Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.26 . 24 Polgármesterként 2008ig is hangoztatta, hogy Szászvárost át kellene csatolni Hunyad megyétől a szomszédos Fehér megyéhez. Most is kitart véleménye mellett: „Szászváros számára kétségtelenül jobb lenne a Fehér megyével való társulás, mint a jelenle gi régió”, szögezi le a parlamenti képviselő. Hát a megyének általában? Ez már bonyolultabb kérdés, véli Blaga. Hunyad szegényebb vidék, nehéziparral, jelentős bányászattal, amely továbbra is súlyos gondokkal szembesül. Fehér megyében a bányászat úgyszint én komoly problémát okoz. Ellenben Arad és Temes megyék gazdaságilag virágzó térségek. Ráadásul Fehér megye kevésbé városiasodott térség, nincs jelentős nagyvárosa, népessége is kisebb, mint Hunyadé. Arad és Temesvár viszont jelentős nagyvárosok, igazi fej lesztési mozdonyok. Mindezeket összevetve, talán Hunyadnak mégis előnyösebb lenne, ha a fejlettebb Vös régióban maradna, mint ha Fehérrel kapcsolnák össze, ahogy az RMDSZ átszervezési tervezetében szerepel. A PDLs politikus szerint a gazdasági megfontol ások fontosabbak a történelmiföldrajzikulturális tényezőknél, melyek egyértelműen Fehér megye mellett szólnak. Mindez természetesen Szászváros kivételével, amely minden szempont szerint Fehérhez kötődik. Temes „Maradhat a Nyugati Régió jelenlegi formájá ban” Az RMDSZ régióátszervezési törvényjavaslatát szinte egyáltalán nem ismerik a Temes megyei vezetők, a legtöbben csupán a sajtóból értesültek a kezdeményezésről. Sorin Maxim, a Nyugati Régió Fejlesztési Ügynöksége (ADR Vest) vezérigazgatója, akit talán a leginkább érintenek a fejlesztési régiók átszervezésének következményei, azon a véleményen van, hogy gazdasági és műszaki szempontból az Arad, Hunyad, KrassóSzörény és Temes megyékből álló Nyugati Régió megmaradhatna jelenlegi formájában, de hatáskörét bővíteni kellene. „Egyetértenék azzal, hogy átszervezzék a fejlesztési régiókat, amennyiben az új régióknak bővülne a hatáskörük, a szerepük. Jelenleg annak ellenére, hogy léteznek a fejlesztési régiók, az operatív fejlesztési programok továbbra is orszá gosak. A fejlesztési régióknak alkalmazkodniuk kell az országos fejlesztési politikához, ami nem előnyös a számunkra. Románia nem homogén módon fejlődött, az operatív fejlesztési programokat régiókra kellene lebontani, ahogy ez más európai országok esetébe n megtörténik.Ami a fejlesztési régiók számát illeti, azt hiszem, erről érdemes vitát nyitni és ebből a szempontból örvendetesnek tartom, hogy a kérdés az RMDSZ kezdeményezésére a parlament asztalára került. Nem akarok állást foglalni egyik változat mellet t sem, szó van 8, 12 és 16 fejlesztési régióra való felosztásról is. A 8 régió között vannak olyanok, amelyekben akár 7 megye foglaltatik benne és nagyok a fejlettségbeli és kulturális különbségek. Ami a Nyugati Régiót illeti, nem vagyok meggyőződve arról , hogy kisebb régiókra kellene felosztani. A négy megye együttműködése jónak mondható, nem volt az elmúlt tíz évben olyan nézetkülönbség, amit tárgyalások során ne tudtunk volna feloldani. Ami a megyék közötti rivalizálást illeti, a meglévő politikai struk túrákat figyelembe véve természetes, hogy minden megyei tanácselnök vagy polgármester arra törekszik, hogy minél több pénzt szerezzen fejlesztésekre a közösség számára, amely megválasztotta. Ha létezne egy regionális döntéshozó testület, amelynek tagjait r égiós szinten választanák meg és akiknek regionális politikát kellene folytatniuk, ők másként állnának hozzá a régiós szintű fejlesztésekhez. Jelenleg csak a megyei és a helyi érdekek számítanak. A regionális érdekek csak akkor kerekedhetnek felül, ha egye tértés és harmónia van a tagmegyék döntéshozói között. Én nem tartom kizártnak, hogy a Nyugati Régió megmarad a jelenlegi formájában, mert a mi régiónk sajátos eset: ez a terület és lakosság szempontjából a legkisebb a nyolc fejlesztési régió közül, a lako ssága kevesebb, mint 2 millió. Régiónk a jelenlegi formájában megfelel az uniós elvárásoknak: kiegyensúlyozott, két fejlettebb és két fejletlenebb megye van benne, területi szempontból kompakt, a régió fővárosa, Temesvár nagyjából a közepén található. Ha v iszont a politikai és történelmi szempontokat is figyelembe veszünk, akkor lehet vitatni a régió jelenlegi összetételét, de ezek meghaladják az én kompetenciáimat. Gazdasági és működtetési szempontokat figyelembe véve a Nyugati Régió funkcionális, de fen ntartom, hogy bővíteni kellene a hatáskörét, regionális intézményeket kellene létrehozni. Hiába készítünk regionális fejlesztési tervet, ha nincsenek hozzá anyagi eszközeink, nincs saját költségvetésünk. Az a véleményem, hogy a meglévő fejlesztési régiókat egyenként kell elemezni és esetenként eldönteni, hogy át kelle őket szervezni vagy megtartani jelenlegi formájukban.”