Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sa jtófókusz 20 10 . 02.02 . 27 Bár a kormánypárt Szatmár megyei vezetői többször is tárgyalóasztalhoz ültek, több fontos kérdésben még nem sikerült közös nevezőre jutniuk. „A legfontosabb nézetkülönbség az országos megállapodás helyi szintű hatását érinti. Az RMDSZ ugyanis minden o lyan megyében, ahol megegyezés született, csupán a dekoncentrált intézmények vezetőségváltását kérte és vállalta a magyar lakosság számarányával megegyező mértékben. Ez Szatmárban 35,2 százalék” – áll a szövetség tegnapi közleményében. Eszerint nem zárkóz nak el a tárgyalásoktól, ám úgy vélik, hogy „az intézményvezetői tisztségek kérdése nem köthető a helyi önkormányzatokban kialakított politikai koalíciók és együttműködések átértékeléséhez”. Hozzáfűzik, az egyeztetésnek ebben a fázisában tárgytalan alelnök váltásról, alpolgármesterváltásról, a helyi önkormányzatokban való koalíciók újratárgyalásáról beszélni, ahogy a PDL kéri. Csehi Árpád Szabolcs tanácselnök szerint a megye és Szatmárnémeti közigazgatásában egyensúly tapasztalható, amelyet az RMDSZ a Nemze ti Liberális Párttal (PNL) és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) teremtett meg, és ezt nem kívánja felrúgni. Mint arról beszámoltunk, a két kormánypártnak Kolozs megyében sem sikerült egyezségre jutnia, így a bukaresti pártvezetésre bízták az intézményvezet ői tisztségek elosztását. vissza Szerző(k): Bíró Blanka , Forró Gyöngyvér , Végh Balázs Kolozsvár: diszkrimináló egyetemek? Krónika 2010. február 02. Diszkriminációval vádolja a Babeş – Bolyai Tudományegyetemet (BBTE) és a Kolozsvári Műszaki Egyetemet a Studcard diákkártyakibocsátó szervezet, amiért a felsőoktatási intézmények vezetősége sem szórólapokon, sem elektronikus formában nem engedélyezi, hogy a Studcard eljuttassa ajánlatát a diákokhoz. I dén sokkal hatékonyabban szeretnénk ismertetni a diákokkal a Studcard nyújtotta lehetőségeket, kedvezmén yeket. Kisebb gondokkal küzdünk, mert a BBTE és a műszaki egyetem nem engedélyezi, hogy területükön szórólapokkal megjelenjünk, sőt attól is eltiltottak, hogy a diákok közös levelező listájára emailt küldjünk” – panaszolta tegnapi sajtótájékoztatóján Ilin ca Opincariu, a Studcard marketing vezetője. Hozzátette, a jövőben megpróbálnak tárgyalni az egyetemek vezetőségével, hogy beengedjék őket az intézmények területére. A Studcard képviselői szerint két felsőoktatási intézmény október óta szigorúbb velük, am ióta mindkét egyetem kibocsátotta a saját kedvezményeket biztosító diákkártyáját. A Studcard kibocsátói emellett azt is méltánytalannak tartják, hogy a kolozsvári önkormányzat a konkurens diákkártyák üzemeltetői számára is megadta az eddig csak általuk kér t, és csak a Studcardtulajdonosoknak járó kedvezményt, hogy féléves, kedvezményes bérletet biztosít a tömegközlekedési eszközökön. Az idei tervek kapcsán elmondták: márciustól újra beindulhat a Studcardnak az anyagilag hátrányos helyzetű diákokat segítő ösztöndíj programja. A tavalyi „2 százalék” elnevezésű pénzgyűjtő akciójuk sikeres volt, ezért valószínű, hogy lesznek ösztöndíjak, biztosat azonban csak később tudnak mondani. Emellett idén sem hanyagolják el a hagyományos diákfesztiválok megszervezését, és egy nagyobb szabású fesztivált is szerveznének, amelyre egy nemzetközi sztárzenekart is meghívnának. A marketing vezető szerint 2010ben növelni szeretnék a diákkedvezmények arányát is. „Eddig arra hajtottunk rá, hogy minél több gazdasági szereplőt von junk be a Studcardprogramba. Idén ezzel szemben a minőség és a kedvezmények arányának növelését tűztük ki célul” – mondta Opincariu. vissza Szerző(k): Kiss ElődGerge ly Olosz Gergely az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője Krónika 2010. február 01. Olosz Gergely Kovászna megyei parlamenti képviselő váltotta Márton Árpádot az RMDSZ alsóházi frakciója élén. A frakció alelnöke Máté András Levente és Erdei Doloczki I stván.