Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-26
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sajtófókusz 20 10 . 02.26 . 15 Az elnökválasztáson szoros versenyben alulmaradó Timosenko sokadszorra is éles kirohanásokkal illette legfőbb politikai vetélytársát. Televíziós beszédében megerősítette, amit már korábban is mondott, miszerint sohasem fogja a z ország legitim elnökének tekinteni Janukovicsot. Azt fejtegette, hogy a Régiók Pártja elnökének már eddigi megnyilvánulásai alapján is kijelenthető: veszélyben van Ukrajna függetlensége. Szerinte Janukovics a nemzeti érdekekkel szembemenő, Európaellenes politikát folytat majd, s alapjaiban veszélyezteti Ukrajna európai értékekre épülő, demokratikus berendezkedését. Az erre utaló jelek egyikének nevezte, hogy ellenfele külföldi kézbe adná az országon áthaladó tranzit célú energiaszektor felügyeleti jogát. Ahhoz, hogy megakadályozzák az "ukránellenes többség" létrehozását a parlamentben, a demokratikus erők sürgős összefogását szorgalmazta. Arra kérte a Mi Ukrajnánk – Népi Önvédelem párttömörülés frakcióját, és a házelnök nevével jelzett Litvin Blokk képvisel őit, tegyék félre vélt vagy valós sérelmeiket, s hozzanak létre egy stabil és erős koalíciót, hogy megakadályozzák az "antiukrán diktatúra megteremtését". Régiós párti képviselők reagálásaikban azt mondták, az ő terveikben sem szerepel semmiféle közösköd és Timosenkóval. Ellenkezőleg, független nemzetközi számviteli vizsgálókat küldenének annak tisztázására, törvényesen használtae fel a közpénzeket a még hivatalban lévő kormány, amelynek menesztéséről szándékaik szerint a jövő héten szavaznának a parlamen tben. Ugyanakkor a BJUT azt sürgette, hogy még Janukovics mai beiktatása előtt határozzanak a kormány sorsáról, ám végül nem sikerült keresztülvinniük ezt célzó kezdeményezésüket. A régiósok ehelyett inkább vezérük beiktatásának előkészítésével voltak el foglalva, ami ma reggel kezdődött a parlamentben, majd pedig az elnöki titkárságon folytatódik, ahol katonai tiszteletadás mellett adja át a kilincset utódjának a leköszönő Viktor Juscsenko, aki amúgy kedden méltatta 56. születésnapját. A Kijevbe érkező kö zel száz külföldi delegációnak délután tart ünnepélyes fogadást az új elnök, este pedig a helyszínen tekinti meg a Sahtar Doneck – FC Fulham Európa Ligatalálkozót. Mindeközben megbízható forrásból az szivárgott ki, hogy az előzetes tervekkel ellentétben m égsem az orosz fővárosba, hanem Brüsszelbe vezet Ukrajna negyedik államfőjének első külföldi útja. Állítólag Janukovics az EU központjában megbeszéléseket folytat az unió vezetőivel, José Manuel Barrosóval, Herman Van Rompuyval, és Jerzy Buzekkel. A talál kozóra március elsején kerül sor, s amint Janukovics hivatalosan is leteszi az esküt, azonmód megerősítik a látogatás tervét. Moszkvába pedig csak azt követően látogatna, miután már megalakul az új kormány, mert akkor tartalmasabb, konkrétabb tárgyalásokra lenne esélye. Azt a tényt, hogy mégsem a Kremlbe vezetne első útja, egyelőre igyekeznek nem kommentálni a hozzá közel álló körök, de elemzők szerint ebből semmiképp sem azt a következtetést kell leszűrni, hogy Moszkva helyett Brüsszelt választaná fő gazda sági és külpolitikai támaszául, inkább azt szeretné sugallni, Kijev kész összekötő kapocs lenni Brüsszel és Moszkva között. vissza D. Gy. Anyanyelvű oktatás, ellendrukkerekkel KISZO 20100226 – Évről évre egyre nehezebb a magyar iskolába gyerekeket toborozni – kezdi beszélgetésünket SzokolovaMitro Henrietta, a Szolyvai Magyar Elemi Iskola vezetője. – Nyolc évvel ezelőtt, amikor beindult az oktatás, tizenketten jelentkeztek az első osztályba. Tavaly nyáron szórólapokon r eklámoztuk magunkat. Tizenkét kérvény érkezett, ám mire a beiskolázásra került a sor, mindössze hat szülő tartott ki elhatározása mellett. Később ketten közülük is lemorzsolódtak. Jelenleg a négy magyar osztályban 17 gyerek tanul: az elsőben négy, a másodi kban öt, a harmadikban három, a negyedikben szintén öt. A vezető szerint az egyre csökkenő létszám több okkal magyarázható. Állítja, a városban sok ellendrukkere van a magyar iskolának. Olyasmikkel riogatják a szülőket, hogy fizetniük kell majd a tanítt atásért, holott köztudott, ennek éppen az ellenkezője az igaz: a gyerekek oktatásinevelési támogatásban részesülnek. Azt is kifogásolják, hogy az iskola a református egyház égisze alatt működik. A legfőbb érv pedig, amit a magyar oktatás ellen felhoznak, hogy az itt szerzett tudással nem lehet érvényesülni.