Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sa jtófókusz 20 10 . 02.02 . 24 Magyar osztályok szűnhetnek meg, oktatási intézményeket zárhatnak be az új tanévben Krónika 2010. február 02. Oktatási intézmények adminisztratív öss zevonását, több településen magyar osztályok kényszeregyesítését vagy megszüntetését eredményezheti többek között az a kormányrendelet, melynek értelmében az új tanévtől kezdődően fejkvótarendszer alapján kapnak finanszírozást a tanintézetek. A helyzetet t ovább súlyosbítja, hogy a tanügyi tárca idén országos szinten tizenötezer pedagógust bocsátana el. Bár pontos adatokkal nem tudnak szolgálni, a partiumi megyék magyar tanfelügyelői szerint szeptembertől várhatóan kevesebb magyar tannyelvű osztály indul. A kormányrendelet szerint szeptembertől a közoktatásban az óvodások és a diákok nevelésére, oktatására megszabott költségek alapján számítják ki a tanintézeteknek nyújtandó állami támogatás mértékét, az illető oktatási intézményben dolgozók béralapját. Min dez függ majd többek között az oktatási intézményben alkalmazott szakoktól, a diáklétszámtól és az oktatás nyelvétől is, sőt aszerint is változik a finanszírozás mértéke, hogy a tanintézet városon vagy vidéken működik. A tanintézeteket koefficiensek alapjá n rangsorolják, a kiindulópont pedig a városi gimnáziumi oktatás számára megszabott 1es szorzó, amely 2857 lejes ráfordítást jelent diákonként. Az erdélyi megyék magyar szakos tanfelügyelői arra hívták fel a figyelmet, az 1618as számú kormányhatározat c sak oktatási szintekre, oktatási típusokra és kisebbségi oktatásra lebontva differenciál, amikor különböző koefficiensekkel számol. Mivel a válságra hivatkozva a tanügyi tárca már így is csökkentette a tanintézetek finanszírozási szintjét, félő, hogy számo s tanintézet már a naptári év közepén pénz nélkül marad. A rendelet gyakorlatbaültetéséről javában zajlanak a tárgyalások a tanfelügyelőségeken, a tanintézetvezetők és önkormányzatok képviselőinek bevonásával. Bár konkrét megoldásokról, tanintézetek, osz tályok kényszerösszevonására vonatkozó pontos adatokról még nem beszélhetünk, a tanfelügyelőségeknél érdeklődve megtudtuk, a kivitelezés várhatóan rendkívül nehéz lesz. Veszélyben a magyar iskolák A nemrég oktatásügyi államtitkárnak kinevezett Király Andr ás volt RMDSZképviselő érdeklődésünkre elmondta, a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a különböző szintű intézmények között nagyok a különbségek a bérköltségeket tekintve: már látszik, hogy a megyében sok helyen csak 7080 százalékban biztosított az alkal mazottak bére. „Másik probléma, hogy a tanügyben már tavaly is voltak leépítések, újabb elbocsátásokkal ellehetetlenítenék a munkát” – hívta fel a figyelmet Arad megye egyetlen önálló magyar tannyelvű iskolája, a Csiky Gergely Iskolacsoport eddigi igazgat ója. Király szerint a nemzetiségi iskolákban különösen körültekintően kell eljárni. „Több olyan település is van a megyében, ahol nincs annyi gyerek, hogy osztályokat lehessen összevonni, ilyen esetben is biztosítani kell az anyanyelvi oktatáshoz való alko tmányos alapjogot. A szülőkkel és az önkormányzatokkal konzultálva kell majd kiderítenünk, hogyan fogjuk ezeket a kérdéseket megoldani” – mondta a pedagógus. Több iskolára lakat kerülhet Szilágy megyében még szintén keresik a megoldásokat. Rozs Rita Éva k isebbségi oktatásért felelős tanfelügyelő a Krónikának elmondta, az iskolaösszevonásokról tegnap tárgyaltak a polgármesterekkel. A megbeszéléseket ma is folytatják a helyi önkormányzatok vezetőivel, a bezárásra ítélt tanintézetek végleges listája várhatóa n a napokban készül el. A tanfelügyelőtől ugyanakkor megtudtuk, többek közt arról egyeztettek a polgármesterekkel, hogy magyar tannyelvű intézményeket csak magyar iskolával vonjanak össze. Az Agerpres információi szerint a megyei tanfelügyelőség 9 gimnáziu m összevonásával számol, további tizenhárom tanintézet pedig elveszítheti jogi személyiségét. Kevés a magyar diák Szeben megyében 17 tanintézetben működnek magyar tannyelvű osztályok, melyek közül egyikben sem éri el a diáklétszám a minimális 15öt – tudt uk meg a Keresztes István tanfelügyelőtől. Mint mondta, egyelőre korai