Reggeli Sajtófigyelő, 2010. február - Miniszterelnöki Hivatal Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya
2010-02-02
MeH Nemzetpolitikai Ügyek Főosztálya Reggeli Sa jtófókusz 20 10 . 02.02 . 22 BUNYIK ZOLTÁN: MEGALAPOZATLAN ÁLLÍTÁS Bunyik Zoltán lapunkban olvasott a VMSZ határozatáról, és nagyon meglepte a dolog. – Azt állítják, hogy súlyos kárt okoztam a VMSZnek és a magyarságna k. Véleményem szerint ez egy megalapozatlan állítás. Nagyon érdekel, hogy a határozat megfogalmazói mivel próbálják alátámasztani állításukat – nyilatkozta a Magyar Szónak Bunyik, aki szerint a dolog hátterében egészen más dolgok bújnak meg. A VMSZ Tanács ának egykori elnöke szerint nyilvánvaló, hogy a VMSZ berkein belül gondok vannak, ennek folyományaként most megkezdődött a felelősség áthárítása és a bűnbak keresése. – Olyan irányba terel ik a dolgokat, hogy ne a párt döntéshozói legyenek a hibásak, hanem akik a téves döntésekre rámutattak. A VMSZen belül eddig is sor került fegyelmi eljárásra, amelynek lezárta után a közvélemény is értesült a részletekről. Ugyanakkor emlékezetem szerint s ohasem harangozták be egyik eljárást sem előre. Mindez nagyon furcsa – hangsúlyozta Bunyik, aki a kizárás lehetőségével kapcsolatban elmondta, hogy az aktív pártpolitikai életből való visszavonulását már egyébként is bejelentette. Sem a VMSZ, sem más polit ikai párt színeiben nem szeretne politikai karriert befutni, közölte, majd hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Tanácson belül sem szeretne szerephez jutni. vissza Politikai haszon a kereskedelmi megállapodásból – Varga László: Akkor számíthatunk majd jelentős külföldi tőkebeáramlásra, amikor a külföldi befektetők Szerbiát kevésbé kockázatos országnak élik meg Magyar Szó Pesevszki Evelyn 2010. február 2., kedd Tegnaptól hivatalosan is megkezdődött az átmeneti kereskedelmi m egállapodás kétoldalú alkalmazása. A témával kapcsolatban felmerülő kérdésekre lapunknak Varga László , a Szerbiai Képviselőház európai integrációs bizottságának elnöke válaszolt. Milyen változásokat hoz Szerbia és az Európai Unió kapcsolatába a megállapo dás kétoldalú alkalmazásának megkezdése ? – Két okból kifolyólag semmi lényeges változásra nem kell számítani: az EU a megállapodásba foglalt kedvezmények legnagyobb részét már 2000 vége óta biztosítja Szerbia számára. Ugyanakkor a másik oldalról, vagyis Szerbia irányából egyoldalúan majdnem egy éve alkalmazzák az átmeneti kereskedelmi egyezményt. A gazdasági válság visszahúzódása után konkrét kedvezményt a megállapodás következő részlete jelenthet: a jelen pillanatig, amikor egy termék egy része, vagy a n yersanyag a NyugatBalkán valamelyik országában készült, származott, amit végül Szerbiában állítottak össze végleges termékké, az nem kerülhetett kedvezményes tarifával kiszállításra a EUba. Az egyezmény hatálybalépésével ez megváltozik. Most már mindegy, hogy egy termék melyik része honnan származik, a termék előállítójának Szerbiát fogják tekinteni, tehát kedvezményesen szállíthatja ki a terméket az EUba. És ez fordítva is érvényes, tehát ha egy szerbiai áru bizonyos része, alkotóeleme az unióból szárma zik, akkor ezek a termékek kedvezményes vámtarifával kerülhetnek Szerbia szomszédos országaiba. Jogi értelemben ez a konkrét változás. Milyen előnyei származnak Szerbiának a megállapodásból? – Az átmeneti kereskedelmi megállapodás kétoldalú alkalmazásána k legpozitívabb következménye az, hogy Szerbia egy pici lépést tett az uniós tagság felé. A megállapodás a stabilizációs és társulási egyezmény gazdaságikereskedelmi része. A tegnapi napra úgy kell tekintenünk, hogy hatályba lépett a stabilizációs egyezmé ny gazdasági része. Természetesen sokkal fontosabb lenne a politikai rész, az viszont nem lépett hatályba. Sőt, a ratifikációs folyamat sem indult el. Erre legelőbb fél év múlva számíthatunk, amennyiben a hágai főügyész elégedett lesz a hágai törvényszékke l való együttműködéssel.