ságiak három egyetemista lányt, és egy öltözetén fasiszta jelszavakat viselő férfit kísértek be az őrsre. Az Új Magyar Gárda Székely Szakasza „ Székelyföld nem Románia !” feliratú molinót hordozott. Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett idén az 1848 – 49s forradalom és szabadságharc kitörésére tegnap a kolozsvári magyarság és diákság. Azonban a rendezvénysorozat 15 órára, a Főtérre tervezett Forradalmi sétatér, élő szoborpark, kokárdakészítés, korabeli műhelyek elnevezésű programja elmaradt, miután a ren dőrök bekísértek az őrsre három történelem szakos egyetemista lányt. A hatóságiak szerint a diákok a városháza engedélye nélkül tüntettek. (Krónika) Borzolja a kedélyeket Bukarestben a SZÖN – „ Világos, egyhangú álláspontot vár Tra ian Băsescu államfőtől és Emil Boc miniszterelnöktől a Szociáldemokrata Párt a hét végén Sepsiszentgyörgyön megrendezett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen (SZÖN)