Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-10
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.10 . 11 megvalósításához azonban egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források. A múzeumigazgató szerint azonban a helyi lokálpatrióták, mecénások elgondolkodhatnának ezen… • A RIO arról ír, hogy az ungvári régiósok szerint Olekszandr Ledida lesz majd Kárpátalja kormányzója. A lap beszámol Jurij Beljakov sajtótájékoztatójáról. A Régiók Pártja megyeszékhelyen működő szervezete vezetője ezen arról biztosította a megjelenteket, hogy pártjuk kész arra, hogy választásokra kerül sor, mégpedig függetlenül attól, hogy egyéni választókerületes, pártlistás, vagy vegyes rendszerben kerül sor erre. A politikus cáfolta, hogy bármiféle háború lenne a szervezeten belül, azon meggyőződésének adva hangot, hogy csak ellentéteket próbálnak szítani ily módon valakik. A megye leendő vezetőjéről szólva Jurij Beljakov elmondta, hogy 98 százalékban biztos benne, hogy Olekszandr Ledida, a régiósok megyei elnöke lesz majd Kárpátalja új kormányzója. • A Visztyi Tizsnya c. lap 2010. március 6i száma egész oldalon ír arról, hogy Ukrajnában a parlamenti képviselők 7080 százaléka kettős állampolgár. Alisza Jurcsenko, a Vlaszty Gyenyeg c. kiadványból átvett írás szerzője megszólaltatja Jurij Romanenkót, az egyik elemző központ vezetőjét, aki szerint a honatyák mellett nagyon sok kormányhivatalnok és más állami vezető páncélszekrényében lapul egy másik állam útlevele is. Az írás idézi Igor Kolomojszkijt, aki egy londoni bírósági tárgyaláson közölte, hogy úgy lett izraeli állampo lgár, hogy már volt ukrán állampolgársága. Az ismert üzletember szerint e tekintetben ellentmondás van az ukrajnai törvények és az ország Alkotmánya között, s vétek lenne nem kihasználni ezt… A kettős állampolgárok száma nem ismert. A kiadvány megkeresésér e a Belügyminisztériumnál azt válaszolták, hogy „a hatályos törvények nem irányozzák elő azoknak a számbavételét, akik megkapták egy másik állam útlevelét. Egyetlen szolgálatot sem köteleznek arra, hogy felderítse ezeket a személyeket”. A szerző által megk érdezettek szerint csak néhány olyan eset fordult elő, amikor valakit emiatt fosztottak meg ukrán állampolgárságától. S egyetlen esetben sem politikusokról volt szó… vissza Pozsonyi lap: a minisztérium nem tudja büntetni a ha zafiassági törvényt be nem tartó iskolákat Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2010. március 9., kedd (MTI) - A szlovák oktatási minisztériumnak nincs semmiféle lehetősége arra, hogy megbüntesse azokat az iskolai igazgatókat, akiknek az in tézményében nem fogják betartani a hazafiasság megerősítését célzó törvényt - írta kedden a Pravda című független pozsonyi napilap. Az április elején érvénybe lépő, sokat vitatott törvény nem tartalmaz semmiféle szankciót arra az esetre, ha valamelyik iskola nem tartaná be. Ján Mikolaj oktatási miniszter egy vasárnapi tévéinterjúban azonban azt mondta: a törvény be nem tartását a tanfelügyelők fogják ellenőrizni. Ha észlelik a jogszabály megsértését, az igazgató először figyelmeztetést kap, míg a másodi k esetben már javasolni fogják leváltását, amit az iskola fenntartójának a miniszter szerint figyelembe kell majd vennie. "Az iskolafelügyelet csak javaslatot tehet, a döntés joga az intézmény fenntartója kezében van" - mondta Jozef Turcány, a Szlováki ai Falvak és Városok Szövetségének (ZMOS) alelnöke. Leszögezte: az önkormányzatok döntenek arról, hogy büntetést szabnake ki, vagy sem. Arról, hogy esetleg maguk az önkormányzatok ellenőrizni fogjáke a hazafiassági törvény betartását, Turcány nem kívánt nyilatkozni. A múlt héten elfogadott törvény szerint a szlovákiai iskolák minden osztályában április 1jétől a himnusz meghallgatásával kell kezdeni a tanítási hetet; minden osztályban ki kell függeszteni a nemzeti zászlót, a címert, az alkotmány bev ezetőjét és a nemzeti himnusz szövegét. Számos iskolaigazgató az elmúlt napokban feleslegesnek minősítette a jogszabályt, az intézmények fenntartóinak, az önkormányzatoknak pedig a kiadások ellen vannak kifogásaik, míg a diákok tiltakozást szerveznek a törvény rendelkezései ellen. A Sme című liberális napilap pénteken azt írta, hogy a diákok - "többezres csoportok" - a Facebook közösségi portálon szervezkednek, és március 10ére tüntetést szerveznek Pozsonyba, az elnöki palota elé. A tüntetést a po lgári aktivisták is támogatják. "Aláírásgyűjtésbe kezdtünk a törvény visszavonása érdekében. Ha az államfő aláírja, akkor április 1jén, a törvény életbelépésének napján újabb tiltakozó akcióra, országos sztrájkra hívjuk fel a diákokat" - nyilatkozott a lapnak Robert Mihály, az Átlátszó Demokráciáért kezdeményezés egyik képviselője. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetői, akik a hazafiassági törvényt a parlamentben keresztülvitték, bejelentették: Vlast (Haza) néven polgári társulást kívánnak alakítani , amely segítené a törvény megvalósítását, s anyagi támogatást nyújtana az iskoláknak az állami jelképek megvételéhez. A szükséges pénzt az SNS gyűjtés útján akarja előteremteni. vissza Janukovics: az ukrán lesz az egyetlen hivatalos nyelv Kijev, 2010. március 9., kedd (MTI/ITARTASZSZ) - Viktor Janukovics ukrán elnök kedden kijelentette, hogy (továbbra is) az ukrán lesz az egyetlen hivatalos nyelv az országban, de kötelezően alkalmazzák az Európai Regionális vagy Kisebbs égi Nyelvek Chartáját.