Reggeli Sajtófigyelő, 2010. március - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-03-08
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 03.08 . 4 Rafaj és Hrušovský a tévében veszekedtek a hazafiasságról – Pavol Hrušovský (KDH) és Rafael Rafaj (SNS) vitája komoly, emocionális veszekedésbe fordult a Markíza Testre szabva (Na telo) című vitaműsoráb an – Hrušovský szerint nem lehet törvénnyel kikényszeríteni a hazafiasságot. Példaként említett egy emlékművet, amelybe olyan szöveget véstek, hogy " ez az a hely, ahol a nemzet szeretetét lehet kinevelni, nem erőszakkal, törvénnyel, nem szimbólumokkal ". Ho zzátette, a szimbólumok nem érnek semmit, a tartalom a fontos. Rafaj erre úgy kontrázott, hogy a KDH szemét szúrják az állami szimbólumok az állami iskolákban, de a keresztény szimbólumok a keresztény iskolákban nem. Egyszersmind elutasítja, hogy valak it i s kényszerítenének valamire (Paraméter.sk) Belousovová szerint nem lehet viccelni a szlovák címerrel – Feljelentést tesz – Anna Belousovová SNSalelnök fel akarja jelenteni a SME napilapot, mivel egyik szerkesztője a hazafias törvény kapcsán egy humoros videót készített és ezt közö lték a lap internetes portálján (Bumm.sk) Csáky: jó eredmény esetén alkudozhatunk Fic óval – A szlovákiai magyarok ünnepeljenek magyarul március 15én – „ Ha a Magyar Koalíció Pártja jó eredményt ér el a választásokon és erőteljesen ott leszünk a szlovák parlamentben, akkor alkupozícióba kerülhetünk Robert Ficoval, és akkor alkudozni is leh et vele ” – jelentette ki Csáky a Duna Televízióban. Szerinte egyébként a kormányzásban való magyar részvétel a magyarellenes kirohanások ellen is garanciát jelent (Bumm.sk) V ÉLEMÉNY , PUBLICISZTIKA , INTERJÚ ' A magántévék és a rádiók is pártosakká váltak ' – A törvényt már most megszegi a magyar sajtó - állítja Haraszti Miklós – „ Magyarországon szabad a sajtó, mégis aggasztó az a néhány "nagykoalíciós" döntés, példáu l a frekvenciákról vagy a titoktörvényről, amelyekkel az MSZP és a Fidesz közösen tettek a nyilvánosság hatalma ellen ” - állítja Haraszti Miklós , az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) sajtószabadságot felügy elő, most leköszönő képviselő je (Nsz) A Jobbik diktálja az iramot a többiek számára – „ Két évvel ezelőtt, a 2008. március 9i népszavazáson, megbukott a kormány. Mindenkinek igaza van, aki azt állítja: nehéz nemmel fele lni az „örülnee, ha nem kellene fizetnie?” típusú kérdésre. Mindannak alapján viszont, amit a most lepergő parlamenti ciklusról tudunk, bizton állíthatjuk: azon a napon a választók nagy többsége a teljes kormánypolitikára, a megszorítás és a reform sajáto s egyvelegére mondott nemet ” Lakner Zoltán írása (Nsz) Állatfarm és lakói – „ Ján Slotát , Robert Ficót , és a hazafias törvény elfogadásakor óvatos duhajként tartózkodó ellenzéki parlamenti képviselőket aligha térítette jobb bel átásra, hogy az inkriminált jogszabályt úgy értékelte egy mértékadó osztrák napilap, a Die Presse, hogy Szlovákia a sztálinista ÉszakK o reát idézi. Vagyis tulajdonképpen George Orwell Állatfarmját...! ” Barak László cikke (Paraméter.sk/Új Szó) Mesterházy Szilvia: "elkeserít a megosztottság" – interjú. (Nszv) Politikai bukfencek – Markó Béla „engedélyadásról" szóló nyilatkozata sokat elárul az RMDSZ jelenlegi belső demokráciájáról. Rendet és fegyelmet tere mtettek a szövetségben, az elnök dönt, szava szent, vitára nincs szükség és lehetőség. Az egykor